Olvasók rovata
Pressburger Csaba viszontválasza
Betűméret:             
Tisztelt Főszerkesztő-helyettes úr, kedves Zoli!
Nagyon meglepett, amikor fél évvel ezelőtt elvállaltad a főszerkesztő-helyettesi posztot, hiszen az ellenem lefolytatott koncepciós eljárás alatt mindvégig hasonlóan vélekedtünk a leváltásom okairól és céljairól. Soha nem kérdeztelek, mi motivált ebben a döntésedben, de hittem abban, hogy csakis egy dolog: menteni a menthetőt, amortizálni a helyzetet, csökkenteni a politikai befolyást. Úgy ismertelek mint vérbeli újságírót, aki igazi harcos(társ), és aki hajlandó mindent megtenni a Magyar Szó függetlenségéért.
Csalódnom kellett. És ez a csalódásom a kritikámra érkezett válaszod elolvasása után kulminált.
Nehéz ezt leírnom, de nem állhatom meg: a Magyar Szó egyik legdicstelenebb korszakában vállaltál aktív, irányító szerepet. A hétvégi (karácsonyi) és a rákövetkező (keddi) lapszám egészen parodisztikus módon támasztotta alá mindazt, amit a vitánkat kiváltó cikkben írtam a talpnyalással kapcsolatban, és amit Te sem cáfoltál, sőt, megerősítettél („minden főszerkesztő beleesik ebbe a hibába”). Hogy csak a három említett VMSZ-es politikus futtatásánál maradjak, a leltár a következő: két Pásztor-nagyinterjú (egy teljes és egy háromnegyed oldalas; mindkettő címoldalon, ugyanazzal a fotóval beharangozva), egy Pásztor-évértékelő sajtótájékoztató (fotóval, melyen többek között veled is koccint éppen), egy Pásztor-karácsonyköszöntő (teljes oldalon), egy háromnegyed oldalas Korhecz-családriport, egy Korhecz-napló és egy Korhecz-nyilatkozat (a két szöveg egymás mellett, részben ugyanarról, mindkettő portréfotóval, legalább fél oldal terjedelemben), egy Korhecz-karácsonyköszöntő, egy Egeresi-látogatás Topolyán és egy az Újvidéki Színházban. Mi ez, ha nem agitprop?
A legsúlyosabb vádakkal kapcsolatban pedig el kell mondanom: a szerkesztőbizottságon – melynek te is tagja voltál – igenis minden stratégiai kérdést megvitattunk, sőt, általában döntésre vittem a dolgokat, a döntéseknek pedig alávetettem magam, attól függetlenül, hogy hivatalosan csak tanácsadói jogkörrel rendelkezett a testület. És mindent napirendre tűztem, amit a testület tagjai javasoltak. Azt pedig visszautasítom, hogy bármikor is bármiféle „talpat” nyaltam volna, vagy annak „bólintására” cselekedtem volna. A többi vád hosszabb magyarázatot, cáfolatot követel, nem untatnám itt az olvasókat belterjes információkkal, de akit mégis érdekelne, elolvashatja a blogomon.
Tudom, bölcsebb lett volna hallgatnom, elkerülhettem volna a leveledben áttételesen sugallt következményeket, de nem hallgathattam. Ugyanis létezik egy olyan dolog, amit kategorikus imperatívusznak hívnak, és aki magát újságírónak tekinti, az e nélkül nem létezhet. Függetlenül attól, hogy milyen megtorlás vár rá.
Üdvözlettel:
Pressburger Csaba
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Adakozók, mecénások Zentán - illusztráció
2017. DECEMBER 21.
[ 23:19 ]
Szavalóverseny Péterrévén - illusztráció
2017. NOVEMBER 7.
[ 17:45 ]
Ismét egy csodás, gyermekkacajtól hangos hetet zárt a Hunyadi János Általános Iskola, ugyanis október első hetében került megrendezésre a gyermekhét.Ezen a héten minden a gyerekekért van. Nincs felelés, és házi feladat is csak módjával. Ami még ennél is fontosabb, a programot is maguknak állíthatják össze. Így...
2017. OKTÓBER 7.
[ 11:32 ]
Szeptember elsején a Hunyadi János Általános Iskola újra megnyitotta színes kapuit tanulni vágyó diákjai előtt. A gyerekek kis csoportokban állva beszélgettek a nyaralásról, a táborokról, megannyi életre szóló élményről. Ezen a napon hivatalosan is véget ért a hosszú nyári szünidő, kezdetét vette egy új, másféle...
2017. SZEPTEMBER 2.
[ 7:12 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében a hetedik Gion-tábort tartották az elmúlt hét folyamán az újvidéki Apáczai Fiúkollégiumban. A Gion Nándorról elnevezett egyhetes ingyenes táborba a tavalyi olvasási verseny döntőjében elért eredmények alapján juthattak be az általános iskolák tanulói. Az első...
2017. JÚLIUS 30.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó