Szerbia
Elnapolta a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróságról szóló vitát a pristinai parlament
Betűméret:             

Határozatlan időre elnapolta a koszovói parlament a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróságról szóló, péntekre tervezett vitát - jelentette honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap.

A vita elhalasztására a 120 fős pristinai törvényhozás 78 tagja szavazott igennel.

A bíróság a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) által a kilencvenes évek végén elkövetett bűntettekkel foglalkozna. Az UCK-nak az 1998-1999-es koszovói-szerb konfliktus idején elkövetett tettei máig vitatottak. Azzal is vádolták őket, hogy szervkereskedelmi hálózatot szerveztek, amelynek keretében fogságba ejtett, elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. Dick Marty az Európa Tanács megbízottjaként 2010-ben készített jelentést a szervkereskedelmi ügyről.

A bíróság felállításáról szóló javaslatot a pristinai parlament csak nemzetközi nyomásra fogadta el egy évvel ezelőtt, a nemzetközi közösség ugyanis választás elé állította Pristinát: vagy megalakítják a bíróságot önállóan, vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa dönt a megalakításáról.

A testület felállításához alkotmánymódosításra van szükség, amihez a képviselők kétharmadának támogatása kell. Néhány napja még úgy tűnt, hogy nem ütközik majd komolyabb akadályokba a szavazás, ám szerdán civilek ellen elkövetett háborús bűnök elkövetésének vádjával az Európai Unió koszovói jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírói tanácsa a mitrovicai alapfokú bíróságon elítélte az UCK több egykori tagját és két parancsnokát, ami újra felborzolta a kedélyeket Koszovóban.

Hivatalosan a péntekre tervezett alkotmánymódosítást Hashim Thaci külügyminiszter - volt miniszterelnök, az UCK egykori politikai vezetője - pártjának, a Koszovói Demokrata Pártnak (PDK) a javaslatára halasztották el, mert - indoklásuk szerint - Brüsszelből nem érkeztek meg a különleges bíróságra vonatkozó anyagok.

A pristinai sajtó információi szerint a parlamenti ülést megelőzően a kormányzó PDK 35 tagú frakciójának 10 tagja is azt mondta, hogy nem szavaz az alkotmánymódosításra.

A parlament előtt az egykori UCK utódszervezeteinek tagjai és szimpatizánsai gyűltek össze , akik azt követelték, hogy a képviselők ne szavazzák meg a különleges bíróság felállításáról szóló javaslatot, mert az szerintük semmi jót nem hoz Koszovó számára. Szerintük azért felháborító egy ilyen bíróság felállítása, mert "sem a hazai (koszovói), sem a nemzetközi bíróságok soha nem ítélkeztek a szerbek által a koszovói albánok ellen elkövetett bűntettek ügyében". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Szerb Köztársaság kormánya rendeletet fogadott el, amely meghatározza a köldökzsinórvérből származó őssejteknek a beteg kérésére történő külföldre vitelének feltételeit és módját azzal a céllal, hogy azokat külföldi emberi sejt- és szövetbankban tárolják mindaddig, amíg nem jön létre Szerbiában ilyen bank....
2025. ÁPRILIS 12.
[ 15:06 ]
Megkezdődött Novi Pazarban a Szabadság uralja a várost elnevezésű, 12 órás megmozdulás, amelyre a gyalogos és kerékpáros egyetemisták, valamint az őket támogató polgárok már tegnap este megérkeztek Nišből és más településekről. A rendezvény 11 órakor kezdődött az Állami Egyetem előtt, és egészen 23 óráig...
2025. ÁPRILIS 12.
[ 13:48 ]
Ünnepélyesen fogadták Münchenben azokat az egyetemistákat, akik biciklivel indultak el Szerbiából Strasbourgba. A város egyik legismertebb terén nagyszámú helyi lakos köszöntötte a kerékpáros egyetemistákat, köztük sok Németországban élő szerbiai polgár is jelen volt. A résztvevők szerb zászlókat és...
2025. ÁPRILIS 11.
[ 21:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó