Már megint azon kapom magamat, hogy pitiáner ügyek miatt bosszankodom, olyan csip-csup dolgok miatt, amelyekre mások talán csak legyintenek.

Kissé restellem is, hogy ilyen bakafántos vagyok, hogy nekem ez szemet szúr, holott elegánsan el kellene siklanom felette, mint politikusaink teszik. Mármint az ötezer forint felett, ami cirka 1800 dinár, jól beosztva talán egyheti konyhapénz, vagy egy olcsó kínai sportcipő a gyereknek. Szóval egy szolid családnak nem egy nagy vasziszdasz, bár az is igaz, hogy ennyiből egyszer szűken meg is tankolhatok.

Ehelyett azonban matricára kell költenem a röszkei átkelőnél, ha legközelebb Szegedre megyek.

Mondhatná valaki: aki ilyen csóró, akinek ekkora összeg számít, az maradjon otthon, és ne akarjon minduntalan az anyaországba futkosni, meglátogatni az áttelepült családtagokat, esetleg a Víg özvegyet megnézni a nagyszínházban. Vagy bevásárolni a Tescóban. Ha pedig nyugdíjas, ne akarja felkeresni a mórahalmi termálfürdőt, reumás dereka áztatása végett. Úgyis folyton zsufolásig tele van szabadkaikkal, újvidékiekkel, sőt belgrádiakkal, főleg hétvégén. Elvégre ott van a kanizsai fürdő, oda nem is kell semmilyen biléta.

Az ilyen smucig fajta még azt is megteheti, hogy ahelyett, hogy panaszkodik, a gyálai, esetleg a bácsalmási átkelőt veszi célba, onnantól már útdíj nélkül is megközelítheti a kedvenc csongrádi megyeszékhelyet. Legfeljebb egy kicsit sorban ál, egy kicsit keringőzik, és rászán néhány tíz kilométernyi autókázást, ha éppen nem esne útjába. De nagyon ügyel ám a nyitva tartásra, nehogy hiába menjen! Mert velem már megtörtént, hogy pont egy perccel a hétórás zárás után érkeztem, aztán fordulhattam vissza.

Annál is inkább restellem magam, mert az útdíj ellenében egy olyan kiváló minőségű pályaszakaszt vehetek igénybe, amelyen akár 130 kilométeres sebességgel is száguldozhatnék! Ha beletaposok a gázba, fél óra alatt Kecskeméten lehetek. Speciel az én pechem, hogy mindösszesen csak kilencszáz métert szoktam igénybe venni a sztrádából, a határtól a legelső lejáróig, ahol szépen lekanyarodok a régi útra, és a szerény kétsávos, ám útdíj mentes úton folytathatom az utam Szeged felé.

Jó, ha százasra gyorsulok fel a lejáróig, már attól is úgy köhög nagykorúvá serdült járgányom motorja, mintha kétszázassal repesztenék.

Már csak azért sem illene okvetetlenkednem, mert ez is, mármint a matricáért leszurkolt ötezer, szerény hozzájárulás részemről a magyar kormány átgondolt útfejlesztési programjához. Tudjuk a kormány megbízásából sugárzott, szívet-lelket melengető és mindannyiunkat büszkeséggel eltöltő tévéreklámból, hogy „Magyarország jobban teljesít”, ehhez a teljesítéshez azonban nyilván az újonnan bevezetett megyei matricarendszerből befolyó forintocskákra is szükség van. A matricarendszerre pedig azért van szükség, mert mint az illetékes államtitkár nyilatkozta, „megkíméli a magyarokat”.

Igaz, hogy egyes kukacos autósok kétkedve fogadják állítását, és napok óta tüntetnek a megyehatároknál levő leágazásoknál, de ez már nem a mi gondunk.

Az viszont igen, hogy az egész matrica sztorinak van egy egészen jelentéktelen szépséghibája: méghozzá az, hogy bár a magyarokat megkíméli, speciel a magyaroknak azt az elhanyagolható részét nem kíméli meg, amelyhez szerencsétlenségemre én is tartozom. Sőt, egy kicsit sújtja is. Ám egy ilyen elfoglalt államtitkár feje sem káptalan, mégsem gondolhat éppen mindenkire.

