Tükör
A foglalkoztatottak negyede feketén dolgozik Szerbiában
Betűméret:             

A szerbiai foglalkoztatottak majdnem egynegyede jelenleg feketén dolgozik vagy ideiglenesen, idénymunkásként van munkaviszonyban.

A polgárok kb. 22 százaléka dolgozik nem bejegyzett cégeknél, munkaszerződés nélkül, derül ki a Köztársasági Statisztikai Hivatalnak a szerbiai munkaerővel kapcsolatos, ez év május és augusztus közötti időszakára vonatkozó adataiból, amelyből egyebek mellett az is kiderül, hogy Szerbiában 2014 óta az az utóbbi négy hónapban volt a legmagasabb a foglalkoztatás – 2,88 millió polgár volt valamilyen munkaviszonyban, s a legalacsonyabb volt a munkanélküliek száma is. Az elmúlt négy hónapban kerestek a legtöbben aktívan munkát, amit a statisztika ugyancsak kimutatott.

Az év elejéhez képest, 228.800-zal több a dolgozó, a tevékenység pedig, amivel a legtöbbet foglalkoznak, a mezőgazdaság. Eközben fontos megjegyezni, hogy “a foglalkoztatás kizárlóag az alap- és középfokú végzettséggel rendelkezők körében nőtt, miközben a felsőfokú végzettséggel rendelkező foglalkoztatottak száma csökkent”.

A statisztikai kimutatás szerint az 55 évnél idősebbek az utóbbi időben viszonylag könnyen el tudtak helyezkedni, de főként meghatározott idejű munkára, s a munkahelyük nem volt éppen biztonságban, írja a 021. Ez nem csoda, hiszen az adatok azt mutatják, hogy 637.900 polgár van “nem formálisan munkaviszonyban”, pontosabban munkaszerződés nélkül, s ugyancsak lesújtó az az adat is, miszerint majdnem 220 ezer polgárnak, akinek van munkaszerződése, nincs egészségügyi biztosítása.

Minden időszakra, az idei évre csakúgy, mint a korábbiakra, jellemző a férfi és női foglalkoztatottak közötti aránytalanság. Igaz, az elmúlt hónapokban a női álláskeresők valamivel nagyobb szerencsével jártak, így a dolgozó nők száma 90.600-zal nőtt, de a dolgozó férfiak száma még mindig 69.400-zal nagyobb.

Nemrég a foglalkoztatás kérdése nagy port kavart a nyilvánosságban, miután Aleksandar Vučić szerb elnök azt nyilatkozta, hogy a munkanélküliség 10,6 százalékra csökkent. A szakértők egyetértettek abban, hogy ez az adat pontatlan, mitöbb, lehetetlen, tekintettel hogy nem követi a GDP arányos növekedése, amely a munkanélküliség csökkenésének természetes velejárója. A közgazdászok arra jutottak, hogy az idénymunkásokkal “turbózzák fel” a foglalkoztatási mutatókat, csak azért, hogy a statisztika jobbat mutasson.

Az év eleji adatok még arról szóltak, hogy mind kevesebb fiatal áll el az álláskereséstől, ami továbbra is így van. A statisztikai adatok most is arról árulkodnak, hogy a fiatalok körében egyre csökken a munkanélküliség, de nem ám azért, mert egyre többen jutnak munkához, hanem azért mert a “szürke állomány” elvándorlása egyre nagyobb méreteket ölt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is. Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják....
2024. DECEMBER 6.
[ 9:53 ]
A Balkán instabilitása senkinek sem érdeke, és most nagyobb prioritást kellene kapnia, mint Donald Trump első elnöki ciklusa alatt – nyilatkozta John Bolton, Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója. „Az Önök régiójában számos fontos külső tényező avatkozik be az országok belügyeibe. Az instabilitás kockázata magas,...
2024. DECEMBER 3.
[ 11:11 ]
Ma kezdődik advent, vagyis a november 30-ához, azaz Szent András napjához legközelebb eső vasárnaptól számított négyhetes időszak. A keresztény ember számára az adventi időszak az elcsendesedés, az önvizsgálat, az Istennel való találkozásra készülés ideje - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK)...
2024. DECEMBER 1.
[ 10:52 ]
Beolvasás folyamatban