Szili Katalin tényleg egy nem mindennapi hősnő. Nem is tartja magát annak, mert szerinte azok a hősnők, akik a mindennapok harcát megvívják, akár anyaként, akár feleségként, akár közéleti szereplőként. A jó kedélyű, humoros megjegyzésekre is hajlamos politikusnő, aki két mandátumban a Magyar Országgyűlés elnöke, egyben a demokratikusan választott országgyűlések történelmében első női elnöke volt, nagy népszerűségnek örvendett, és örvend ma is. Hat évvel ezelőtt kilépett a Szocialista Pártból és Szociális Unió néven saját pártot alapított, amelynek elnökévé is választották, de 2013 óta elnöke a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártnak is. Ma miniszterelnöki megbízottként a Kárpát-medence magyarságának autonómia-törekvéseit koordinálja. A bánáti városkába a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának meghívására, a Mindennapi hősnőink sorozat rendkívüli beszélgetőestjére érkezett. Mondanunk sem kell, a Branislav Nušić Könyvtárban telt ház fogadta és hatalmas taps kísérte ki. Dr. Szili Katalinnal az est után beszélgettünk el.

- Mindig derűs, vidám és mosolygós, sohasem veszíti el józan ítélőképességét, pedig cseppet sem zökkenőmentes politikai pályafutása során rengeteg támadásnak volt kitéve. Árulja el, hogy csinálja?

- Azt hiszem, hogy az embernek nagyon jó indíttatást ad az, ha olyan emberekkel kerül kapcsolatba, akik maguk is tudják, hogy mit szeretnének. Amikor felvállaltam az autonómiával kapcsolatos tevékenységek irányítását, az volt a vezérelvem, hogy a közösségeknek kell megfogalmazniuk saját elképzeléseiket. Én azért vagyok, hogy elősegítsem a párbeszédet, az együttműködést. Nagy erőt adnak ehhez maguk a közösségek, az, hogy látom, mindenütt a békességre, a párbeszédre, az együttműködésre vágynak. Ezért is örültem a VMSZ meghívásának, hogy jöjjek el a Vajdaságba, beszélgessek az itteni magyar fiatalokkal, megtudjam, hogy ők hogyan látják a tartomány jövőjét, azt, hogy a vajdasági magyar párt hogyan készül a választásokra, a Női Fórumon pedig arról tudtunk elbeszélgetni, van-e és ha igen, milyen szerepük van a nőknek a politikában. Nagy politikai múlt áll mögöttem, de a Kárpát-medencei magyarság autonómia-ügye óriási késztetést jelent számomra, hogy tovább folytassam ezt a nemzetpolitikai munkát.

- Amit a politikában meg kell mondani, azt a férfiakra kell bízni, de amit meg is kell csinálni, azt a nőkre. Mivel nagyon kellemes humora van, nem tudom, viccnek vagy valós megállapításnak szánta-e ezt a megjegyzését? A főleg nőkből álló hallgatóság mindenesetre kacagva helyeselte.

- Állítólag ezt Margaret Thatcher, korábbi brit miniszterelnök asszony, a Vaslady mondta. Valószínűleg ő is magából kiindulva mondta ezt, de nyilván van ebben nem kevés igazság. Ezért is tartom fontosnak, hogy a férfiak és nők aránya egyensúlyban legyen a politikában is. Ha jól megnézzük a különféle közösségeket, civil szervezeteket, amelyeknek általában női vezetőjük van, azt tapasztaljuk, hogy ott sokkal pezsgőbb az élet. Én úgy érzem, hogy ebben a kiszolgáltatott világban a jövő abban van, hogy egy nő, aki inkább a szívével gondolkodik, sokkal inkább tudja szavatolni a biztonságérzetet saját közösségének is.

- Ha már megemlítette a volt brit miniszterelnök asszonyt, megkérdezném, hasonlít-e Ön valamiben a Vasladyre?

- Szerintem nem, esetleg határozottságom hasonlítható hozzá. Személyesen nem találkoztam vele, közelebbről tehát nem is ismerhetem, de azt hiszem, hogy egy nő akkor lehet hosszú távon is sikeres a politikában, ha nem a férfiak pályájára akar betörni, hanem helyette megőrzi azt a fajta különlegességet, amit a női lélek, a női alkat adhat, amiben benne van a kooperációkészség, a párbeszédkészség és kompromisszumkészség. A 21. század kihívásai közepette ezek az erények nagyon, de nagyon szükségesek.