Valószínűleg ezt tartották szem előtt politikusaink is, legalább is a VMSZ vezetői, ezért nem teszik szóvá az ügyet pesti barátaiknál. Vártam, vártam, hogy szólnak valamit, valami olyat, hogy ejnye, ejnye, nem kellene pont ezt a macskaugrásnyi szakaszocskát is útdíjkötelessé tenni! Rosszul adhatja ki magát a déli szomszédoknál, de legfőképpen a mi magyarjainknál, akik úgy szeretnek átugrani Szegedre, mint aki a kedves rokonához látogat.

De hogy is nézne ki, ha ilyen bagatell ügyekkel zaklatnák a Fidesz-kormányt! Most, amikor a veszprémi időközi választásokra készülődnek, amelynek köztudottan a kétharmad megtartása a tétje. És miközben ezer más gondjuk is van, gondoljunk csak a folyton akadékoskodó André Goodfriend amerikai ügyvivőre. Vagy a minisztereknek az ellenzékiek részéről történő állandó zaklatására állítólagos urizálásuk és milliós villáik miatt.

Talán, talán..., legfeljebb egy egészen tapintatos üzenetet küldhettek volna nekik. Mondjuk, Pásztor István írhatott volna egy udvarias, baráti levelet Orbánnak.

„Kedves Viktor, tudom, hogy mennyire szíveden viseled a határon túli nemzettársak sorsát..., ezért kérlek, szólj már oda, légyszi, az illetés államtitkárnak... Gondolja át ezt a fránya röszkei matrica-ügyet. Muszáj volt neki pont ezt a nyúlfarknyi szakaszt matricakötelessé tenni? Mondd meg neki, hogy itt nálunk elég kínos visszhangot keltett a dolog... Barátságtalan gesztusként fogják fel az embereink velük szemben, sőt olyan elfogult véleményeket is hallok, hogy az anyaország meg akarja sarcolni a határon túli testvéreket...”.

Mert hát ilyenek ezek az elfoglalt államtitkárok, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a visszhanggal törődjenek.

Ám az is lehet, hogy ez ügyben már elment egy hasonló figyelmeztető levél Budapestre, erről nem hallottunk, talán nem akartak a nyilvánosság előtt azzal kérkedni, hogy még ilyen mellékes dolgokat is szóvá tesznek odaát.

A VMDK viszont nem ennyire tapintatos, de az sincs kizárva, hogy nincsenek ilyen baráti nexusban Orbánékkal, nem tudom. Ők mindenesetre petíciót készülnek intézni a pesti kormányhoz, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek a matrica bevezetése ellen.

Hallom az egyik kereskedelmi csatornán, ahová behívták Csonka Áront, hogy az íveket eddig már ezernél is többen írták alá, arra számítva, hogy a magyar kormány meghallgatja kérésüket. Hiszen a matricarendszer most még próbaüzemben van, ahogyan Orbán Viktor mondta a minap a köztévében, ezért „most kell tiltakozni”. Csonka Áronék arra hivatkoznak, hogy a határátkelő és az első lejárat közötti 900 méteres szakasz útdíjkötelessé tétele indokolatlan többletköltséget ró mindazokra, akik Szegedre igyekeznek, illetve Szegedről visszajutni a határátkelőhöz, az autópálya igénybevétele nélkül. Emellett még a mozgásszabadságukat is korlátozza.

Hát így állunk pillanatnyilag útdíj ügyben.

Azért nagyon remélem, lesz foganatja a petíciónak, és nem kell attól tartanom, hogy legközelebb 15 ezer forintos pótdíjat fizettetnek velem, ha netán elmulasztom megvenni a bilétát. Ezt annál is inkább remélem, nehogy még beigazolódjanak azok a Horgoson terjedő, teljesen rosszindulatú híresztelések, hogy hamarosan a biciklistáknak is kötelező lesz matricát váltani!

J. Garai Béla