Tudomány
Nagy érdeklődés mellett zajlottak a Tudományok Útja idei programjai
Betűméret:             

átványos kiállítások, izgalmas előadások és interaktív programok is várták az érdeklődőket a Tudományok Útja elnevezésű tudománynépszerűsítő rendezvénysorozat keretében. Az idén a korábbi évektől eltérően nemcsak Zentán zajlottak a programok, hanem további három településre, Óbecsére, Adára és Magyarkanizsára is kiterjedtek.

A Tudományok Útja elnevezésű tudománynépszerűsítő rendezvény a zentai Kertészek Egyesületének kezdeményezésére, hagyományteremtő szándékkal indult útjára 2013-ban. A program kiemelten fontos célja a fiatalok tudományok iránti érdeklődésének és lelkesedésének felkeltése, hangsúlyozta Madarász Kulcsár Sarolta, a rendezvénysorozat programkoordinátora, aki elmondta, az idei rendezvénysorozat keretében nemcsak Zentán, hanem további három településen, Óbecsén, Adán és Magyarkanizsán is várták az érdeklődőket.

Mindegyik helyszínen óriási népszerűségnek örvendett a fiatalok körében a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja Sokszínű fizikabusza, amelynek köszönhetően a látogatók rendkívül sok új információhoz juthattak hozzá. A Sokszínű fizikabusz csütörtökön délelőtt Óbecsére, délután pedig Adára látogatott el, majd pénteken délelőtt Magyarkanizsán, délután pedig Zentán folytatta az útját. A Wigner Fizikai Kutatóközpont szakemberei egyebek mellett a világűrrel kapcsolatos ismeretek fontosságára is igyekeztek felhívni a fiatalok figyelmét, hangsúlyozta Vizi Pál Gábor, a kutatóközpont munkatársa, aki elmondta, a buszban alapvetően két nagy témakört jártak körül, a nanofizikai kutatásokat és a napenergiás részecskefizikai kutatásokat. Hozzátette, mindemellett speciális programokkal is készültek a látogatók számára, ugyanis rendkívül fontosnak tartják, hogy fiatalok számára közérthető módon, látványos bemutatók keretében prezentálják a tudományos eredményeket, ezáltal is megkísérelve közelebb vinni hozzájuk, illetve megszerettetni velük a tudományokat.

A fizikabusz mellett különféle előadások, kísérletek és interaktív foglalkozások is várták az érdeklődőket. A programsorozat zentai záró rendezvényén például a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar hallgatói interaktív robotbemutatót tartottak, a Csodák Palotája munkatársai pedig látványos kísérletekkel készültek a látogatók számára. Bemutatkozott továbbá a Budapesti Corvinus Egyetem Zentai Kihelyezett Tagozata, valamint több egyéb olyan intézmény és szervezet is, amelyek fontosnak tartják a tudományok népszerűsítését a fiatalok körében.

Az idei Tudományok Útja tapasztalatai azt igazolják, hogy a rendezvény mind nagyobb népszerűségnek örvend a látogatók körében, mind többen és többen érdeklődnek iránta, hangsúlyozta Madarász Kulcsár Sarolta, aki elmondta, a rendezvénysorozat minden állomásán rendkívül sok pozitív visszajelzés érkezett hozzájuk a fiatalok részéről, ami arra enged következtetni, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is sikerült elérniük a céljukat, azt, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a tudományok iránt.


H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Hamarosan kezdetét veszi Magyarország történetének második űrutazása. Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós és tartalékosa, Cserényi Gyula nyár óta Amerikában tartózkodik, és az Ax-4 legénységének tagjaival készül a nagy kalandra. A magyar űrhajósok idén júliusban költöztek az Egyesült Államokba, hogy felkészüljenek...
2024. DECEMBER 29.
[ 20:20 ]
A keresőóriás második generációs multimodális technológiája a szövegek mellett képes szóbeli és vizuális inputok alapján is dolgozni, képet és hanggenerálást is támogat. Ismét egymásra licitálnak a generatív mesterséges intelligencia piacán versengő óriások: alig egy héttel azután, hogy az OpenAI nyilvánosan...
2024. DECEMBER 13.
[ 10:30 ]
Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem (SE) ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t. Közleményükben azt írták: a fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és...
2024. DECEMBER 12.
[ 10:26 ]
Beolvasás folyamatban