Ha nem tudták volna, akkor jó, ha tudják: „a magyarok csak szemléltető gyakorlat”. Bevallom, először nem értettem, hogy mit is jelent ez a mondat, amikor a mérnök úr indulatosan odabökött egy újságcímre, hangosan felolvasva az alcímet. Felháborodását nem titkolva, keresetlen szavakkal folytatta, aminek az a kérdés volt a lényege: hát tényleg sohasem lesz vége? A téma megint a szerb–magyar viszony, a második világháború eseményei és az azt követő évek, amelyek hozadékaként 2013 egy szép nyári reggelén Nyugat-Bácskában a friss levegő és a nyíló muskátlik dicsérete helyett a mérnök úrral beszélgetve ez a kérdés merül fel: sohasem lesz vége az ellenségcsinálásnak?

A szerb parlamentnek a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944–45-ben elkövetett gonosztettek elítéléséről szóló nyilatkozattal kapcsolatos vitáját a mérnök úr azon a június 21-ei pénteken nagy figyelemmel kísérte végig a tévéközvetítés folytán, és utána figyelmesen átnézte az újságokat is. Jómagam azokban a napokban egy román határhoz közeli eldugott (egykoron szinte teljesen magyar volt) kis bánáti faluban a parlamenti vita kommentárjait hallgattam egyszerű parasztemberek körében, és mondhatom, az ottani véleményeknek is az volt a kicsengésük, amire most a mérnök úr utal. Nevezetesen, hogy ezt a nyilatkozatot, amire, sajnos, hetven évet kellett várnunk, a szerb politikum egy része arra használja, hogy a történelembe visszanyúlva ma ismét magyarellenes hangulatot keltsen, pedig – mondták Bánátban – egyszer már azt kellene elmondani a szerb közvélemény előtt ugyanolyan részletességgel, ahogy ők teszik az akkori magyar hatóságokra vonatkozóan, hogy Tito egyik kegyeltjének, későbbi kegyvesztettjének irányításával milyen elképzelhetetlen kínzásoknak tették ki a magyarokat...

Az olykor sértő hangvételű parlamenti felszólalások ellenére meglett a példaértékű nyilatkozat, és a szerb szkupstina kimondta, hogy elítéli a megtorlást és a kollektív büntetést, ezt követően megtörtént a magyar és a szerb államfőnek az áldozatok előtti közös főhajtása, és ennek nyomán a szerb közvéleményben új fejezetnek kellene kezdődnie a vajdasági magyar közösség megítélésében és a hozzá való viszonyulásban, minden tekintetben. Ehelyett az ugyanebben a szkupstinában ülő képviselő asszony, dr. Sanda Rašković Ivić, a Koštunica vezette Szerbiai Demokrata Párt elnökségének tagja most Zomborban azt mondja: „a magyarok csak szemléltető gyakorlat”. A Somborske novine (Zombori Újság) tudósít egy sajtótájékoztatóról (június 28-ai szám, 7. oldal), amelyen a Zágrábban született, Horvátországban tanult pszichiáter asszony, volt római szerb nagykövet és volt menekültügyi biztos most azzal foglalatoskodott, hogy Zomborban magyarázza a képviselőházi nyilatkozat lényegét. Ez szerinte abban rejlik, hogy a gonosz Európai Unió a magyarok által egy szemléltető gyakorlatot tartott a szerbek megleckéztetésében, és a következő lépésben a deportált németek kérdése következik. „Ha egyszer rehabilitálják a bűnözőket és visszaadják a polgári jogaikat, visszaadják a vagyonra való jogot is, és ezáltal a kolonisták holnap ismét elveszíthetik az otthonukat” – vélekedett a képviselő asszony, sőt a tudósítás tanúsága szerint azt mondta (és a diktafonok idejében miért ne lennének pontosak az idézetek?), hogy a szerbek ellen a magyarok által elkövetett bűncselekmények fasiszta bűncselekmények voltak, ennélfoga a népcsoportban mindenki bűnös, és amikor az egész csoportot bűnösként identifikálják („cela grupa se identifikuje kao kriva”), akkor az egyes ember vagy a rokon bírósági úton csakis egyénenként kérheti az ártatlanná nyilvánítást... Nem mintha túl nagy súlya lenne ennek a kollektív bűnösség elvét valló pszichiáteri megnyilvánulásnak és a Milošević megdöntésekor tévesen megítélt és elnöki székbe emelt Koštunicának és pártjának, de lám, üzeneteik mégis sértőek és bosszantóak. Nem tisztelve a demokrácia elveit, a képviselőházi többséggel elfogadott nyilatkozat értékét megkérdőjelezve a képviselő asszony tovább uszít a magyarok, s immáron a németek ellen, eszközként felhasználva a kolonistákat – akik a német vagyon hetven évi használatával teremtettek vagy teremthettek volna már valami sajátot is –, és így épít politikát. Mindezzel azonban elárulta, hogy az általa és a pártja által vallott Európa-ellenes politika frusztrációra épül, s ennek eleme az örökös félelem, hogy amit egykoron erőszakkal elvettek, azt egyszer vissza kell adni. S így lekopaszítva világos az üzenet, hogy a kollektív bűnösség elvének fenntartásában, illetve annak fenntartási kísérletében nem a (legtöbb esetben nem létező) bűn a lényeg, hanem a vagyon elkobzásának és megtartásának a lehetősége.

Friedrich Anna