Közlemények
Öt vajdasági magyar párt közleménye
Betűméret:             

A Magyar Polgári Szövetség 2014. január 22-re megbeszélésre invitálta a vajdasági magyar pártokat, amelyen a házigazdán kívül elnöki vagy képviseleti szinten részt vett a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, valamint a Magyar Remény Mozgalom. A Magyar Egység Párt jelezte, hogy bár elfoglaltság miatt nem lehet jelen, támogatja a meghozott határozatokat. A Vajdasági Magyar Szövetség nem válaszolt a felkérésre.

A magyar érdekvédelmi pártok tanácskozása elemezte:

- a nemzeti tanácsokat érintő legújabb alkotmánybírósági döntést,

valamint foglalkozott

- a küszöbön álló magyarországi választásokkal.

A nemzeti tanácsokról szóló törvény, amelyet elsősorban dr. Korhecz Tamás, valamint dr. Várady Tibor állítottak össze, már a születés pillanatában is nagyon hiányos, a nemzeti autonómia elemeit nem tartalmazó törvénynek bizonyult. Ezt az eleve rossz törvényt zsigerelte ki az Alkotmánybíróság legújabb határozata. Szerbia tovább kiskorúsítja a Vajdaságban élő őshonos magyar nemzeti közösséget és az MNT-t, hiszen ismét magához ragadja az őt meg nem illető jogot, hogy a magyarok helyett képviselje az érdekeinket.

Ez a szégyenletes helyzet egyértelművé tette, hogy a VMSZ eddigi simulékony politikája vereséget szenvedett. Következésképpen a magyar kormány hamis információkhoz jut, és miközben a szerbek területi autonómiát nyernek Koszovón, addig a vajdasági magyaroknak semmi sem jut. Mindez pedig egyenes úton vezet a magyar közösség tagjainak másodrendű polgárrá süllyesztéséhez, az elszegényedéséhez és a pusztuláshoz.

Alulírott pártok sürgősnek tartják, hogy a kialakult helyzetben létrejöjjön egy a vajdasági magyar pártok egészére kiterjedő párbeszéd, egyeztetés a magyarság érdekében.

Ugyancsak megbeszélésre hívják dr. Korhecz Tamást, az MNT elnökét, hiszen mindeddig egyetlen egyeztető tárgyalás sem történt az MNT és a magyar pártok között. Egységes álláspontot kell kialakítani, akár javaslatot kell tenni Szerbia alkotmányának módosítására. is.

A magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatban a tanácskozás egyértelműen arra szólítja fel a vajdasági magyarokat, minél többen kérjék a magyar állampolgárságot, regisztráljanak a választói névjegyzékre és vegyenek részt az április 6-ai választásokon.

Magyar Egység Párt - Szmieskó Zoltán elnök

Magyar Polgári Szövetség – Rácz Szabó László elnök

Magyar Remény Mozgalom – László Bálint elnök

Vajdasági Magyar Demokrata Párt - Csorba Béla elnök

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – Csonka Áron elnök

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdették a Szülőföldön magyarul programot. A 2025. évi támogatási kérelmeinek benyújtási felülete április 8-án (kedd) 10 órakor nyílt meg. A Szülőföldön magyarul program a magyar állam gondoskodását és támogatását hivatott kifejezni a külhoni magyar intézményeket látogató...
2025. ÁPRILIS 8.
[ 11:16 ]
Nem először éltek vissza Karikó Katalin Nobel-díjas professzor nevével az interneten, a legújabb álhírek kapcsán maga a kutató reagált. Közleményét, amelyben hangsúlyozza, soha, semmiféle termék és készítmény reklámjaihoz nem adta a nevét és a jövőben sem fogja, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nemzetközi és...
2025. ÁPRILIS 2.
[ 12:03 ]
Az Európai Parlament plenáris ülése hétfő este megvitatta a kulturális szektor szerepét az Európai Unió gazdasági versenyképességében. Vicsek Annamária a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja hozzászólásában kiemelte, hogy a kulturális szektor meg kell kapja a súlyának megfelelő helyet a...
2025. ÁPRILIS 1.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó