Tudomány
Érkezik az elektronikus papír, ami tényleg olyan, mint a papír
Betűméret:             

Talán a reMarkable lesz az első elektronikus eszköz, ami tényleg megközelíti a hagyományos papírral való munkát. Az előjelek kifejezetten biztatóak, ráadásul hamarosan elkezdik kiszállítani az első példányokat.

Az utóbbi években sokan és sokféleképpen próbálták meg leváltani a papíralapú jegyzetelést, olvasást, és habár ezek között akadtak egészen jó termékek, valahogy mégsem sikerült megfogni azt a fajta érzést, ami igazán rávenné a kőkemény papírrajongókat a váltásra. Valahogy egyik sem volt az igazi, és talán sokan bele is törődtek már, hogy semmilyen elektronikus eszközzel nem lehet kiváltani a hagyományos papírral való munkát.

Pedig igény lenne rá. Erre jött rá Magnus Wanberg és Mats Solberg is, akik a hamarosan megjelenő reMarkable nevű elektronikus jegyzetfüzet készítői.Ők is abban hisznek, hogy a hagyományos papírra való jegyzetelés, rajzolás, vázlatkészítés és olvasás élménye az igazi,pedig valójában senki nem akar magával tucatnyi nehéz jegyzetfüzetet hordani, amelyek ráadásul szétszakadhatnak, elveszhetnek, a tárolásuk bonyolult, és nem feltétlenül környezetbarát.

Úgyhogy négy éve nekiláttak a reMarkable megtervezésének, majd mindössze egy évvel ezelőtt össze is szedték rá a pénzt a közösségtől, és megindulhatott a fejlesztés érdemi része. És habár a pénz miatt jelenleg nem kell aggódniuk, azért így nehéz dologra vállalkoztak: mostanában mind a tabletek, mind pedig a reMarkable-lel körülbelül egy kategóriában induló eszközök (mint például a Kindle) eladásai sem szárnyalnak kifejezetten.

Szóval, hogyan lehet visszaadni a hagyományos papírral való munkát egy elektronikus eszközzel?Először is úgy, hogy minden létező funkciót kivesznek belőle.A reMarkable készítői büszkén hirdetik, hogy egyetlen tablet sem rendelkezik kevesebb funkcióval, mint az övék. Itt semmi nem fog zavarni, sem a közösségi média, sem az e-mailek, de még internetezni sem lehet vele. Minek? Arra ott a többi eszközünk, a papír pont azért jó, mert ezektől függetlenül el tudunk mélyülni abban, amit csinálunk.

A másik fontos dolog maga a kijelző. Erről a fejlesztők azt mondják, hogy a "világ leggyorsabb digitális papírja". Egy 10,3"-as, 1872x1404 felbontású monokróm egységről van egyébként szó, de ezek az adatok másodlagosak: a cég által csak CANVAS-nak nevezett kijelzővel kapcsolatban azt ígérik, hogy érintésre, érzésre is visszaadja majd azt, amit az eredeti papírnál megszoktunk.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A hosszú Coviddal élő betegeknél nem ritka akár a teljes szaglásvesztés, azonban londoni orvosok sikerrel állították helyre több páciens szagérzékelését. Londoni orvosok sikeresen helyreállították hosszú Coviddal élő betegek szaglását, amikor egy orrplasztikában használt rutinműtéttel kezelték őket - írja a The...
2025. MÁRCIUS 10.
[ 11:14 ]
A nanoműanyagok egészségügyi kockázatait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói együttműködve a Cambridge-i és az Ulmi Egyetemmel, egy a Hu-rizont pályázat támogatásával megvalósuló projektben - közölte honlapján a felsőoktatási intézmény. Az apró műanyag részecskék befolyásolhatják a különböző...
2025. MÁRCIUS 9.
[ 10:54 ]
A Mars légköri viszonyaihoz alakított, úgynevezett csapkodó szárnyú drón (Flapping Wing Vehicle for Mars Atmospheric Flight) fejlesztéséről írt alá szerződést a zágrábi egyetem gépészeti és hajóépítészeti kara (FSB) az Európai Űrügynökséggel (ESA); az új technológiával készült pilóta nélküli légijármű a...
2025. MÁRCIUS 4.
[ 7:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó