Tűlevél
Üzenet a balkániaknak
Betűméret:             

Remélhetőleg nem igazolódnak be azok a hiób-hírek, hogy Vid napján, azaz június 28-án több iszlám terrortámadásra kerül sor Szerbiában. Belgrádi lapok ugyanis titkosszolgálati forrásokra hivatkozva napok óta azzal rémisztgetik olvasóikat, hogy koszovói dzsihádisták három merényletet terveznek Dél-, és Közép-Szerbiában erre a szerbek számára nevezetes napra, a vesztes rigómezei csata évfordulójára. Azt még nem tudni, hogy mire kell készülnünk: öngyilkos merényletekre, utasgép eltérítésre vagy túszejtésre.

A Večernje Novostinak nyilatkozó Momir Stojanović tábornok, a biztonsági szolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság haladópárti elnöke csak annyit árult el, hogy az akciókat feltehetően klasszikus terrortámadás formájában hajtanák végre, és elsődleges céljuk azoknak a tanúknak a likvidálása, akik koronatanúi lehetnek az UÇK, a Koszovói Felszabadító Hadsereg volt parancsnokai elleni perekben. E pereket a Koszovóban felállítandó különleges bíróság folytatná, ennek megalakítását azonban a feloszlatott UÇK-hoz kötődő koszovói politikusok igyekszenek minden eszközzel meghiúsítani. Ám a Pristinára gyakorolt nyugati nyomás miatt szeptemberig valószínűleg mégis sor kerül a bíróság megalapítására, a terroristáknak tehát három hónapjuk marad a tanúk elhallgattatására, vélekedett Stojanović, aki szerint az UÇK volt vezetői addig nem nyugszanak, amíg nem némítják el a lehetséges tanúkat. Azt állítja, hogy a macedóniai Kumanovóban közelmúltban lezajlott fegyveres incidens hátterében is az UÇK-sok kísérlete állt, hogy likvidálják azokat, akik tanúskodhatnak ellenük.

Stojanović arról is meg van győződve, hogy egyes koszovói vezetők szoros kapcsolatban állnak az Irakból és Szíriából hazatért iszlám terroristákkal, és közös céljuk Szerbia feldarabolása, Koszovó és a moszlim bosnyákok lakta Szandzsák elszakítása.

Akár legyinthetnénk is a kormánypárti funkcionáriusok feltevéseire és a lapok híreszteléseire, a már megszokott bulvár sztorik közé sorolva őket, amelyek rendszerint arról szólnak, hogy lám, ezek a fránya albán szeparatisták már megint milyen galádságokra készülnek! És a fejünk se fájna, ha az albánok nem áskálódnának folyton folyvást az Európa felé haladó Szerbia ellen. Eközben elhallgatva azt a sajnálatos tényt, hogy hogyan is kezdődött a krízis, mi is váltotta ki a déli tartomány lakóinak elégedetlenségét, majd lázadását, ami végül kegyetlen etnikai tisztogatáshoz vezetett a miloševići államapparátus részéről…Ám lehetséges, hogy ezúttal tényleges veszélyről van szó, ha nem is kimondottan a koszovói albánokkal és a koszovói problémával kapcsolatosan. Az internetes megosztókon ugyanis a napokban egy olyan videó jelent meg, amely óvatosságra kell, hogy intsen mindenkit, elsősorban természetesen a hatóságokat.

A nyugat-balkáni térségből, Bosznia-Hercegovinából, Szerbiából, Koszovóból, Macedóniából és Albániából az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez (IÁ) csatlakozott dzsihadisták ugyanis vérfagyasztó üzenetet intéztek országuk hithű moszlim hívőihez, arra szólítva fel őket, hogy csatlakozzanak a Szíriában és Irakban folyó harcokhoz, ám ha erre nincs módjuk, akkor otthon, hazájukban indítsanak támadásokat.

„Harcoljatok ellenük. Robbantsátok fel házaikat, autóikat. Keverjetek mérget ételükbe, italukba. Gyilkoljátok őket, ahol csak lehet”, üzeni a magát Szalahudin Al-Boszninak nevező harcos a 22 perces felvételen, amelynek ezt a címet adták: „A dzsihad dicsőség, üzenet a balkániaknak”. Nem fér kétség hozzá, hogy ellenségnek tekintenek mindenkit, aki nem az iszlámhoz tartozik. Egy másik, ugyancsak Boszniából elszármazott harcos az ottani „hazaáruló” hatalom megdöntésére szólít fel, amiért a boszniai háborúban részt vett mudzshaddeket kiadta az amerikaiaknak.

Mindannyian elborzadva figyeljük az Iszlám Állam rémtetteit, a szörnyű kivégzéseket, az antik műkincsek barbár megsemmisítését a hatalmukba kerített szíriai és iraki területeken, az újabbnál újabb városok elestét, de valahogy mégsem érezzük magunkat közvetlenül érintettnek. Hiszen mindez messze vidékeken történik: a Közel-Keleten, ahol évtizedek óta hol itt, hol ott háborúk dúlnak. Vagy tévedünk a veszély megítélésében? Mennyire érinti mindez országunkat, környezetünket?

A szerb média szerint az IÁ soraiban mintegy háromszáz koszovói albán és kilencven szandzsáki bosnyák harcol, és több tucatnyian életüket is vesztették, de nem kevés azoknak a száma sem, akik onnan már visszatértek. Biztonsági szakemberek szerint ez utóbbiak jelentenek igazi veszélyt, mert tovább terjesztik gyilkos eszméiket, és merényleteket készíthetnek elő.

A titkosszolgálatok állítólag már azt is tudják, hogy ki a szerbiai iszlám terroristák vezére: a szandzsáki Prijepolje melletti egyik kisebb településről való Abit Podbićanin, aki szintén megszólal az említett videofelvételen. Ezekkel a szavakkal figyelmezteti otthoni hittársait: „Allah mindaddig megaláztatásban fog benneteket részesíteni, amíg nem tértek vissza vallásotokhoz. Térjetek hát vissza az iszlámhoz és a dzsihad eszméihez!”. A férfi Abu Selfiak Al-Boszni néven harcol Szíriában, korábban Kairóban és Szaud Arábiában tanulmányozta az iszlámot, majd Novi Pazarban alakított ifjúsági szervezetet. Nem tudni, hogy mikor került ki Szíriába.

Az ügyben megszólalt a szerb belügyminiszter, Nebojša Stefanović is, aki azzal próbálta megnyugtatni a közvéleményt, hogy a biztonsági erők felkészülten és folyamatosan figyelemmel követik az eseményeket, és mindent megtesznek, hogy a térségben jelentkező radikális terrorizmus ne terjedjen át országunkra, ne veszélyeztesse Szerbia stabilizálását. „Kemény válaszcsapással számolhatnak mindazok, akik megpróbálják aláásni Szerbia biztonságát. Nem fogjuk megengedni, hogy valakik terrormódszerekkel próbálkozzanak országunkban”, hangoztatta a belügyi tárcavezető.

Már csak abban reménykedhetünk, hogy a beharangozott terrortámadásokból nem lesz semmi, és így elmarad a válaszcsapás is. Annál inkább, mert már többször is megtapasztalhattuk az ilyen-olyan válaszcsapások következményeit.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban