Szerbia
Szerbia Brüsszelt megelőzve kívánja előterjeszteni Koszovóval kapcsolatos tervét
Betűméret:             

A hét végéig Nikolić elnök és Vučić kormányfő megkezdi hivatalos konzultációjat a Koszovó végleges státusával kapcsolatos megoldás kidolgozásához, írja a Večernje novosti, amely szerint ezt a hírt legfelsőbb állami körökből is megerősítették.

A lap értesülései szerint az egykori szerb tartomány státusának rendezésére irányuló tervnek késznek kell lennie még az előtt, hogy Brüsszel közzéteszi a Belgrád és Pristina kapcsolatainak normalizálását szolgáló következő megállapodás tervét.

Noha a szerbiai államvezetés két kulcsfigurájának kijelentései az elmúlt napokban egymással meglehetősen ellentmondóak voltak, hiszen Nikolić azt állította, hogy Koszovó kérdését “azonnal meg kell nyitni”, Vučić viszont azt nyilatkozta, hogy “korai még a végleges megoldásról beszélni”, a legfelsőbb hatalmi körökban a Novostinak azt nyilatkozták, hogy kettejük között nincs nézetkülönbség a koszovói politikát, de az egyes lépések időzítését illetően sem.

Vučić, a lap forrása szerint “teljesen tisztában van azzal, amit az elnök Koszovóval kapcsolatban nyilatkozott, de az európai adminisztráció szándékaival is”.

“Az, hogy mikor hozzák nyilvánosságra az új, Koszovóval kapcsolatos álláspontot, nagyban függ attól, hogyan látja Brüsszel a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd folytatásának ütemét. Az európai szándékokról február 9-én kapunk világosabb képet azon a találkozón, amelyet Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai képviselője hívott össze, s amelyen a szerb felet Aleksandar Vučić és Ivica Dačić, az albánt pedig Isa Mustafa és Hashim Thaci képviseli majd”, írja a lap, amely szerint Belgrád reméli, hogy akkor konkrétabb feltételeket kap arra vonatkozóan, mikor nyitják meg az egyes tárgyalási fejezeteket, valamint értesül arról is, mik Brüsszel tervei a két fél következő megállapodásának aláírása után, vajon azt sugallja-e majd az unió, hogy Belgrád egy másik “állammal” vagy egy autonóm területtel aláírandó közös dokumentumot lásson el kézjegyével.

Korábbi hírek szerint Belgrád és Pristina közötti újabb megállapodást akkor lehet aláírni, amikor az előzőben foglaltakat mindkét fél teljesítette. Ebben egyebek között az áll, hogy Koszovóban létre kell hozni a szerb községek közösségét, amelyről azt állítják, tavasszal létrejöhet.

Stanislava Pak, Nikolić elnök tanácsadója azt nyilatkozta, a készülő javaslat “specifikus és nem a világban már alkalmazott megoldások szó szerinti átvétele lesz”. “De, mondjuk, fel lehet használni a Dél-Tirol vagy a Boszniai Szerb Köztársaság esetében alkalmazott megoldásokat”, tette hozzá a szerb elnök tanácsadója.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Vladan Đokić rektor a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóságon (UKP) történt csaknem háromórás kihallgatását követően azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „ez egy feljelentés az egész akadémiai közösség ellen”. Elmondása szerint tegnap kapott idézést, hogy jelenjen meg a rendőrségen, miután büntetőfeljelentést...
2025. ÁPRILIS 18.
[ 13:03 ]
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke ma a leghatározottabban elítélte azt az erőszakot, amelyet – szavai szerint – a blokád résztvevői az RTS újságírói és szerkesztői ellen alkalmaznak, és hangsúlyozta: Szerbia elég erős ahhoz, hogy megvédje alkotmányos rendjét. Az Instagramon közzétett bejegyzésében Vučić...
2025. ÁPRILIS 18.
[ 12:07 ]
Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora megérkezett a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság (UKP) épületébe, a reggel 9 órára kiírt kihallgatásra. Az épület előtt professzorok, egyetemisták és polgárok gyűltek össze, hogy támogatásukról biztosítsák a rektort. Đokićot állampolgári minőségben idézték be, hogy...
2025. ÁPRILIS 18.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó