Ellenvéleményt szeretnék megfogalmazni azzal szemben, amit a vajdasági magyar színházi életben több mint két hónapon át zajló események lezárásaként a kultúrpolitika afféle sikertörténetként könyvel el.

Mert, véleményem szerint, sikerről beszélni, enyhén szólva túlzás, politikai kozmetikázása egy nagyon sebhelyes történetnek, sőt, ha a két évvel ezelőtti újvidéki igazgatóválasztási affért is figyelembe vesszük, nyugodtan minősíthetnénk akár folyamatnak is.

De maradjunk ezúttal a szabadkai Népszínház magyar társulata körül történteknél.

Bár aligha van színház iránt érdeklődő, újságolvasó, aki ne ismerné az eseménysort, idézzük fel röviden ennek főbb mozzanatait.

Miután lejárt Mezei Zoltán igazgatói megbízatása, a megüresedett poszt betöltésére pályázatot hirdettek. Két jelentkező volt, Andrási Attila rendező és Körmöci Petronella, a társulat tagja. A színházi szakma és a szabadkai társulat ellenvéleményét mellőzve a kulturális bizottság javaslatára az MNT Andrási megválasztására tett ajánlatot, amit a színház főigazgatója el is fogadott. De ezzel az ügy nem zárult le. A társulat alapos indoklással nemtetszésének adott hangot, amit követően a Facebookon szerveződő Második nyilvánosságként működő civilmozgalom, nagy visszhangot kiváltó akcióba kezdett. A tiltakozás jogosságát fokozta Andrási színházfoglaló előadásának csúfos szakmai bukása. Mindez oda vezetett, hogy az MNT az igazgatónővel leváltatta Andrásit és utódjául június elsejei dátummal Gyarmati Katát, az Újvidéki Színház művészeti vezetőjét, dramaturgját neveztette ki.

Dióhéjban ennyi a történet, legalábbis ennek első része, mert a második „felvonás”, amikor – miután Andrási a számára megadott több hónapos időtolerancia lejárta előtt benyújtotta felmondását – azonnali hatállyal Gyarmatit megbízott társulatvezetőnek nevezték ki, csupán egy megkezdett, jóllehet önkénytől egyre inkább terhes folyamat folytatása.

A mentőötlet valóban hibátlannak, sőt egyenesen zseniálisnak látszott, holott problematikus, igencsak sebezhető.

Mindenekelőtt azért, mert a javaslat elfogadásával az MNT érdemtelenül mentesült attól, hogy Andrási kinevezésének tévedését be kelljen ismernie. Nem csak egérutat nyert, hanem a probléma mindenki számára elfogadható rendezésének szerepében tetszeleghetett. Azt tette, amit vártak tőle. Meghallgatta a társulat (és talán a köz) tiltakozását és ennek nyomán javasolta Andrási felmentését. Igaz, azt már nem fogadta el, hogy helyette a másik pályázó kapjon megbízatást. Mert ez eleve saját tévedésének beismerését is jelentette volna, aminek még a látszatát is igyekezett elkerülni. Erre utal az a nyilatkozat is, melyben nincs egyetlen elmarasztaló szó sem Andrásiról, viszont rendreutasítják a társulatot. Teheti, gondolta, mert hamis kártyás módjára, számára nyerést jelentő lappal rukkolt elő. Arra pedig nem gondolt, vagy nem is érdekelte, hogy – további kártyás hasonlattal éljek – a kibic esetleg azt is látja, amit jó lappal a kezében a spíler elhanyagolhatónak vél.

Nevezetesen azt, amiről mind a mai napig egyetlen biztos eligazítást nyújtó szó sem hangzott el: mi lesz az Újvidéki Színházzal?

Nyilván lehet azt mondani, hogy az utóbbi évek valóban remek sikersorozata után megáll a maga lábán. Csakhogy ilyen nincs. Egy színház, akár a legjobb is, amint ezt a színháztörténet megannyi példája tanúsítja, akkor tud igazán, magas művészi színvonalon teljesíteni, ha van szellemi irányítója. A színház bármennyire is kollektív vállalkozás, alapfokon mégis egyszemélyes intézmény: profilt, szemléletet, stílust meghatározó irányítóra van szüksége. És az Újvidéki Színház utóbbi néhány évében Gyarmati Kata pontosan ezt szerepet töltött be, zseniálisan. Ezért állok értetlenül az a tény előtt, hogy elvállalta az MNT felkérését, amit ő szakmai kihívásnak tart, ami szíve joga, bár nem valószínű, hogy szerepe, küldetése Újvidéken ne lenne folytatható, természetesen, ha ehhez továbbra is megfelelő háttérrel rendelkezik. Ennél is kevésbé értem az MNT-t. Az evidens, hogy elsősorban önmagát kívánta menteni, de hogy ennyire önzően jár el, az viszont már felelőtlenséggel határos. Ha való, hogy Gyarmati különben is távozni akart Újvidékről, ahogy nyilatkozta, akkor az MNT feladata az lett volna, hogy erről lebeszélje, visszatartsa, ahogy ezt az Újvidéki Színház és ezzel együtt a vajdasági magyar színjátszás érdeke diktálja. A Népszínház számára pedig keressenek más megoldást, netán próbálkozzanak Körmöci kinevezésével. Mert azzal, hogy Gyarmati Újvidékről Szabadkára kerül(t), az MNT vagy nem lát, vagy nem akar az orránál tovább látni. Egy gödröt betöm, de egy másikat megnyit. Azt sem tartom kizártnak, hogy az MNT-nek erre is van megoldása. De erről miért hallgat? Illene, sőt feladata lenne kirukkolni a farbával. Ahogy a Népszínházzal törődik, ugyanúgy kötelessége lenne az Újvidéki Színházzal is törődnie. Mert arra gondolni is rossz, hogy ezt az intézményt annak a Venczel Valentinnak szolgáltatja ki, akit széleskörű szakmai tiltakozás ellenére a város, épp az MNT irányította igazgató bizottság javaslatára nevezett ki, s akit se programja, se művészi habitusa nem tesz alkalmassá a poszt betöltésére.

Gerold László