Félidőnél a harmadik Medusa Filmnapok: Főszerepben a rövidfilmek
Betűméret:
A rendhagyó, kiállításokkal, performansszal, előadással egybekötött hétfői megnyitó óta az animációs és rövidfilmeké a főszerep a Medusa filmnapokon. Kedden a törökkanizsai származású, immár két évtizede Magyarországon élő rendező, illusztrátor, Igor Lazin (a képen) munkásságát ismerhette meg közelebbről a közönség.
Az alkotó Stephen Bozhen társaságában történő beszélgetéséből számos háttér információt tudhattunk meg többek között arról, hogyan születnek Lazin animációs filmjei, hogy egy-egy személyes probléma megoldására hatásos módszer lehet annak animációs filmként történő feldolgozása, annál is inkább, mert a munkafolyamat egyúttal önmaga jobb megismeréséhez is hozzájárul. A beszélgetésen továbbá kiderült, hogy Lazin a háborúval való egyet nem értése és félelmei miatt kényszerült tizenhat évesen elhagyni hazáját, a szabadság, a nyitottság és a bolondság ugyanis lételeme, ami azonban itthon folyton gátakba ütközött. Az utóbbi időben valamelyest háttérbe szorultak munkái során az animációs és reklám filmek is. Jelenleg leginkább a színészet foglalkoztatja, amivel szintén az önmegismerés útját igyekszik kitaposni.
Igor Lazin animációs és rövidfilmjei közül láthattuk többek között a népszerű Kistehén figura eredeti filmjét, mely eddigi pályafutásának csúcsára emelte az alkotót, illetve a Kistehén alakjára építő más animációs filmjét is. Vászonra került még többek között a budai Szabadság-szobor és a pesti oldalon üldögélő, dinnyehéjat úsztató József Attila-szobor mesés szerelmi története, valamint egy könnyed humorral összeállított „oktatófilm” arról, amit a tigrisekről feltétlenül tudnunk kell.
Szerdán Vicsek Károly újvidéki rendező hetvenes évek elején készített, és a kommunista rezsim cenzúrája miatt betiltott filmjeit láthatta a közönség. A Kubikusok című kisjátékfilmben a rendező fókuszba állítja a szocializmus eszméje szerint idealizált munkát, csakhogy azt a másik fél szemszögéből, a munkáséból teszi. Az ásót szorongató dolgozók kirepedezett tenyere, megerőltető munkája, szerény ebédje és vádló tekintete túl nyersen, túl őszintén, túl fájdalmasan mutatja be azt, amit a termelés és gazdasági produktivitás érdekében a kommunista ideológiák követeltek a dolgozóktól. A Kereszt Csillaggal című dokumentumfilm a fiatalok identitás nélküliségére hívja fel a figyelmet. Arra, hogy míg az egyház és a kommunista párt is szigorú szabályokban határozza meg követőinek erkölcsi és eszmei nézeteit, a fiatalok, akik mindkét oldalon, de ide sorolhatjuk a kettő között állást nem foglalókat is, nem tudják magukévá tenni a dogmákat, és nem tudják megkülönböztetni a keresztet a csillagtól. A program szerint a vetítések után a rendezővel is megismerkedhetett volna a közönség, Vicsek Károly azonban, a nagy várakozás ellenére, sajnos nem tudott eljutni Szabadkára.
Ma este hét órától a Lifka Sándor Art Moziban a rövidfilmeké lesz a főszerep. Az első blokkban Antal László Inside című kísérleti filmjét és Siniša Dugonjić Fanzines from Mars című dokumentumfilmjét láthatja a közönség. A második blokkban ígéretes fiatal alkotók, Kozma Andrea, Kovács Ákos, Antal László, Lea Vidaković, Urbán Anikó, Kiss Aurél, Hoffmann Artúr, valamint Antal Attila filmjei kerülnek vászonra.
A pénteki és szombati program is tartalmas időtöltést kínál a közönségnek. A Medusa a továbbiakban dokumentumfilmekkel, könyvbemutatóval és előadással, valamint koncerttel és szitanyomtatási lehetőséggel várja a közönségét. A belépés minden programra ingyenes.
Részletes program a helyszínekkel és a pontos időpontokkal a Medusa Filmnapok weboldalán: www.medusa.vmmi.org címen található.
Gy. V.
Április 23-án nyílt meg a Szabadkai Városi Múzeum vendégkiállítása a magyarkanizsai Dobó Tihamér képtárban, amely Almási Gábor (1911-1994) szabadkai szobrászművész alkotásait mutatja be, azzal az utazó pannókiállítással együtt, amelyet a szabadkai múzeum a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósított meg tavaly a...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 14:12 ]
Szabadtéri programok, valamint a különféle tájak magyar népzenéje mellett szerb, görög és román muzsikát bemutató gálaműsor is várja a közönséget május 3-án, a táncház napján Budapesten, a Liszt Ferenc téren és a Zeneakadémián.
A táncház napja a Liszt Ferenc téren veszi kezdetét 14 órakor szabadtéri...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 10:20 ]
A kommentek szerint a magyar nézők után a „sógorok” szívét is meghódítja a híres törökverő vitézünk, írta a Mandiner.
Húsvét hétfő óta az ORF osztrák köztévé is vetíti a Hunyadi című nagy sikerű sorozatot. A Die Presse úgy ajánlotta a nézők figyelmébe a szériát, hogy azt írta róla: egy magyar vitéz...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 18:38 ]

Nincs hozzászólás. Legyen az első!