ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Vitatható állítások
Jegyzet dr. Várady Tibor nyilatkozatához
Betűméret:
Ha a bíróság esetleg elmarasztalná Szerbiát, és kártérítést fizettetne, akkor a vajdasági magyarok – de a vajdasági horvátok is – fizetnének, mert a konstrukción belül a tettes oldalán állnak” – állítja dr. Várady Tibor, a nemzetközi (magán)jog professzora a Horvátország által Szerbia ellen a Nemzetközi Bírósághoz (NB) benyújtott kereset ügyében adott nyilatkozatában (Bajtai Kornél: Egyéneket kell felelősségre vonni, Magyar Szó, 2010. január 23., 7. o.). Bűnös vagy nem bűnös?
A professzornak ezt a tézisét már ismerjük. Még a Bosznia-Hercegovina (BH) által Szerbia és Montenegró ellen a legmagasabb nemzetközi bírói fórumnál folytatott per kapcsán többször hangoztatta: „amennyiben elmarasztaló ítélet születne, először fordulna elő, hogy egy államot marasztalnak el népirtás ügyében”, és hogy ez „az itt élők kollektív bűnösségét jelentené” (Orosz Klára: Az eljárás nem lebecsülendő, Magyar Szó, 2005. április 9., 4. o. és víz: Ígéretes helyzetben vagyunk, Magyar Szó, 2006. március 2., 4. o.)
Váradynak (aki 1992 júliusától 1993 márciusáig Milan Panić jugoszláv kormányának tagja, igazságügy-minisztere volt) az említett per kapcsán adott nyilatkozataiban nem egyszer kerültek szóba a vajdasági magyarok is. Olyan vonatkozásban, hogy a „hágai bíróság elmarasztaló ítélete esetén mi is a tettesekkel kerülnénk egy táborba” és a kárt „Szerbia és Montenegrónak kellene megtérítenie, amit nem csupán az itteni szerbek, de a kisebbségek is fizetnének, beleértve a vajdasági magyarokat, sőt a kosovói albánokat is”. Az is elhangzott, hogy „300 milliárd dollárt emlegetnek kártérítésként, ami három generáció jövőjét jelenti”. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a vajdasági magyarok érdeke (is lett volna), hogy az NB elutasítsa a BH-nak a népirtás megállapítására irányuló keresetét.
Az NB 2007. február 26-án Hágában kihirdetett ítélettel felmentette a népirtásban való kollektív bűnösség felelőssége alól Szerbiát, mint államot, a 200 000 halálos áldozattal járó, 1992-95-ös boszniai háború ügyében, ugyanakkor megállapította, hogy Belgrád „nem tett meg mindent, hogy megakadályozza a srebrenicai népirtást”.
A döntés szerint a pénzbírság nem lenne megfelelő büntetés, de Bosznia-Hercegovinának joga van az elégtételre. Az ítélet Szerbiát „szimbolikus kompenzációra” kötelezi Bosznia felé, és rögtön eleget kell tennie a nemzetközi törvényszék felé még létező kötelezettségeinek, külön kiemelve Ratko Mladić kiadatását. A bíróság 14 igen és egy nem szavazattal bűnösnek találta Szerbiát kifejezetten a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszékkel (ICTY) való nem megfelelő szintű együttműködés miatt.
Történelmi jelentőségű ítéletről van szó, mert ez az első eset, hogy az NB népirtás ügyében foglalt állást. (A hitleri Németország elítélésére a második világháborúban elkövetett népirtásért csak azért nem került sor, mert a Genocídium Egyezményt – éppen ezeknek az eseményeknek a hatására – csak 1948. december 9-én fogadták el.) Az ugyancsak Hágában székelő, a hágai háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszéken viszont már született ítélet népirtásról. Ott azonban személyekről döntenek, míg a Nemzetközi Bíróságon államok állnak szemben egymással. (Bővebben lásd Veres Bélának, az MTI tudósítójának Felmentette Szerbiát a népirtás kollektív bűne alól a Nemzetközi Bíróság, ám megengedésében bűnösnek találta című 2007. február 26-i írását.)
