Napról napra az MNT-vel
A szerzett jogainkból nem engedünk: No pasarán!
Betűméret:             

Október 28., hétfő

A heti vezetői értekezleten megvitattuk a nemzeti tanácsokról szóló törvénytervezet legújabb munkaváltozatát. A törvény-előkészítő bizottság a teljes hétvégét Rumán töltötte, annak érdekében, hogy mielőbb elkészüljön a törvénytervezet. A többnapos munka ellenére a szöveget nem tudtuk véglegesíteni, ugyanis számos fontos kérdésben nem alakult ki a szükséges egyetértés. Az egyik sarkalatos kérdés a választási jelöltlistákkal kapcsolatban merült fel. Jelesül, a minisztérium képviselői olyan megoldás mellett kardoskodtak, amely a jövőben kizárta volna a nemzetiségi pártok közvetlen részvételét a választási folyamatból. Ez a megoldás számomra teljességgel elfogadhatatlan, hiszen egy politikailag szervezett nemzeti közösség esetében, mint amilyen a magyar, a közösség akaratának a megfogalmazásában és képviseletében a nemzeti pártoknak megkerülhetetlen szerepük van. A Magyar Nemzeti Tanács a közösségünk demokratikusan megválasztott, politikai szempontból plurális képviselete, képviseleti kapacitását pedig az eszmék és értékek szabad versengése közepette alakítja ki a választási folyamat keretében. Ennek törvényes korlátozása nem csak a személyi elvű autonómia megcsonkítását jelentené, de csapás lenne a politikai pluralizmus és az tanácskozó demokrácia vívmányaira is. No pasarán! Nem engedhetjük meg, hogy a szerzett jogaink csorbuljanak, legalábbis ne várja el senki, hogy ehhez magunk asszisztáljunk.

Október 29., kedd

Belgrádi látogatásának keretében az Európa Parlament küldöttsége a Népképviselőházban találkozott a nemzeti tanácsok vezetőivel. Barbara Lochbihler az emberi jogi albizottság német elnöke és Tőkés László EP képviselő elsősorban a folyamatban levő törvénymódosításról, a jogalkalmazásról és a jövőre esedékes nemzeti tanácsi választásokról szeretett volna tájékozódni – első kézből, az érintettektől. A különböző nemzetiségek választott képviselői, szokatlanul egybehangzó felszólalásaikban három dologra hívták fel az EP-képviselők figyelmét. Először is a jelenlegi törvényes keretek végrehajtása és alkalmazása során felmerülő folyamatos mulasztásokra, másodszor az Alkotmánybíróság előtt zajló beadványokra, amelyek a nemzeti tanácsok hatásköreinek a megnyirbálását követelik, harmadszor, a törvénymódosítási eljárásra, amelynek eredményeként kedvezőtlenebb helyzetbe kerülhetnek a nemzeti tanácsokat. Az értekezlet végén, Tőkés László két dologra mutatott rá, az egyik, hogy a csatlakozási folyamatban az Európa Parlament folyamatosan követni fogja a kisebbségi jogok tiszteletben tartását Szerbiában, valamint arra, hogy igencsak fontos lenne, hogy a nemzeti közösségek, a nemzeti tanácsok közösen lépjenek fel érdekeik képviseletében, egyeztessék álláspontjaikat.

Miután, negyed hatkor kiléptem a Népképviselőház tanácsterméből azonnal autóba ültem. Jócskán kellett taposni a gázt ahhoz, hogy két óra elteltével már a Szabadkai Népszínházban lehessek és nejemmel az oldalamon végignézhessem az Újvidéki Színház Opera ultima című előadását. A remekbe szabott előadás a Figaró házassága alapján készült, de üzenetei a mának szólnak. Kiváló színészi alakítások, sziporkázó helyzetkomikum, látványos koreográfia, puritán, de ötletes díszletek jellemzik a darabot. Mértéktartó és arányos, egyetlen pontját kivéve, a mának szóló társadalomkritika kissé szájbarágósra sikeredett, a kevesebb, a rejtettebb talán több lett volna. Az előadást követően átadták a Pataki Gyűrűt. Az évad legjobb színészének járó elismerést Elor Emina, az Újvidéki Színház fiatal szabadkai művésze érdemelte ki, immár másodszor. Gratulálok! Szabadka és Újvidék talán még sincs olyan messze egymástól?

November 1., péntek

Mindenszentek. A temetőket járja az élők serege, emlékezünk azokra akiket szerettünk, életünk, mindennapjaink részei voltak. Közöttük Dolinszky Árpád néhai püspökre is, az MNT volt tagjára, akit már több mint egy éve veszítettünk el.

Dr. Korhecz Tamás

az MNT elnöke

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A szabadság nemzete - illusztráció
2014. OKTÓBER 25.
[ 15:04 ]
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó