Több fegyvert Németországból szerezhettek be az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet két héttel ezelőtti párizsi támadásait elkövető merénylők - írta a Bild című német lap pénteken.
A Bild szerint a német hatóságok letartóztattak egy 34 éves férfit, akinek okostelefonján négy e-mail arról tanúskodik, hogy értékesített fegyvereket egy "párizsi arabnak".
A laphoz eljutott ügyészségi dokumentumok alapján két kínai gyártmányú AK 47-es, és két jugoszláv gyártmányú Zastava M70-es gépkarabélyról van szó. A francia hatóságok szerint a fegyvereket használták a november 13-i párizsi merényletekben.
A feltételezett fegyverkereskedő - Sascha W. - az eddigi adatok alapján november 7-én adhatta el a gépkarabélyokat.
A Baden-Württemberg tartományi Magstadtban élő férfit már az év eleje óta figyelték a német hatóságok, és rögzítettek adatokat arról, hogy augusztus 14-től november 18-ig nyolc esetben követett el illegális fegyverkereskedelemnek minősülő cselekményeket. Egyebek között azzal gyanúsítják, hogy riasztófegyvereket házilagos gyártású alkatrészek segítségével átalakított éles fegyverré, majd értékesített egy illegális online platformon.
Az Iszlám Állam 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozata révén most már nemcsak illegális fegyverkereskedelem, hanem külföldi terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt is nyomoznak az ügyében. (MTI)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!