Amikor jó egy évvel ezelőtt felállt a világtalálkozó szervezőbizottsága, talán még maga sem gondolta, mekkora visszhangra talál majd a kezdeményezés. A helyi Arany János Általános Iskola udvarában megrendezett eseményre ugyanis több mint 600 elszármazott jött el. Ki csak a szomszédos falvakból, ki Magyarkanizsáról, Zentáról, Szabadkáról, de jöttek az ország különböző részeiből, a volt jugoszláv tagállamokból és más európai, főleg magyarországi településekről is.

Akik eleget tettek a meghívásnak találkozhattak rég nem látott ismerőseikkel, barátaikkal, korábbi szomszédaikkal, de olyanokkal is, akiknek a nevére már nem is emlékeztek, de arcvonásaik ott voltak elrejtve emlékezetükben a távollét évei alatt is. A helybeliekkel együtt, az iskola erre a nagy napra szépen előkészített udvarán, legalább ezren, ha nem többen voltak. Jó néhány elvándorolttal mi magunk is elbeszélgettünk. Akadt közöttük ismerős, számunkra teljesen ismeretlen is, meg persze olyan is, aki nem elment, hanem úgy jött ide Oromra, de valamennyiük arcán ott volt a boldogság és elégedettség: Végre találkoztunk!

Bózsó Anikó oromi elvándorolt, Szeged, Magyarország: Az oromiak lánykori nevemen ismernek, hiszen valamikor Nagy Anikóként éltem itt a faluban. 1991-ben költöztünk akkori férjemmel Magyarországra. Kilenc hónapot Angliában töltöttem, majd újra visszaköltöztem Magyarországra. Sohasem felejtettem el, honnan származom, ezért gyakorta megfordulok szülőfalumban, így az itt élőkkel tudok találkozni. Ez az esemény viszont arra volt jó, hogy azokkal is összefussak, akik másfelé kerültek Oromról. és nagyon örülök neki, hogy ez így összejött. Mindig nagyszerű érzés újra itthon lenni és találkozni a többiekkel. Köszönet érte a szervezőknek!

Fábián Norbert oromi elvándorolt, Alsónémedi, Magyarország: Tizenkét éve mentem el Oromról. Valójában nem vezérelt semmi, de kevés volt a munkalehetőség és ki is akartam valahogy próbálni magamat. Tudtam, hogy többre vagyok képes, mit amit addig itthon produkáltam, ezért csábított a külföldi próba-szerencse. Egy kiállításépítő cég projektmenedzsereként dolgozom, járom a világot. Dolgoztunk a DAF-nak, az Armaninak és sok más ismer cégnek. A családdal havonta egyszer hazalátogatunk, ez a találkozó azonban egészen más, külön öröm számomra, olyannyira, hogy még a munkahelyi barátaimat és családjukat is elcsábítottam. Főztünk egy jó szarvaspörköltet, ahogy hallottam elvándoroltként mi egyedül ragadtunk fakanalat, és nagyon jól éreztük magunkat, főleg mert rég nem látott ismerősökkel is sikerült találkoznunk. Nagyon készültünk a világtalálkozóra, már májusban bejelentettük jövetelünket. A kezdeményezők és a szervezők minden elismerést és dicséretet megérdemelnek. Nem kétséges, hogy itt leszünk jövőre is, mert akár maradunk külföldön, akár nem, Orom mindig is a szeretet egy kis szigete lesz a szívünkben.

Zámborszki Bettina oromi bevándorolt, Orom: Én nem vándoroltam el Oromról, hanem ide jöttem, méghozzá Palicsról. Idén tartjuk a lakodalmunkat a párommal, én pedig a múlt év decemberében ide költöztem hozzá. Nagyon jól érzem magam Oromon, az emberek kedvesek, befogadóak és a falu is szép. Igaz, hogy mindketten Szabadkán dolgozunk, nem is együtt és nem is egy váltásban, de ez a távolság ma már nem akadály. Jó itt Oromon élni, nyugodt hely, azt hiszem gyökeret tudok itt verni és egy-két évtized múlva már magam is nyugodtan mondhatom, hogy oromi vagyok. Igyekszünk bekapcsolódni az itteni eseményekbe, részt veszünk a fesztiválokon, főzőversenyeken, és persze ezt a nagyszerű találkozót sem hagyhattuk ki.

Tót Franjo oromi bevándorolt, Orom: Annak idején Szabadkán dolgoztam, ott ismerkedtem össze az azóta sajnos már elhunyt feleségemmel, összeházasodtunk és ide költöztem. Addig azt sem tudtam, hogy létezik egyáltalán ez a kis falu. Ennek immár 44 esztendeje. Születésileg gombosi (Bogojevo) vagyok, de egyáltalán nem bántam meg, hogy ebbe a faluba kerültem. Nem volt könnyű a beilleszkedés, de ma már valódi orominak érzem magam. Jó emberek, igazi munkás emberek élnek itt, sokat tanultam tőlük az összefogásról, egymás szeretetéről és megbecsüléséről. Én azokat sajnálom, akik bár megtehették volna, nem jöttek el erre a találkozóra, ami nyilván az oromiak egyik büszkesége lesz majd. Éppen ezért nem hagyhattam ki, hogy gombosi rokonaimat, húgomat és családját is meghívjam ide, akik boldogan tettek eleget kérésemnek.

Bosznai Győző oromi elvándorolt, Újvidék: Maga a találkozó is különös esemény számomra. Noha már több évtizede nem élek itt, életem egy része itt zajlik a szülőfalumban. Másrészt nagy elégtételt jelent számomra, hogy ebben a dinamikus, teljesen megváltozott világban még akad aki értékeli édesapám, Bosznai József egykori oromi tanító majd iskolaigazgató érdemeit és halála után majd 50 évvel emléktáblát avat tiszteletére. Édesapám annak idején gigászi harcot folytatott azért, hogy az oromi és környékbeli mintegy 500 diáknak lehetősége nyíljon helyben befejezni a nyolcosztályos általános képzést. Jómagam 1971-ben kerültem az Újvidéki Televízióhoz, azóta a tartományi székvárosban élek, de mivel a szülői házam itt áll Oromon, gyakran megfordulok a faluban. Nagyon sok oromit vagy volt oromit ismerek, kár, hogy nem vették mindannyian a fáradságot, hogy eljöjjenek a találkozóra, mert fantasztikus élményt nyújtott. Külön boldogsággal töltött el, hogy a találkozó előtt előttem felderengő arcok mintegy 90 százalékát azonosítani tudtam itt, a többire meg egy kis csellel sikerült rájönnöm.

Tímár Anna nyugalmazott tanítónő, Orom: Csodálatos, lenyűgöző ez a rendezvény. Boldog vagyok, hogy Oromon is lett ilyen. Örülök, hogy vannak itt is olyanok, akik ezt megszervezik, és csak remélni merem, hogy a tettre kész fiatal korosztály életben tartja majd ezt a falut. Mozgáskorlátozott vagyok, de nem engedtem magam hazavinni, mert akkor nem látom ezt a gyönyörű rendezvényt. Találkoztam itt egykori osztálytársakkal, néhány tanítványommal is, mit mondjak, nagy öröm volt számomra. A programok is nagyon szépek voltak, nagyon régen éreztem magam ilyen jól. Kicsit elszomorít, hogy ilyen kevesen vagyunk a faluban, mert mit ér egy rendezvény, ha nem lesz kinek megszervezni.

Nyilas Mihály, a szervezőbizottság elnöke, Orom: Nagyon örülünk neki, hogy kezdeményezésünk ilyen kiváló visszhangra talált, hiszen nem kis szervezőmunka áll a találkozó mögött. Egy évig dolgoztunk azon, hogy mindez összejöjjön. Pósa Mária és Szurok Sándor Nelli fáradságot nem ismerve keresgette ki a korabeli iskolai naplókból az elszármazottak neveit. Akikről tudták, hol vannak, odaírták a nevük mellé, a legtöbbjükről azonban nem hogy azt nem tudtuk, merre vitte őket a sors, de sok esetben azt sem, közöttünk vannak-e még. Először szerveztük meg ezt a nagy találkozást, de nem utoljára. Jövőre, azután pedig minden év augusztusában újra összehozzuk egykori földijeinket. Fontos, hogy az oromiak, az Orom környékiek ily módon is összetartsanak, bárhol is élnek, hiszen a találkozó mottója is az, hogy A haza ott van, ahol a kezdet! Személy szerint engem is, mint oromi lakost, nagyon megérintett ez a világtalálkozó, hiszen nem egy olyan egykori osztálytársammal találkoztam, akiket évtizedek óta nem láttam.

Lékó Róbert tanácselnök, Orom: A célt, amit kitűztünk ezzel a találkozóval, maradéktalanul elértük. Ezen a napon legalább háromszorosra nőtt falunk lakossága, hiszen a világtalálkozó mellett ekkor tartottuk az egyre népszerűbb Malomfesztivált is. Mi igyekeztünk mindenre felkészülni, az ellátás mellett tartalmas szórakozási lehetőséget is biztosítani az idelátogatóknak, de úgy, hogy azért legyen idejük és alkalmuk a beszélgetésre is, ami az egymást rég nem látottak esetében talán a legfontosabb. Nekem, mint a falu első emberének különösen jólesett hallani az elvándoroltaknak Oromról kialakított véleményét, miszerint településünk rendezett és szép, és örömmel látják, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül távozásuk óta. Sajnos jelenleg vagy 40-50 eladó ház van a faluban, tudjuk jól, miért. Remélem, hogy egy kicsit ez a találkozó is hozzájárul ahhoz, hogy egyszer majd az innen elvándoroltak hazatérjenek.

Bödő Sándor