Tévedés lehet ezért Várady nyilatkozatában, hogy az egyéni felelősséggel foglalkozó hágai törvényszék „senkit sem ítélt el népirtásért”. A Radislav Krstić, a boszniai Szerb Köztársaság tábornoka elleni perben a törvényszék népirtásnak minősítette a nyolcezer áldozattal járó srebrenicai tömegmészárlást. Az ICTY fellebbviteli tanácsa a 2004. április 19-i ítéletben kimondta, hogy a boszniai Srebrenicában 1995-ben népirtás történt, amikor a szerbek a város bevétele után kivégeztek több mint hétezer bosnyák férfit
A srebrenicai mészárlást népirtásnak minősítő ítélet történelmi jelentőségű lehet a nemzetközi (köz)jog alkalmazásában. Ezzel ugyanis kitágult e jogi kategória eddigi értelmezése: immár nemcsak a teljes lakosság (férfiak, nők, gyerekek) elpusztítására irányuló törekvés tartozik ebbe a körbe, de a lakosság egy részének (ebben az esetben férfiaknak) a megölése is. Duško Tadić perében pedig ICTY azt is kimondta, hogy a boszniai háború nemzetközi konfliktus volt, amelynek Szerbia is részese volt.
Néhány nappal az NB ítélete után, pontosabban 2007. március 3-án, a szerb Népképviselőház deklarációt fogadott el „az állami szervek kötelezettségeiről a Nemzetközi Bíróság ítéletének teljesítése érdekében”. A nyilatkozat első két szakasza így hangzik:
– Szerbia Köztársaság elismeri állami szerveinek a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény megsértésében való felelősségét, ahogyan azt a Nemzetközi Bíróság ítéletében megállapította.
Szerbia Köztársaság megtesz minden szükséges intézkedést, haladéktalanul teljesít, a Nemzetközi Bíróság ítéletéből származó, minden meghagyást és letartóztat minden, a volt Jugoszláviai ügyekkel foglalkozó Nemzetközi Büntetőtörvényszék előtt megvádolt személyt (Lásd: Deklaracija o obavezama državnih organa Republike Srbije u ispunjavanju odluka međunarodnog suda pravde, Danas, 2007. március 2., 3. o.). (Más dolog, hogy ennek a nemzetközi kötelezettségnek Szerbia mind a mai napig nem tett maradéktalanul eleget.)
Állami felelősség
Az idézett interjúnak már a címe (Egyéneket kell felelősségre vonni) is problematikus. Természetesen az egyéneket is felelősségre kell vonni, erre azonban már az említett hágai büntetőtörvényszék az illetékes. Ez viszont nem zárja ki az államoknak a népirtásban való részvételére vonatkozó felelősségének megállapítását. Az egyének általában valamely állam polgárai, akik mint olyanok, vagy éppen az állam nevében, követték el a háborús bűncselekményeket, konkrét esetben lehet, hogy népirtást is. Logikus tehát, hogy az állam is viselje értük a felelősséget. Tehát: A népirtás ügyét nem lehet csak az egyéni felelősség szempontjából szemlélni.
A 1951. január 12-e óta hatályos Genocídium Egyezmény IX. cikke kimondja, hogy azokat a vitákat, „amelyek valamely államnak a népirtásért vagy a III. cikkben felsorolt egyéb cselekmények bármelyikéért való felelősségére vonatkoznak, a vitában részt vevő bármely fél kérelmére a Nemzetközi Bíróság elé kell bocsátani”.
Horvátország Szerbia és Montenegró ellen még 1999. július 2-án adta át keresetét az NB-nél, amellyel a volt Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, mint előállamot, horvát területen 1991 és 1995 között elkövetett népirtással terheli. Szerbia 2010. január 4-én perelte be – mintegy válaszul – Horvátországot népirtás vádjával, a Horvátország területén 1991 és 1995 között életüket vesztett szerb áldozatok és a háború végeztével, vagy az otthonukba való visszatérés alkalmával erőszakul esett áldozatok miatt.
