Az esztendő utolsó napja. Néhány órával azelőtt, hogy évszámot váltunk. Mit tesz ilyenkor egy jegyzetíró, aki szeretné tiszteletben tartani a megbeszélt határidőt? Témát keres. Pontosabban válogat a lehető témák közül. Miről írjon, arról, ami a most végéhez közeledő évben jó volt, s valamiért sohasem írt róla, vagy arról, ami majd lehet. Hogy lesz-e, nem tudni, ahogy azt sem, mi leszünk-e, személy szerint is meg úgy általában. Okosabb tehát azzal foglalkozni, ami volt. S ez nem is kevés. Volt több említést érdemlő színházi előadás, jelentek meg figyelmet keltő irodalmi alkotások (kevesebb, mint szeretnénk!), volt fontos tárlat (Ács József-centenárium), készült egy érdekes film (Tolnai Szabolcs rendezése). Bármelyik külön-külön vagy tömbösítve kiváló jegyzettéma. Igen, de ez még nem könnyíti meg a dolgom. Ellenkezőleg. Mielőtt döntenék, szusszanásként átlapozom az újságot. Te jóságos úristen, mit látok! Nem hiszek a szememnek. A téma házhoz jött. Fontos. Megkerülhetetlen. A Magyar Nemzeti Tanács négy szakbizottságának névsora. Csak meg kell írni, s jöhet a kocsonyafőzés.

Lássuk a medvét!

Irgum-burgum, mondtam volna erre gyerkőckoromban, de most nem mondhatom, mert ez nem tréfa. Ez kutyakomédia.

Ha nem tévedek, az MNT bizottságainak az lenne a feladata, hogy szakvéleménnyel segítsék a magát parlamentnek (?) aposztrofáló testület munkáját. De a bizottságok összetétele alapján erre aligha van garancia. Éppen a szakszerűség látszik problematikusnak. Ez azért is különös, mert az MNT új elnöke azt nyilatkozta, hogy mostantól elsősorban a szakmai minőség kerül előtérbe. A bizottságok nem ezt jelzik, lévén hogy vagy szakterületek tekintetében hiányosak, vagy alulképzettek, vagy egyoldalúak.

Ahhoz aligha férhet kétség, hogy egy kisebbség esetében fontos létkérdés az oktatás helyzete. Minden szinten. Az óvodától az egyetemig. Ennek okos rendezése az MNT egyik (fő)feladata, amihez az oktatási szakbizottság nyújthat segítséget. Nos, senkit sem szeretnék megsérteni, lebecsülni, mert tudom, hogy mindenki mindent megtesz majd, amit tudása, felkészültsége alapján tehet, de nem hiszem, hogy egy kevi osztálytanító lenne a legilletékesebb vezetni ezt a fontos szakbizottságot, melynek hatáskörébe a közép- és felsőfokú oktatás is beletartozik. Persze, ha tudjuk, a lista ezt tanúsítja, hogy a bizottságnak nincs egyetlen egyetemi tanár tagja sem (akadémikusról ne is beszéljünk), akkor miről is beszélünk? Hogy a tizenhét tag között hét osztálytanító van, de óvónő például egy se, van viszont három történelemtanár, akik közül az egyik olykor borászmérnök (!), az önmagáért beszél. A helyzet attól lesz még siralmasabb, ha tudjuk, hogy a bizottságnak illene foglalkozni az oktatók tudományos felkészítésével és előmenetelével is.

Nem különb a helyzet a kulturális bizottságban sem. Ebben van ugyan három író, az egyik nyugalmazott újságíróként, két rendező, bár az egyik ebben a minőségében ismeretlen, továbbá néhány, különféle szakos tanár, egy-egy jogász, pap (szerencsére kiváló karnagy, a zene ezzel oké), környezetvédelmi szakmérnök, osztálytanító-könyvtáros, grafikus szakmérnök, elektrotechnikus, de még mutatóban sem sehol egyetlen kiadóbeli, egyetlen levéltáros, képzőművész vagy muzeológus. És hogy csak egyetlen színháznak van képviselője, az sem stimmel.

Nagyjából ez a struktúra jellemzi a tájékoztatási bizottságot is. Míg egyetlen újságíróként nevezett tagja van, az is legalább húsz éve szakmán kívüli, addig négy magyartanár neve is feltűnik. Ha viszont közelebbről is megvizsgáljuk, ki mivel foglalkozik, akkor van mit látni. Az egyik közgazdász a szabadkai Pannónia Alapítvány igazgatóhelyettese és a Pannón Televízió főszerkesztője, a másik a Hét Nap Lapkiadó Kft. igazgatója, az egyik magyar nyelv- és irodalomtanár a Hét Nap főszerkesztő-helyettese. Szép! De hol van egy Magyar Szó-s vagy újvidéki rádiós vagy tévés újságíró? Ha Magyar Szó nem lenne olyan, amilyen, akkor most torkaszakadtából tiltakozna.

Külön mese a nyelvhasználati bizottság. Itt a tizenhét tagból tíz jogász, lévén hogy a nyelv kérdése, így vélik, elsősorban jogi jellegű, s másra nincs is szükség csak jogászokra, holott, ha jól tudom, a nyelvi kérdés jogilag már okélagos. Egy-egy szerb-magyar szakos tanár, lelkész, szociális munkás, szerkesztő, gépésztechnikus, gépészmérnök és ökológus még belefér, de nyelvészprofesszor, lektor már nem.

A kulturális bizottságban ennél talán még kacifántosabb létszámfölényt tapasztalható: tizenhét tag közül tizenhárom MNT-tag.

Ezek után az összkép sem lehet más: az MNT harmincnégy tagja közül (harmincötödik az elnök, aki egy bizottságban sem tag), ha jól számolom huszonheten a testület tagja. (Ha rosszul számoltam eggyel, kettővel kevesebb, ami lényegen nem változtat.) Remek! Zseniális találmány! Mert gondoljuk csak el: azokat a javaslatokat ugyanazok az MNT-tagok szavazzák meg, akik bizottsági tagokként felterjesztik. Gondoljátok meg proletárok: szükség van bizottságokra? Minek? Itt igazán nem lehet hiba! Kizárt mindennemű kekeckedés. Mert ki látott még olyant, hogy valaki a saját javaslata ellen fog szavazni. Nemde, ezt hívják összeférhetetlenségnek? De beszélhetnénk akár bezártságról, centralizmusról, monopolról, kirekesztősdiről is.

Íme, így oldotta meg jegyzetírójuk év végi dilemmáját az MNT. Köszönöm.

Uccu, kocsonyát főzni.

Ja: mindenkinek B.ú.é.k.

Gerold László