Megmondom őszintén: komolyan aggódom Bojan Pajtić testi épségéért.

Nem, Bojan nem a barátom, még csak nem is ismerem személyesen, még kevésbé tartozunk egy párthoz, csupán mint köztiszteletben álló tartományi politikusért aggódom. És mint zentaiért, aki egyedüliként a magas beosztású állami tisztségviselők közül olykor nyilvánosan magyarul szólal meg, megtisztelve közösségünk tagjait. Olyan ritka, mint a fehér holló.

Azért aggódom érte, mert úgy látom, hogy őt fogják kikiáltani bűnbaknak a koszovói kudarcért, és tudjuk, hogy errefelé milyen sors vár a bűnbakokra. Carla del Ponte volt hágai főügyész is egyike volt a bűnbakoknak, és csak az volt a szerencséje, hogy egész testőrhad kísérte belgrádi látogatásain, különben megnézhette volna magát. (Az egyik itteni bulvárlap címoldalán egyszer meg is nézhette magát, pontosabban valamelyik mediterrán strandon készült pucér fényképét, amit bosszúból közöltek, amiért elítélte patriótáinkat.)

Amikor e sorokat pötyögtetem a számítógépen, még nem tudni, hogy miként döntenek az ország felelősei, elfogadják vagy elvetik azt a megállapodást, amit Catherine Ashton uniós főképviselő vetett papírra a belgrádi és a pristinai küldöttség alkudozásai alapján, netán valamilyen harmadik megoldást találnak ki, hogy folytathassák a tárgyalásokat. Mindegy, akármi is lesz a válasz, és akárhogyan is reagál arra Brüsszel, azt nálunk csapásként és ultimátumként fogják prezentálni.

Összeesküvésként az ország ellen, aljas próbálkozásként, hogy megalázzanak bennünket és elrabolják Koszovónkat. És a hazafias média nem Hashim Thaci pristinai vezetőn, nem is Ashton főképviselőn veri majd el a port, hanem Bojan Pajtićon. Pásztor István is jobban teszi, ha mostanában nem mutatkozik a társaságában.

Már abban sem vagyok biztos, hogy Pajtić egyáltalán törvényesen tölti-e be a tartományi kormányfői tisztséget. Egészen vasárnapig voltam ebben a meggyőződésben, amikor Tomislav Nikolić államelnök e történelmi napokhoz illő drámai hangvételű nyilatkozatában „az úgynevezett vajdasági kormány elnökének” minősítette őt. Nem derült ki pontosan, hogy a vajdasági kormány az úgynevezett, vagy maga Bojan Pajtić, de mindenki megérthette, hogy Bojan óriási hibát követett el, az elnök nagyon haragszik rá, ezért és jó lesz, ha magába száll.

Az a nagy bűne, hogy deklarációt szándékozik a tartományi parlament elé terjeszteni Vajdaság alkotmányos jogainak védelmében. De nem ám akármikor kívánja ezt elfogadtatni! Hanem – mint az éber tanácsadók rögtön észrevették és figyelmeztették az elnököt – pont az NDH, a második világháborúban létrejött és fasisztának bélyegzett horvát bábállam megalakulásának évfordulóján. Ennél nyomósabb bizonyítékra az elnök szerint nincs is szükség arra, hogy Pajtić a szeparatizmus bűnös útjára tévedt.

Ám még mielőtt tisztázódott volna, hogy a vajdasági szeparatisták hová is akarnak csatlakozni, ha a deklaráción felbuzdulva elszakadnak Szerbiától, megszólalt Milorad Dodik banjalukai államférfiú, Bosznia leendő feldarabolója, aki mindenhol ott-terem, ahol csak veszély fenyegeti a nemzetet. És olyat mondott, amitől ha Bojan bőrében lennék, borsózna a hátam. Kétszer is meggondolnám, hogy milyen deklarációkkal állok elő.

Csak ne nagyon ugráljon Pajtić – hangzik átmesélve Dodikunk figyelmeztetése - , mert nekik is van ám beleszólásuk a vajdasági ügyekbe! Nekik, vagyis a boszniai szerbeknek, akik szép számmal telepedtek el a kilencvenes években e kies bácskai és bánáti rónán, hogy egy kicsit felvirágoztassák a vidéket. Márpedig ők – figyelmeztetett az erdei bölcs, ahogyan sokan becézik - hallani sem akarnak az elszakadásról. Sem az alkotmányos jogokról, melyek a szeparatisták szerint állítólag sérültek.

Eddig naivul azt hittem, hogy mi, őshonos vajdasági magyarok is belekotyoghatunk a tartomány ügyeibe, de most látom, hogy tévedtem. Szem elől tévesztettem boszniai telepes szomszédainkat.

De nemcsak Dodik intése ejtheti aggodalomba a tartományi kormányfőt. Az ellene hangoló kórushoz rögtön csatlakozott az egész haladópárti főbizottság. Goran Knežević mezőgazdasági miniszter az aflatoxinos tehenek felkutatására indított akció szünetében szintén felfedezte, hogy Bojan Pajtićot elszakadási ambíciók fűtik. Ki tudja, lehet, hogy Brüsszellel összejátszva, a tehéneledelbe is ő keverte az aflatoxinos kukoricát, hogy lejárassa a haladó kormányzatot?

És mindez azért van, mert Pajtićék holmiféle megszerzett jogokért aggódnak. Keveslik a tartománynak juttatott anyagiakat. Sérti őket, hogy Belgrádból nevezik ki az itteni intézmények vezetőit, természetesen a haladópárti káderek soraiból. Nem akarják felfogni, hogy történelmi időket élünk, amikor Koszovónkat védelmezzük, és a kormány nem foglalkozhat a piszlicsáré vajdasági panaszokkal.

Előre félek attól, hogy mit fog nyilatkozni Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes, a haladók vezére. Nemcsak azért aggódom, mert ő rögtön küldeni szokta a vizsgálóbírót is, hanem azért, mert ha valaki felbosszantja, úgy odavág, hogy nincs benne köszönet. Mint Brüsszelben Hashim Thacinak. Akit beavatottak szerint a vita hevében banditának és a terroristának titulált.

Szóval van mitől tartania Bojan Pajtićnak. Jobb, ha egy kicsit körültekintőbben nyilatkozgat. És legalább nézzen utána a naptárban, hogy mikor vannak NDH-s évfordulók.

J. Garai Béla