Az idézett interjúban Várady tévesen használja a „kollektív felelősség” fogalmát. A Nemzetközi Bíróság ugyanis, mint az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik fő szerve, csak az államok közötti viták rendezésére szolgál. Nem a népek – ez esetben a szerbek vagy horvátok –, hanem az államok cselekedetei felett ítélkezik. A „kollektív bűnösség” elve pedig a nemzetközi jogban egyébként sem érvényes.
Ilyen összefüggésben, téves az interjúban annak a felelősség kérdésének olyan felvetése is, hogy esetleg „feleljenek a telepiek, mert onnan megszökött (Goran) Hadžić”, aki Újvidéknek ebben a részében élt, mielőtt (a hatóságok szeme láttára) meglépett. A telepieknek ehhez éppen semmilyen közük, főképp pedig nemzetközi jogi felelősségük nincsen.
Vitás lehet a tanárnak az a véleménye is, miszerint a szerb–horvát háborúban a népirtás szintjét „a gaztettek, úgy látszik, mégsem érték el”. Annak megállapítása ugyanis, hogy a háborús bűncselekmények elérték-e vagy sem, hogy egyik illetve másik, vagy mindkét részről érték-e el a genocídium szintjét, már a bíróság döntéskörébe tartozik.
A vajdasági magyarok – „pár karrieristát leszámítva” –, mindig is a belháború és a miloševići diktatúra ellen voltak. Ha Szerbiát vagy éppen Horvátországot Hágában el is ítélnék népirtás ügyében, az ítélet automatikusan azonban még nem vonná magával a kártérítést. Az esetleges jóvátétel összegének a megállapítása csak egy lehetséges következő per tárgya lehetne. Ez után kerülhetne csak sor – a belföldi bíróság(ok) előtt – annak (külön keresetek alapján) az érintett személyekre való felosztására. Szükségtelen tehát a hangulatkeltés és az amúgy is sokat szenvedett tömegek (köztük a vajdasági magyarok, valamint horvátok) riogatása a kártérítés esetleges fizetésével.
Az Európai Unióból olyan jelek is vannak, hogy Szerbia és Horvátország kölcsönös vádaskodása „nem segíti elő a jószomszédi viszonyok kialakítását”, valamint hogy „a két országnak párbeszéddel kellene megoldani a problémát”. Mivel mindkét ország érdeke az EU-ba való felvétel, ezért Szerbiának és Horvátországnak is meg kell gondolnia, hogyan viszonyulnak a per menete iránt.
Mgr. Bozóki Antal, ügyvéd
“Az egy dolog, amikor a médiában a fiatalok számára elérhető állami támogatásokról beszélnek, és egészen más tészta az, amikor ideérsz a bankba”, mondta az állami támogatású lakásvásárlási hiteleket folyósító négy szerbiai bank egyikében dolgozó banki alkalmazott a hozzájuk támogatott hitelért folyamodó...
2025. ÁPRILIS 2.
[ 20:16 ]
Bár a papíron a jobboldali CDU–CSU koalíció nyerte meg a választást, a külpolitikai irányvonal eddig nem mutat érdemi változást Olaf Scholz távozása óta a német politikában, írja a Mandiner. Németország leendő kancellárja, Friedrich Merz szerint továbbra is jól fel kell szerelni Ukrajnát katonailag, és Európának pedig...
2025. ÁPRILIS 2.
[ 13:29 ]
Április, bolond, aki járja is! – honnan ered az egymás megtréfálásának szokása, mi köze Júdásnak az indás növényekhez, és miért április 1-jén jósoltak az elkövetkező időszak időjárására?
A bolondok napja, április 1-je a néphagyományban is egymás megtréfálásának napja volt. „Április, bolond, aki járja...
2025. ÁPRILIS 1.
[ 0:21 ]
Nincs hozzászólás. Legyen az első!