A Délhír Portál bocsánatot kért Pásztor Istvántól, a VMSZ elnökétől. Az erről szóló bejelentés magán a honlapon olvasható, s a rövid közlést a főszerkesztő írta alá. Az alábbiakban e közleményt ismertetjük.

A DélHír Portál nevében ezúton kérek elnézést Pásztor István noszai lakostól, amiért magára nézve sértőnek tartotta a portálunkon 2013. október 22-én megjelent Miben hasonlít és miben különbözik Pásztor István és Krasznai Tünde? c. írásunk tartalmát, valamint a következő cikkekhez kapcsolódó olvasói hozzászólások némelyikét: Pásztor Bálint: édesapám esti mese helyett Caesarról és Napoleonról olvasott (megjelent: 2013. szeptember 27.), Bírósági idézés helyett kitüntetést kapott Pásztor István (megjelent: 2013. október 20.), Pásztor István szerint nincsenek magyarverések, ami van az meg egyenesen jót tesz nekünk (megjelent: 2013. október 31.), Pásztor István Brüsszelben: “Vajdaság Szerbia elválaszthatatlan része” (megjelent: 2013. szeptember 17.).

Mint ahogy a hozzászólási szabályzatunkban is lefektettük, valamint többször is hangsúlyoztuk, olvasóink figyelmét ismételten felhívjuk, hogy tartózkodjanak a sértő kijelentésektől és az alaptalan vádaskodásoktól. Erre ismételten nyomatékosan kérünk mindenkit.

Közleményünket az érintett részére is közvetlenül eljuttatjuk. Természetesen a szóban forgó hozzászólásokat adminisztrátorunk már eltávolította a portálról.

A DélHír Portál szerkesztősége nevében,

Vadalcsevity Viktor

fő- és felelős szerkesztő

***

Kölcsönvett blogbejegyzés: A kapituláló "szélsőjobb" bocsánatkérése

Címlapon, kiemelt hírként hozta le pénteken “kedvenc mocsokportálom” , hogy: "A DélHír Portál fő- és felelős szerkesztője elnézést kér Pásztor Istvántól”! Az első sokk után, nem tudtam mire gondolni, majd visszatértem fél óra múlva, és a hír még mindig ott állt, szóval nem “hibáról” van szó, hanem valóban bocsánatot kértek a VMSZ elnökétől! Egyszerűen hihetetlen, hogy a magukat kemény, a nemzetért küzdő fiataloknak beállító társaság, az első petárdadurranásra felemeli mindkét kezét és megadja magát! Azt, hogy a közösség érdekét képtelenek képviselni, már mindenki tudja, rajtuk kívül, és ha maradt bennük egy cseppnyi becsület, belátják, hogy alkalmatlanok építő jellegű munkára, és felhagynak a jövőbeni közösségrombolással, amit ők mellesleg “becsületes politizálásnak” neveznek.

Annak, aki követte az eseményeket, már a címből kiderül, hogy Pásztor István, a VMSZ elnöke politikai győzelmet aratott az őt állandóan, módszerekben nem válogatva támadó ellenfelei felett! Ha belátunk a háttérbe, még érdekesebb dolgokat vehetünk észre. Örök igazság: egy politikai párt sikeressége abban rejlik, hogy kordában tudja-e tartani saját bolondjait. Ha egy szervezeten belül olyan agyatlanok kapnak szabad kezet, akik szerény szellemi képességek mellett túlbuzgók, a kudarc borítékolható. Ebben az esetben is így kezdődött a történet.

Másfél évvel ezelőtt amikor, az akkor még 'kispárt' (most már mikropárt) megalapította szócsövét, egy hatalmas hibát követett el. Amint arról meggyőződhettünk, nem a szakmai hozzáértés, hanem a párthűség volt a megmondója, hogy ki írhat és ki nem. Magyarán, azt nézték, hogy saját embereiknek adjanak pénzt, amiért cserében írniuk kellett, viszont a munkát silány minőségben végezték el. (Ez akaratlanul is emlékeztet Mao Ce Tung azon törekvésére, hogy a kommunista Kínát a világ első acélgyártó országává tegye. A parasztokat a földekről bekényszerítették a kohókba, és mivel a szakképzetlen munkaerő nem tudott minőséges acélt előállítani, a legyártott termékek használhatatlanok voltak, de mivel közben a földművesek nem művelték a földet, élelmiszerhiány keletkezett, majd éhínség, aminek a végeredménye több millió halott.) Mivel a szerkesztőség munkatársai, mint már említettem, gyenge szellemi képességekkel rendelkeztek, nem tudták saját gyűlöletüket visszafogni, és ötödikes szinten megírt „cikkeik” minden normális embernél megvetést váltottak ki. Mocskolódásuk fő célpontja az a párt volt, amelyet saját sikertelenségük fő okozójának kiáltottak ki. A VMSZ, és annak elnöke, Pásztor István. Megkockáztatom, hogy ez a fajta alpári stílus, mint amellyel a legerősebb magyar párt elnökét támadták, példátlan az egész Kárpát-medencében. „Addig jár a korsó a kútra, még össze nem törik” – tartja a mondás, így végül Pásztornál is szakadt a cérna, és beperelte a mocskolódó honlap fő- és felelős szerkesztőjét. Valószínűleg úgy gondolta, hogy (jogilag) nyert ügye van, de a helyzetet bonyolította, hogy a szerkesztőnek kinevezett fiatalembernek az égvilágon semmi köze nem volt az egészhez, csak a nevét adta, „barátai” pedig ágyútölteléknek használták. A „hírportált” valójában a Fekete Lehel álnév alatt író személy vezette, ellenőrzés nélkül (a felettesei csak jókat nevettek ízléstelen írásain). Tökéletesen működött a rendszer a per kezdetéig, volt aki a pénzt „pumpálta”, volt akinek egy része lecsorgott, és volt aki kiélhette beteges hajlamait újságírót imitálva. Mielőtt rátérnék magára a perre és következményeire, kanyarodjunk vissza a kilencvenes évek végére.

Akkor Rácz Zoltán írt bizonyítékokkal alá nem támasztható vádakat Kasza József akkori VMSZ-elnök ellen, amelyek egy magyarországi újságban jelentek meg. A VMDP vezetősége úgy döntött, hogy az írásban elhangzott vádakat belpolitikai csatározásra használja fel, és közleményben nyilvánosságra hozta. Megjegyzem, hogy akkor volt érvényben a leendő szerb miniszterelnök, Aleksandar Vučić nevével fémjelzett tájékoztatási törvény, amely magas pénzbírságokkal kívánta elhallgattatni az ellenzéki médiát, amit a demokratikus nyugat, köztük Magyarország is elítélt. Nos, eme törvény alapján Kasza József pert indított Ágoston András volt, és Csorba Béla jelenlegi VMDP elnök ellen, amely pert meg is nyerte. A VMDP-s vezetők megtagadták a büntetés kifizetését, kényszerbehajtásra pedig az október 5-i fordulat után már nem került sor. A lényeg, hogy nem kértek bocsánatot a maitól sokkal keményebb körülmények között sem, majd végül, még ha jogilag el is veszítették, politikailag megnyerték (ezt) a csatát. Ehhez bátorság is kellett, ami a legfiatalabb és „legbecsületesebb” pártunk vezetőiből hiányzik. Az összefüggés a két eset között pedig az, hogy Rácz Zoltán és Fekete Lehel ugyanazt a személyt takarja. És ezt, a már kipróbált "újságírót" bízták meg egy "cenzúra nélküli hírportál” vezetésével. Hihetetlen!

Visszatérve a jelenlegi perre, lehet, hogy jogilag nem volt nyerhető (vitatható, de legyen), de politikailag igen! Ehhez mindössze áldozatot kellett volna hozni, ami lehet kemény lett volna, és lehet egyesek számára értelmetlen, de megmutatta volna az egész világnak, hogy olyan emberekről van szó, akik képesek meggyőződésük, vagy csak akár saját hülyeségük miatt, de a győzelem érdekében áldozatot hozni! Az egész világon csak azt tisztelik, akinek tartása és ereje van, ez lehet üdvös, vagy elítélendő, de ez van. Egy sarokba szorított, de küzdő oroszlán kivívhatja magának a megbecsülést, de a csata előtt szétszaladó nyulak nem!

Mi lett volna az a nagy áldozat?! Mindössze néhány ezer euró kártérítés, vagy ha nem lett volna miből kifizetni (de volt), akkor egy rövid börtöntúra. Kedves barátaim, arról van szó, hogy a mikropárt elnöke, miután a „pénzpumpás” megtagadta a segélynyújtást, és a választásokon a bosnyák vonal is elbukott, nem volt hajlandó „saját” (idézőjel, mert ez vitatható) pénzét feláldozni ágyútöltelékének (barátjának) a megmentésére. Inkább meghajolt Pásztor István előtt, semmint, hogy barátnőjét ne tudja elvinni a nyáron nyaralni. Ilyen ember kellene, hogy képviselje a magyarságot?! A VMSZ elnöke pedig büszke lehet magára, szerintem ő sem gondolta, hogy ilyen könnyen elérheti, hogy az utolsó reménynek, vagy "szélsőjobbnak" csúfolt alakulat, a lába elé borulva jelentse be kapitulációját!

Oláh Róbert blogbejegyzése