Pontosan száz nap múlt el a Vučić-kormány felállása óta, s ez jó alkalom arra, hogy a hozzáértők megvonják a szokásos mérleget, összegezzék a kabinet eddigi eredményeit.

Nemcsak a szakértők elemeznek ilyenkor, hanem a politikusok is, ám az ő értékelésükön nehéz elmenni: míg a hatalmi pártok hangos dicshimnuszt zengnek önmagukról, diadalmasan sorolva a kül-, és belpolitikai téren elért eredményeket, addig az ellenzék a kudarcokkal szembesíti a kormányt, és katasztrofálisnak ítéli meg a teljesítményt. A leginkább érintettek, a kormányintézkedéseket elszenvedő plebsz véleményére viszont nemigen kíváncsi senki, pedig ők is tudnának egy s mást hozzáfűzni az állítólagos eredményekhez.

A Vučić-kabinet a Szerb Haladópárt elsöprő választási győzelme után lépett hivatalba, és a szocialista partnerrel együtt, kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött bármit felvállalhatott, nem kellett alkudozni a kisebb koalíciós partnerekkel, mint a korábbi kormányoknak. Ez jelentősen megkönnyítette a dolgukat, ám ugyanakkor megfosztotta őket a kibúvó keresés és a másokra mutogatás lehetőségétől. Amit megtettek, az saját érdemük, amit elmulasztottak, az csakis a maguk hibájából történt.

Bár Belgrádban nemigen emlegetik, a haladó-szocialista, vagy másként fekete-vörös koalíciónak van egy harmadik partnere is: a VMSZ. A koalíciós megállapodás több államtitkári, tanácsadói és szakbizottsági vezetői tisztséget szavatolt a legnagyobb magyar formáció kádereinek a támogatásukért cserében, ám ennek realizálásáról nemigen hallottunk, mintha hétpecsétes titok lenne. A magyar káderek mindeddig láthatatlanok maradtak, így száznapos tevékenységükről sem hallani semmilyen értékelést.

A kormányoldal elsősorban a külpolitikai sikerekkel hozsannázik, azzal, hogy javult az ország külföldi megítélése, az uniós csatlakozási tárgyalások a tervezett ütemben haladnak és ha zökkenőkkel is, de folytatódik a párbeszéd Pristinával. Sikerként igyekeznek feltüntetni, hogy ki tudtak tartani „az EU is, Oroszország is” kurzus mellett, bár hogy meddig sikerül borotvaélen egyensúlyozni, meddig tudnak ellenállni az utóbbi napokban egyre erősödő nyugati nyomásnak, hogy hangolják össze az ország külpolitikáját Brüsszelével, és ítéljék el Moszkvát az ukrajnai beavatkozásért, ezt nehéz lenne megjósolni.

Ha nem is a kormánytagok, de a kormányhoz közelálló elemzők azonban azt már elismerik, hogy a nagy reményekkel várt Déli Áramlat gázvezeték építése valószínűleg késni fog, ha egyáltalán megépül. Predrag Simić elemző szerint Szerbiára nézve egyelőre ez az egyetlen káros következménye az ukrajnai válságnak. Belpolitikai téren pedig elsősorban a munkaügyi törvény meghozatalát emelik ki, amely, ha hinni lehet a kormánypropagandának, mint egy varázsütésre kedvező légkört teremt a külföldi beruházásokhoz, és „szerencsét hoz” az állástalanoknak, új munkahelyeket teremtve.

A legkeményebben az egyre inkább a szélső jobboldalra sodródó ellenzéki Szerbiai Demokrata Párt ostorozza a kormányt, egyenesen katasztrofálisnak ítélve az aktuális hatalom két éves teljesítményét, főleg Koszovó szempontjából. Súlyos hibának tartják, hogy ez a kormány is folytatja a demokraták „bűnös eurofanatikus politikáját”, megszegve azt az ígéretüket, hogy hatalomra kerülésük után megsemmisítik a Pristinával kötött megállapodásokat. A DSS szerint Vucicék legnagyobb bűne az, hogy az uniós tagság érdekében készek elismerni Koszovó Köztársaság „bábállamot”.

Az ugyancsak ellenzéki Demokrata Párt a gazdasági sikertelenséget rója fel a Vučić-kabinetnek, és azt állítja, hogy kudarcaik következményeit a nyugdíjasokkal és a dolgozókkal fizettetnék meg. A kormány „a történelemben harmadszor folytat kísérletet” a nyugdíjak és a bérek csökkentésével, hangoztatta Aleksandra Jerkov pártszóvivő, arra figyelmeztetve, hogy ez semmiképpen sem nevezhető reformnak. Azt is felrótta, hogy folytatódik a pártkáderek alkalmazása, például csak egy nappal a közszolgálatokban való alkalmazásról szóló törvény elfogadása után harmincezer pártkatonát vettek fel ebben a szektorban!

Az úgynevezett széles néptömegek vélekedése a kormány első száz napjáról legfeljebb a politikusok népszerűségéről készült közvélemény-kutatásokból szűrhető le. A Faktor Plus ügynökségnek és a Politika napilapnak az első száz nap kapcsán készített ankétjából olyan kép alakult ki, mintha csak Aleksandar Vučić dolgozna, miniszterei pedig csupán asszisztálnának neki. Így Vučić 4,1-es osztályzatot kapott, Ivica Dačić külügyminiszter 2,9-et, a többiek pedig ennél is kevesebbet. Azt azonban érdemes lesz megvárni, hogy miként alakulnak az osztályzatok az után, hogy szeptemberben tíz százalékkal lefaragják a nyugdíjakat és a közalkalmazotti béreket, és ugyanakkor tizenöt százalékkal felemelik a villanyáram árát. Vajon jeles osztályzatot kap akkor is Aleksandar Vučić, aki legutóbbi nyilatkozatában azt ígéri, hogy csak két-három évre lesz szükség, és máris érezhetően javulni fog az életszínvonal?

Akinek alapvető élelmiszerekre sem futja – márpedig egyes felmérések szerint Szerbia lakosságának egynegyede a szegénységi küszöb alatt tengődik -, azt aligha nyugtatja meg az ilyesfajta ígéret, hogy majd három év múlva... És nem sokat hederít a miniszterelnöknek arra a fogadkozására sem, hogy kudarc esetén lemond minden politikai tisztségéről.

Egyrészt mit segítene ez rajta? Másrészt: ugyan ki fog még emlékezni három év után, hogy mit is mondott a kormányfő, mivel ámította a plebszet az első száz nap után?

J. Garai Béla