Volodimir Klicsko, a profi ökölvívás elmúlt másfél évtizedének egyik legmeghatározóbb alakja szerint a sportág érdeke, hogy a profi és amatőr boksz egységes legyen.
A visszavonulását éppen egy hónapja bejelentő 41 éves ukrán sztár a hamburgi férfi ökölvívó-világbajnokság vendége volt, ahol - az insidethegames.biz híre szerint - ismét kiállt az amatőr szövetség, az AIBA azon lépése mellett, amellyel a profiknak is megadta a lehetőséget az olimpiai szereplésre.
"Az az álmom, hogy ez a sport egységes lesz, s a profik és amatőrök közösen dolgoznak érte" - mondta az 1996-ban olimpiai bajnok, a profiknál pedig többek között a WBO-nál, a WBA-nál és IBF-nél is nehézsúlyú világbajnok klasszis.
Az AIBA tavaly, a riói olimpia előtt nem sokkal határozott a profik ötkarikás szereplésének lehetőségéről. Bár Klicsko lelkes támogatója a döntésnek, a nagy profi szövetségek közül pedig a WBA (Boksz Világszövetség) az AIBA mellé állt ebben a kérdésben és azóta is együttműködik vele, ugyanakkor a versenyzők, edzők, szakemberek jelentős része, illetve több nagy szövetség egyértelműen ellenzi ezt a lépést. A Boksz Világtanács (WBC) odáig ment, hogy tavaly büntetéssel fenyegette meg a ranglistáján első 15-ben lévő bokszolókat, amennyiben részt vesznek az olimpián.
A heves kritikák ellenére a riói játékok utolsó kvalifikációs tornáján a félprofik mellett a profik is elindulhattak, s közülük három versenyző jutott ki az olimpiára, az IBF korábbi légsúlyú világbajnoka, a thaiföldi Amnat Ruenroeng, valamint a kameruni Hassan N'Dam és az olasz Carmine Tommasone. (MTI)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!