Kultúra
Zenta: Sikeresen mutatkozott be a Zsebtársulat
Betűméret:             

A felnőtté válás és az útkeresés folyamata képezi a központi témáját a Zentai Magyar Kamaraszínház Zsebtársulata Föld nélkül című előadásának, amelyet vasárnap este mutattak be a zentai Művelődési Házban. A produkció szereplői szabadkai fiatalok, Búbos Dávid, Grgity Nikoletta, Nyári Ákos, Siflis Anna és Verebes Andrea, akik az előadás szövegének megírásában is részt vettek, hiszen a rendező, Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésznője úgy szerette volna kialakítani az előadást, hogy Márai Sándor Füves könyvének részleteit vegyítse a szereplők által megírt szövegekkel, ugyanis úgy gondolta, ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy olyan előadás szülessen, amely valóban a fiatalokat leginkább foglalkoztató kérdéseket járja körül, ráadásul úgy, ahogy ők látják ezeket a kérdéseket.

– Egy igen intenzív, nagy áldozatokat, sok erőt, energiát és kreativitást igénylő próbafolyamaton vagyunk túl, amelynek végeredményeként egy olyan előadás született, amelyben a csapatom minden tagja őszintén, lemeztelenítve mesél önmagáról, az érzéseiről, a félelmeiről, a terveiről, a vágyairól vagy éppenséggel a betűtésztáról. Remélem, hogy ez a rövid kis időszak legalább annyira segített nekik abban, hogy válaszokat kapjanak az általuk feltett kérdésekre, mint amennyire nekem segített abban, hogy válaszokat kapjak az általam feltettekre – magyarázta Lőrinc Tímea, majd hozzátette, nagy köszönettel tartoznak Vukosavljev Ivánnak, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatójának, amiért befogadta a társulatot, és lehetővé tette az előadás elkészülését. Mint mondta, abban bíznak, hogy az előadás elnyeri majd a szélesebb közönség tetszését is, ugyanis az elkövetkező időszakban szeretnék minél több helyen bemutatni a különleges hangulatú Föld nélkül című produkciót.

H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Színvonalas műsorra és jó hangulatra számíthat jövő szombaton a temerini sportcsarnok közönsége a 33. Tini Fesztivál döntőjén. Két kategóriában összesen 21 fiatal mutatkozik be, a versenyzők fellépését az idén négytagú zsűri értékeli, hangzott el a fesztivál kapcsán tartott mai sajtótéjékoztatón. Varga...
2024. DECEMBER 1.
[ 19:19 ]
Bácsfeketehegyen szombaton vette kezdetét a 28. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó. Egész napos program várta az érdeklődőket és a résztvevőket. A találkozó a Radnóti Miklós Nemzeti Vers- és Prózamondó Verseny, valamint a József Attila Nemzeti Vers-, Énekelt Vers és Prózamondó Verseny vajdasági...
2024. DECEMBER 1.
[ 12:33 ]
Csütörtök este a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában mutatták be Molnár Tibor legújabb kötetét. A Magányos sír... - Első világháborús osztrák–magyar katonai temetők, emlékművek a mai Vajdaságban és Belgrádban című könyv szerzőjével és Hajnal Jenővel, a kiadvány szerkesztőjével Ternovácz...
2024. NOVEMBER 28.
[ 20:22 ]
Beolvasás folyamatban