Szabad-e kritikus szemmel vizsgálni a közelmúltban történt súlyos helikopterbaleset körülményeiről készült hivatalos jelentést? Illik-e megjegyzéseket fűzni hozzá, vagy a felelősség kérdését boncolgatni? Levonni a tanulságokat, hogy ilyesmi többé nem történhessen meg?

Vagy ez mind durva kegyeletsértés és ocsmány okoskodás azzal az aljas szándékkal, hogy megingassuk a hatalom iránti bizalmat?

Ne fárasszuk magunkat a válaszkereséssel, mert az ország első számú embere világosan és ellentmondást nem tűrő hangnemben tudtunkra adta, hogy hogyan kell viszonyulnunk a kérdéshez. A tragikus baleset áldozatai hősök, erről nem nyitunk vitát. Aki pedig arra vetemedik, hogy kommentárt fűzzön a jelentéshez, az „a legpiszkosabb módon politikailag vissza akar élni a tragédiával”.

Ha nem is ez volt a szándéka Aleksandar Vučićnak, de akaratlanul is vegytiszta jellemzést adott a mai szerbiai demokrácia állapotáról, pontosabban arról, hogy milyennek kellene annak lenni szerinte és a hatalmi gépezet emberei szerint. A tisztességtudó polgár – még ha eléggé el nem ítélhető módon ellenzéki beállítottságú is – nem boncolgat, nem firtatja a felelősség kérdését, hanem szó nélkül elfogadja a hivatalos jelentést, és némán adózik a nemzet hőseinek. Nem ártja magát bele a hatóságok dolgába, hanem jóhiszeműen elfogadja azt, amit vezetői eléje tárnak.

Ebben a sajátos demokráciában tulajdonképpen nem is lett volna szükség a három hetes vizsgálódásra, se a jelentésre, elég lett volna, ha a szakértők a kormányfő elé tárják a tényeket, és ő azonnal nagy bölcsen kimondta volna a verdiktet, vagyis azt, hogy a pilóta és a helikopter személyzete, valamint a két szerencsétlenül járt egészségügyi dolgozó hős, akik egy ártatlan csecsemő életét akarták megmenteni a kormány nagyobb dicsőségére, de a kegyetlen és kifürkészhetetlen sors áldozatai lettek. Ez van, a többi az mind ármánykodás és rosszindulatú találgatás. Meg meteorológiai bonyodalom, köd, zuhogó eső, rossz látási viszonyok, stb. Eszébe ne jusson senkinek az ügyben érintett két miniszter vagy valamelyik főtiszt felelősségét firtatni, mert azokat „ő nem adja”! Mármint a védelmi és az egyészségügyi minisztert, ahogyan egy másik nyilatkozatában hangoztatta. Születhet tehát bármilyen eredmény a további vizsgálatok során, kettejük fel vannak mentve, punktum.

Valahogy olyan ez a kormányfői kiállás a gyanúba keveredett miniszterek mellett, mintha Angela Merkel kancellár a francia Alpokban lezuhant utasgép ügyében megtiltotta volna, hogy bárki is feszegesse az illető légitársaság vezetőinek felelősségét, amiért nem szűrték ki az öngyilkossági hajlamú másodpilótát. Azt se hallottuk, hogy Merkel asszony ledorongolta volna a tragédia okait találgató újságírókat. Talán azért, mert nem olyan körültekintő és bölcs vezető, mint szerb hivatali kollegája.

Így végül is annyit szűrhetünk le az egész közvéleményt megrázó balesetből, hogy a tragédiáért az első helyen a helikopter személyzete a felelős, mindenek előtt a pilóta, akinek a vérében 0,68 ezrelék alkoholt találtak, és a navigátor, akinek a vérében 0,37 ezrelék alkohol volt. Emellett fennáll a gyanú, hogy felelős a légierő néhány tagja és hogy bizonyos számú polgári személy is osztozik a felelősségben. De hogy ki adta ki az utasítást a kockázatos mentési akcióra a repülésre nem megfelelő meteorógiai körülmények között, ki követelte a pilótáktól, hogy a közelebbi Kragujevac helyett a fővárosi repülőtéren landoljanak, ahol kormánytagok várták a hős mentőket tévékamerák jelenlétében, megkerülték-e az előírt eljárásokat, arról egy szót sem olvashatunk a jelentésben. És Vučić kioktató nyilatkozai után nyilván nem is foguk olvasni.

Az egészből tehát az marad meg a közvéleményben, hogy az a szegény pilóta – akinek hősiességéhez különben nem fér kétség, és aki a hozzátartozók szerint derék, józan életű ember volt – most kivételesen és sajnálatos módon fogyasztott némi alkoholt, ettől megemelkedett vérében az alkoholszint, ami leszállás közben befolyásolhatta a műszerek ellenőrzésében. Nem is kevés a 0,68 ezrelék, vannak országok, ahol a 0,5 ezrelék feletti alkoholszint a gépkocsivezetőknél büntetőjogi felelősséget von maga után. Azt viszont senki sem kérdezte tőle, pláne nem ellenőrizte, hogy képes-e ellátni ezt az összetett feladatot. Szóval vétkes van, csak felelős nincs.

Vagyis egy csomó balkáni trehányság van az ügy mögött, dehát ezt nem illik feszegetni, mert rögtön megkapja az ember a kioktatást, hogy – a miniszterelnök szavaival élve - „a legbrutálisabb módon tabloidizálja ezt a súlyos tragédiát, és olcsó politikai poénokat akar szerezni”.

Ezek után a kritikus beállítottságú polgár azt már meg se meri kérdezni, hogy elküldi-e a kormány Hágába Vojislav Šešeljt, miután a nemzetközi bíróság megváltoztatta az ideiglenes szabadlábra helyezéséről hozott korábbi döntését a vádlott megromlott egészségi állapota miatt? Ezzel is úgy vagyunk, hogy ne firtassuk a hivatalos álláspontot, majd idejében közlik velünk. Mondjuk majd akkor, ha már a vajdát felültették a hágai járatra.

Egyelőre azonban, amennyire a nyilatkozatokból következtethetünk, még a kibúvókeresésnél tartanak. Nyíltan nem utasíthatják el a követelést, mert az ügyészség azonnal panaszt tesz a Biztonsági Tanácsnál Szerbia ellen, és ez az uniós csatlakozási folyamat megakasztását jelentené. Viszont nem is teljesíthetik zokszó nélkül a hágai felszólítást, mert a vajda hívei akkora cirkuszt csinálnának, hogy az még a haladópártiak ötven százalékos támogatottságát is megingatná. Ráadásul a kiadatáshoz Tomislav Nikolić elnök ellenállását is le kellene küzdeni. A napokban legismertebb tanácsadója, Čedomir Antić tollából jelent meg egy indoklás a Politika hasábjain arról, hogy miért nem kell eleget tenni a hágai követelésnek. Azért, mert a hágai bíróság „az amerikai, a brit és a német imperializmus eszköze lett...”. És egy magát demokratikusnak tartó ország nem adhatja ki polgárát egy ilyen intézménynek, mégha Vojislav Šešeljről is van szó. Ha pedig emiatt kérdésessé válik az uniós csatlakozás, az se tragédia, mert az EU sem az, ami tíz évvel ezelőtt volt, azóta „a német imperializmus eszközévé vált”.

Szóval így látják világunkat a belgrádi elnöki hivatalból. Ezek után már szóvá se merem tenni az uniós világ iránt érzett rokonszenvemet...Nem hiányzik nekem, hogy az imperialisták szekértolójává kiáltsanak ki.

J. Garai Béla