Újságírók hada tartja ezekben a napokban valósággal megszállás alatt a belgrádi Jugoszláv Történeti Múzeumot, s arra keresik a választ, vajon Jovanka Brozt valóban Tito mellett temetik majd el a Virágházban? A néhai jugoszláv elnök özvegyének egyre romló egészségi állapotáról szóló részletes jelentéseket, amelyek heteken át a bulvárlapok címoldalain virítottak, most így újabb találgatások váltják fel, s miközben Tito özvegye a kórházban az életéért harcol, vagy haláltusáját vívja, a sajtó egy része már a temetést tervezi. Az alapvető emberi tisztesség és méltóság, de az illem kérdése is ez, amely nem csak a médiát érinti, hanem a hatalom egyes képviselőit is, akik leállnak ilyesmiről nyilatkozni.

A Szabad Európa Rádió által megkérdezett polgárokat azonban nem is annyira az foglalkoztatta, hová lesz eltemetve az örökös jugoszláv elnök özvegye, mint inkább az a mostoha bánásmód, amellyel az állam viseltetett iránta mindaddig, amíg súlyos, életveszélyes állapotban nem szállították kórházba.

Azon kívánságát, hogy Tito mellett temessék el, Jovanka Broz állítólag – írja a média – a családtagjaival közölte, amikor is azok az elmúlt héten meglátogatták a kórházban. Az ezt követő vitába, amely azt latolgatja, mennyibe jöhet az államnak Tito özvegyének temetése, hány sírhely lehet a Virágházban, s vajon elmozdítható-e az a súlyos márványlap Broz mauzóleumában, a kormány egyes tisztségviselői is bekapcsolódtak. Így Rasim Ljajić kormányalelnök arról tájékoztatott, hogy még nem döntötték el, Tito mellé temetik-e majd Jovankát, hiszen “bizonyos formális és technikai problémák adódtak, amelyek megoldásán most tevékenykednek”.

A Jugoszláv Történeti Múzeumban nem kívánnak bekapcsolódni az ilyen szintű diskurzusba. Inkább emlékeztetnek a múzeumi komplexum történetére, s Ana Panić kusztosz a médiában megjelenő elírások és csúsztatások garmadájára figyelmeztet.

“Mi már nem vagyunk Emlékközpont, ez az egyik dolog, amelyet a bulvársajtó folyamatosan kever. Az Emlékközpont 1996-ig létezett, azóta Jugoszláv Történeti Múzeum van. Így van ez már 16 éve, s mi mára egy teljesen más jellegű intézménnyé váltunk. Természetesen létezik egy emlékhely, ahol Josip Broz földi maradványai is vannak, de ez a múzeumkomplexum egyik része”, magyarázza Ana Panić.

Ponyvaregény

Ha egy pillanatra félretesszük az azzal kapcsolatos találgatásokat, hol is temetik el azt az asszonyt, aki a kórházban most az életéért küzd, el kell mondani, hogy annak az elképzelésnek, hogy Josip Broz mellé temessék, nemigen akad példája a gyakorlatban. Erre mutat rá Branka Prpa történész is, aki arra emlékeztetett, hogy a Virágházat mauzóleumoként építették és mint ilyen, tanúbizonyság és látlelet egy korszakról.

“Nem tudom, hogy Napoleon sírja mellett ott van-e Josephine-é. Ezt elvben nem szokás tenni, s ez nem egy szokványos temetkezési mód. Még Josip Broz Tito életében, a mi generációnk ennek ellene volt és úgy véltük, ez téves lépés lenne. Ma is úgy gondolom, hogy nem lenne jó, s egy múzeumi egységként funkcionáló mauzóleumot most családi sírbolttá alakítani értelmetlenség volna”, véli Branka Prpa.

A Jovanka Broz temetése körüli találgatások csak egy újabb epizódját jelentik a Tito özvegye iránti viszonynak, akit – mióta felvették a Sürgősségi Központba – egy pillanatra sem hagynak nyugton. Ezt megelőzően évtizedeken keresztül nem vettek róla tudomást az állami szervek, hogy ezekben a napokban meg a temetésével kapcsolatos tervekbe az állami tisztségviselők is bekapcsolódjanak. Az orvosok közül senkit sem vontak felelősségre azért, mert a bulvársajtó napokon keresztül csámcsogott az egészségi állapotával kapcsolatos legapróbb részleteken is, mint ahogyan most sem viszolyog senki attól, hogy találgatásokba bocsátkozzon azzal kapcsolatban, hogy ha meghal, hová is fogják eltemetni. Mindez – véli Branka Prpa – az alapvető emberi tisztesség és méltóság, voltaképpen illem kérdése.

“Az egész történelmet olcsó ponyvaregénnyé változtatták, spanyol, török vagy indiai szappanoperává és ebben a kontextusban az ilyen viselkedés megszokott”, mutat rá Prpa.

Erről tanúskodik az is, ahogyan a Josip Broz Tito neve fémjelezte időszakhoz viszonyulnak. Ana Panić kusztosz felelevenítette azt is, milyen sorsa volt a múzeumkomplexumnak a kilencvenes években.

“Ez az a kor, amikor Šešelj ellátogatott a Virágházba és megpróbálta tűzzel-vassal elérni, hogy elszállíttassa Kumrovecbe, karókkal felszerelkezve érkezett a mindenféle csetnik szimbólumokkal teliaggatott, hangoskodó embereivel. Ez az a periódus, amikor itt szinte egy lélek sincs, amikor a gárdát is visszavonták, amely egészen 1991-ig ott volt. Az emlékezés kultúrája folyamatosan változik és a Virgáháznak meg kell találnia ma is a helyét az emlékezés új kultúrájában. Ami számomra érdekes, hogy mindez alulról jön, tehát nem az állam felől, hanem a látogatók oldaláról, a külföldről is nagyszámban érkező turistáktól, akik 2000 óta egyre tömegesebben érkeznek, valamint azoktól a fiataloktól, akiket érdekel a Josip Broz Tito jelenség és egyáltalán, Jugoszlávia és a jugoszláv kísérlet”, mesélte a SZER-nek Ana Panić.

“A kompromittált múlt a mi kompromittált jelenünk és jövőnk is”, figyelmeztetett Brank Prpa, utalva a Josip Broz özvegye iránti viszonyulásra is.

“Ahogyan most mi viselkedünk vele szemben, az elkövetkező generációk úgy viselkednek majd velünk szemben. Ez is egy modell.”

Iva Martinović (SZER)