Kultúra
Gion Nándor Olvasási Verseny
Betűméret:             

Kilencven olvasni szerető gyerek gyűlt össze szombaton a Gion Nándorról elnevezett olvasási verseny döntőjén Újvidéken. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében megrendezett verseny résztvevői számára kicsinek bizonyult az Apáczai Diákotthon, ezért a Nikola Tesla Általános Iskola fogadta be őket.

A háromtagú csoportok két kategóriában versenyeztek, és az előre meghatározott nyolc műből hatot kellett elolvasniuk. Az 5-6. osztályosok kategóriájában 13 csoport jelentkezett: Adáról, Óbecséről, Temerinből, Topolyáról, Törökfaluról, Doroszlóról, Magyarcsernyéről, Moholról, Székelykevéről, Ürményházáról és Zentagunarasról.

A 7-8. osztályosok kategóriájában 17 csoport mérte össze tudását.

A csoportverseny tagjai öt műből töltöttek ki feladat- és tesztlapokat.

A „kicsiknél” két első helyezett is volt: az ürményházi és a topolyai csapat. Az ürményházi csapat tagjai: Bíró Barbara, Fehér Evelin és Lelik Attila, fölkészítőjük Viola Lujza. A topolyai csapat tagjai: Dudás Kata, Győri László, Pécsi Elizabetta, fölkészítőjük Nagy Majlát Ágota. Második lett a temerini csapat, a Petar Kočić Általános Iskolából: Bartok Beatrix, Bohócki Martina és Fekete Léna. Fölkészítőik Nemes Ildikó és Sziveri Franciska. Harmadik helyezettek az adaiak: BOgnáe Ivett, Lajkó Csenge és Muzslai Anikó. Fölkészítőjük Dobrotka Mária.

A „nagyoknál” első helyezést a zentagunarasi csapat ért el: Nagy Kinga, Pátyerkó Natália és Zabos Aurél, Üveges Gizella tanítványai. Másodikak Dobrotka Mária adai tanulói lettek: Bera Laura, Szollár Bianka és Szűgyi Levente. A harmadik helyet az óbecseiek érdemelték ki: Markov Konrád, Tokodi Melania és Varga Klaudia, Józsa Zsuzsanna tanulói.

A Gion Nándor Olvasási Verseny helyezettjei magyarországi és újvidéki nyári táborba mehetnek. Minden résztvevő ajándékkönyvet is kapott.

A verseny célja, hogy olvasásra késztesse a fiatalokat. Ez a cél teljesülni látszik, mert évről évre több diák vesz részt a megmérettetésen.

A verseny ötletadója és főszervezője Kollár Mária, segítői Brindza Ildikó, Viola Lujza és a magyartanárok.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Bicskei István - illusztráció
2025. ÁPRILIS 27.
[ 15:39 ]
Április 23-án nyílt meg a Szabadkai Városi Múzeum vendégkiállítása a magyarkanizsai Dobó Tihamér képtárban, amely Almási Gábor (1911-1994) szabadkai szobrászművész alkotásait mutatja be, azzal az utazó pannókiállítással együtt, amelyet a szabadkai múzeum a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósított meg tavaly a...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 14:12 ]
Szabadtéri programok, valamint a különféle tájak magyar népzenéje mellett szerb, görög és román muzsikát bemutató gálaműsor is várja a közönséget május 3-án, a táncház napján Budapesten, a Liszt Ferenc téren és a Zeneakadémián. A táncház napja a Liszt Ferenc téren veszi kezdetét 14 órakor szabadtéri...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 10:20 ]
A kommentek szerint a magyar nézők után a „sógorok” szívét is meghódítja a híres törökverő vitézünk, írta a Mandiner. Húsvét hétfő óta az ORF osztrák köztévé is vetíti a Hunyadi című nagy sikerű sorozatot. A Die Presse úgy ajánlotta a nézők figyelmébe a szériát, hogy azt írta róla: egy magyar vitéz...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 18:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó