75 ország, közel 430 fiatal tudósjelölttel képviseltette magát a londoni Forumon, Magyarországról Szvoreny Viktor, a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottja lehetett jelen.
2017. július 26. és augusztus 9. között a London International Youth Science Forum (LIYSF) immár 59. alkalommal került megrendezésre. A programok helyszínéül az Imperial College of London szolgált. Magyarországról egy fiatal érdemelte ki a részvételt a diákfórumon, Szvoreny Viktor, aki a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett, 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen harmadik helyezést ért el „A szerves anyagok eltávolítása az ivóvízből aktív szén és speciális ioncserélő segítségével” című pályamunkájával. Viktor a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja.
A fórum alaphangját Richard O’Kennedyés Hayat Sindi professzor adta meg lelkesítő beszédével. A fiatalok számos tudományos előadáson vehettek részt, amelyet neves tudósok, professzorok, Nobel-díjasok tartottak.Sokat tanulhattak az agyról, annak működéséről és az agyhullámokról, betekintést nyerhettek az építészet és a mérnöki munka nehézségeibe és szépségeibe, valamint a látványos kémiai kísérletek sem maradhattak le az előadások színes palettájáról. Megismerkedhettek a londoni egyetemi rendszer működésével, a laborlátogatások által pedig az angliai kutatói munkával. A diákok lehetőséget kaptak az oxfordi és cambridge-i egyetemek meglátogatására. A résztvevő fiatalok prezentálhatták kutatásaikat, eredményeiket a The Science Forum Bazaar elnevezésű eseményen egy poszter segítségével.
A fiatal kutatók meglátogathatták a Természettudományos Múzeumot, a University College Londont és a kenti egyetem mérnöki tanszékét is, ezen kívül programon volt a HR Wallingford, Oxford városa és a Trinity College is. Szakértők segítségével ismerhették meg a múzeumok tárgyainak múltját és titkait, így első kézből kaphattak olyan információkat, melyekkel az eddigiek során talán még könyvekben sem találkozhattak. A kötetlen programok sorát gazdagította a Stonehenge, a Buckingham-palota,a London Eye, valamint egyéb angliai látványosságok meglátogatása is. (promenad.hu)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!