Még mielőtt Moszkvában külön nyomozócsoportot hoztak volna létre a szombatra virradóra meggyilkolt Borisz Nyemcov ellenzéki politikus ügyének felderítésére, oroszbarát szerb körökben – a portáljaikon megjelent blogok tanúsága szerint - már tudták, hogy kik állnak a merénylet hátterében: a nyugati titkosszolgálatok! A Vlagyimir Putyin egyik legádázabb kritikusaként ismert Nyemcovot azért áldozták fel – így az orosz elnök hazai imádóinak teóriája -, mert nem bíztak az ellenzéki mozgalom sikerében, a gyilkossággal pedig Putyinra akarták terelni a gyanút, hogy ő tettette el láb alól akadékoskodó ellenfelét. Mindezt természetesen azért tették, mert destabilizálni akarják Oroszországot és egy, az ukrajnaihoz hasonló fordulatot kierőszakolni.

Ezek a fránya nyugati titkosszolgálatok már csak ilyenek: ha destabilizálni kell valahol, hát csak lepuffantják az embereiket! És aki szentül meg van győződve a nyugatiak bűnös szándékáról és arról, hogy Putyin a hangyát sem taposná el, mint az itteni orosz lobbi, annak a feltevés nagyon is kézenfekvőnek tűnhet. Nyemcov ugyanis hevesen bírálta a Kreml urát az ukrajnai agresszióért, elítélte a Krim bekebelezését, és állítólag jelentést akart közzé tenni az orosz hadsereg kelet-ukrajnai bűntényeiről, Putyin elnök ezzel kapcsolatos szerepéről. A nyugatiak pedig pont erre a lapra játszanak - vélik a hazai „szakértők” -, vagyis arra, hogy minden körülmény az orosz elnök érdekeltségéről szól, hogy likvidálja az ellenzéki vezetőt.

Persze, erről szó sincs a hazai oroszbarátok szerint, már csak azért sem, mert maga Putyin is már közölte, hogy „provokatív bérgyilkosság” történt. Azaz Nyemcovot provokációs szándékkal ölték meg bizonyos célok érdekében. Ki is kételkedne kijelentésében? Elvégre, Slobodan Milošević tekintélyét is úgy próbálták aláásni ellenségei – vonják meg a párhuzamot a hazai Putyin hívek -, hogy kegyetlenül meggyilkolták volt kebelbarátját, később kemény bírálóját, Ivan Stambolićot, hogy rá terelhessék a gyanút. Bár a tetteseket megtalálták, azt azonban sohasem tudták felderíteni, hogy honnan jött az utasítás. Ám azt, hogy „Slobo” környezetéből jött volna, csak a hazaáruló ellenzék feltételezte. Istenments, hogy a Vozsd olyasmire adta volna a fejét, hogy volt cimboráját - mi több: esküvői komáját! - az állambiztonság ügynökei elrabolják, a Fruška Gorába hurcolják, és ott végezzenek vele... Hisz mindenki tudta róla, hogy a hangyát sem...

Miközben a moszkvai rendőrség a Nyemcov-ügyben nyomoz, és azt próbálja kideríteni, hogy kik is akarták aláásni az orosz elnöknek a nemzet érdekében gyakorolt teljhatalmát, Belgrádban azt találgatják, hogy mibe kerülne az országnak, ha Aleksandar Vučić kormánya tényleg nemet, azaz „nyet”-et mondana Oroszországnak. Vagyis ténylegesen a Nyugat felé fordulna és eleget tenne annak a brüsszeli elvárásnak, hogy ítélje el „a keleti pravoszláv testvér” ukrajnai agresszióját, és csatlakozzon az ellene meghirdetett szankciókhoz. A beavatottak a következő káros következményeket említik: Belgrádnak le kellene mondania az orosz támogatásról a Biztonsági Tanácsban és más nemzetközi szervezetekben a koszovói ügyben; Moszkva felmondhatja a Szerbiával kötött szabad-kereskedelmi egyezményt (amelynek keretében többek között arra számítanak, hogy engedélyezik a Kragujevacon gyártott Fiat gépkocsik vámmenetes exportját); az oroszok kihagyják Szerbiát a Törökországon át tervezett gázvezeték nyomvonalából. Mindezt azzal lehet megtromfolni, hogy ha a brüsszeli tárgyalásokon sikerül megállapodni Koszovó ügyében, akkor már nem lesz szükség az orosz vétóra a BT-ben, a vámmentes gépkocsi kivitelből amúgy sem lesz semmi, a török áramlat pedig még mindig csak délibáb, ki tudja lesz-e belőle valami?

Egyébként felesleges aggódni a Moszkvával való szakítás kockázatától: Ivica Dačić külügyminiszter a napokban ismételte meg, hogy Szerbia Oroszország barátja, s ezen nem kíván változtani, „ami mindenki előtt ismeretes”. Egyben azt is cáfolta, hogy Szerbia két széken próbálna ülni: csak a sajátján ül, az pedig szilárd. Ha csak nem arra az ismert szólásra gondolt, hogy aki két széken próbál ülni, a földön találja magát, mert az tényleg szilárd.

A testvértől különben sem szokás elhatárolódni, különösen nem ilyen nehéz időkben, amikor külföldi ellenségei kígyót-békát kiáltanak rá Ukrajna ürügyén! Márpedig ahhoz nem fér kétség, hogy Vlagyimir Putyin a szerbek testvére, ezt a legmagasabb szinten maga Tomislav Nikolić erősítette meg, amikor tavalyi belgrádi látogatása idején kitüntette őt a következő, ékes orosz nyelven elmondott köszöntő kíséretében: „Kedves Vlagyimir testvér, a szerb nép büszke arra, hogy a legrangosabb szerb érdemrendet adományozhatjuk Neked!”.

Azonban nemcsak érdemrendet kapott Vlagyimir Belgrádban: mint emlékezetes, sok milliós költséggel katonai parádét is rendeztek számára, hadd lássa, ki az igazi testvér! Később kicsit zokon vették ugyan, hogy Vlagyimir testvér elhallgatta előttük azt a szándékát, hogy lefújja a Déli Áramlat gázvezetéket, aminek az első csöveit Nikolić már ünnepélyesen összehegesztette Sajkásnál..., ha nem is saját kezűleg. De hát egy testvérnek megbocsát az ember.

Ám mint ahogyan a katonai díszszemle költségeit sem közölték az ellenzék követelése ellenére sem, úgy arról sem tudni részleteket, hogy mibe kerül az adófizetőknek Nikolić buzgó kitüntetési ténykedése. A napokban került nyilvánosságra, hogy az elnök nem egészen két és fél év alatt nem kevesebb, mint 481 kitüntetést és érdemrendet osztott ki, három műszakos munkára kényszerítve az országos éremverdét. Csak az idén 89 egyén és intézmény részesült elismerésben, köztük az Ljubiša Diković vezérkari főnök, akit ellen az a gyanú merült fel, hogy köze lehetett koszovói civilek likvidálásában az 1989-es tisztogatások idején, valamint Smilja Avramov akdémikus. Ő az a hölgy – bár vele kapcsolatban nem túl találó ez a kifejezés -, aki a szlóbóisták egyik újvidéki mítingjén férfiakat megszégyenítő vehemenciával védelmezte a „szerb igazságot”.

Nem hiszem, hogy túl sokba kerül egy ilyen érdemrend, de be kell vallanom, hogy Avramov asszony esetében, mint szorgos adófizető, még ezt a csekély összeget is kimondottan fájlalom.

J. Garai Béla