- Azt mondta magáról, hogy keresztény-szocialista politikus.

- A keresztény-szociális eszmerendszer a 19. század végén alakult ki, de Magyarországon soha nem tudott kellően megragadni. Talán azért, mert anno a baloldal azt mondta, hogy jön egy politikai erő azzal, hogy baloldalibbnak mutatja magát, mint én, a konzervatív oldal meg mindig azt mondta, hogy lehet egy politikai szubjektum keresztényebb, mint én. Szerintem pedig ma éppen a keresztény-szociális eszmerendszer áll legközelebb a baloldalhoz. A magyarországi baloldal úgy alakult ki, hogy ez egy nem nemzetben gondolkodó, és nem a keresztény eszmerendszert valló, holott általában a szociáldemokrata pártok ezekben gondolkodnak, és nem ateisták. Én egy ilyen baloldali politikai erőben hiszek, amelyik nem lehet nemzet- és keresztényellenes. Sajnos a mai magyar politikai palettán a konzervatívoktól balra nem lehet találni olyan politikai erőt, amely ezt képviselné, holott szükség lenne rá, mert akkor olyan kapcsolatokat alakíthatna ki más politikai szubjektumokkal, amelyek lényegesen lecsökkentenék a szélsőségek szóhoz jutását.

- Az Országgyűlés elnöki székében Áder Jánost, Magyarország mai köztársasági elnökét váltotta és 2002-től 2009-ig a demokratikusan választott Parlamentek történetének első női elnöke lett. Mit jelentett ez az Ön számára?

- Nagyon büszke voltam, hogy női házelnöke lett Magyarországnak. Voltak hölgyek a parlamentek élén máshol is a környéken, például Szerbiában, egy időben a 28 uniós tagállam közül hat országnak volt női házelnöke. Kevesen voltunk, de kiválóan együttműködtünk. Házelnökként én igyekeztem mindig fenntartani azt az intaktságot, hogy ugyanazt a párbeszédet tartsam fenn saját pártom felé, akik engem a házelnöki székbe emeltek, és a többi politikai erő irányába is. Mindig azt vallottam, hogy akkor járok jó úton, ha a sajátjaim szidnak, az ellenzék pedig dicsér, mert akkor én valóban kellő távolságot tudok tartani minden politikai erőtől. Lehet, nem véletlen, hogy több elismerést kaptam a jobboldaltól, mint saját pártomtól.

- Ma a miniszterelnök megbízottja. Mi a dolga egy ilyen megbízottnak? Egy adott feladat elvégzésével, az Ön esetében az autonómiakoncepciók összehangolásával és kidolgozásával bízzák meg, és ha vége, megszűnik a megbízatás?

- Ha én eljutok oda, hogy eleget tegyek a vállalt feladatoknak, mint azt a beszélgetés során is mondtam, hogy az idén a területi autonómia szórvánnyal kapcsolatos kérdéseit dolgozzuk fel, elégedett leszek, ha kijelenthetem, hogy én befejeztem a munkámat. Bár úgy lenne, hogy ez az elkövetkező egy-két évben megtörténjen, de ha eljutok addig, hogy a magyar civil társadalom és a politikai szervezetek között létrejön egyfajta egyetértés bizonyos alapvető elvekben a saját közösségét érintő autonómia kérdésében, akkor én elláttam feladatomat. Az én misszióm tulajdonképpen nem más, mint próbálkozás a tüzet a vízzel összebékíteni. Amennyiben ebben sikert érek el, akkor állíthatom, hogy eljutottunk az autonómia kérdései előkészítésének arra a fokára, amikor a többi már nem rajtunk múlik. Ma még sajnos ott tartunk, persze nem itt Vajdaságban, hogy nem tudunk egy egységes autonómia-koncepciót felmutatni.

Ennyi volt beszélgetésünk dr. Szili Katalinnal, aki közvetlenségét demonstrálva mindenkitől kézfogással búcsúzott el és sorra fényképezkedett az eseményen megjelentekkel. A népszerű politikusnőről elmondunk még annyit, hogy több magyarországi város díszpolgára, aki a Báthory-díj mellett kiérdemelte a Francia Becsületrendet is.

Bödő Sándor