Miközben az észak-bácskai településeken tovább gyülekeznek a szerb-magyar zöldhatáron való illegális átkelésre készülő afgán, szíriai, líbiai és más menekültek, óriási gondot okozva a helyi hatóságoknak és a lakosságnak, Belgrádban határozottan elutasítják a magyar határzár megépítésének tervét. Kiderült, hogy a menekültáradat megfékezését célzó elképzelésével Orbán Viktor egyáltalán nem számíthat a szerb szomszéd megértésére.

Aleksandar Vučić már a bejelentés másnapján úgy nyilatkozott, hogy „meglepte és sokkolta” a magyarok terve, hogy a migránsok miatt falat építenek a közös határon. A szerb vezető ezt azért nem tartja jó megoldásnak, mert mint hangoztatta, országa nem okolható a problémáért. A július elsejére tervezett közös szerb-magyar kormányülés kapcsán pedig kijelentette: kérni fogja a magyar miniszterelnöktől, hogy álljon el szándékától, és „ne építsenek falat a határon”, hanem találjanak közösen valamilyen más megoldást.

„Beszélni fogok Orbán Viktorral, bár tudom, hogy a magyar nyilvánosságnak tette ezt az ígéretet, és hogy kemény politikusról van szó” – hangoztatta a szerb kormányfő, majd a nyomaték kedvéért és mintegy jelezve híveinek, hogy ő sem kevésbé kemény politikus, hozzátette: „Szerbia nem rongy”, és ő nem akar „Auschwitzban élni”, azaz olyan országban, amelyet fallal kerítenek körül.

Mindezek után érthetően igen nagy várakozás előzi meg a tíz nap múlva esedékes találkozót, hogy ugyan mire megy egymással a két „kemény” politikus? Meg tudja-e győzni Vučić Orbán Viktort, hogy álljon el a tervtől, vagy éppenséggel a szerb kormányfő lesz az, aki végül is megértést tanúsít az elképzelés iránt? Kompromisszumos megoldás egyelőre nehezen képzelhető el, mert a magyar kormány számára akárcsak a részbeni visszakozás is óriási presztízsveszteség lenne a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt, viszont a szerb kormányfő sem számíthat arra, hogy elfelejtik elmarasztaló szavait, ha netán megváltoztatná véleményét.

Nehéz is lenne egy ilyen fordulatot várni Vučićtól, ha tudjuk, hogy a belgrádi vezetés egybehangzóan elítélte a magyar határzár tervét. Nebojša Stefanović belügyminiszter szerint ez még a nemzetközi joggal is ellentétes. A belgrádi sajtó is csatlakozott az elutasító kampányhoz, sőt az ügy kapcsán még a kimondottan barátságtalan jelzőktől sem riad vissza. Ilyen címek láttak napvilágot a napokban: „Magyarország a hidegháborús időket idézi fel” (Danas), „Európának meg kellene tiltania a magyar falépítést” (Blic), „A magyarok kínai falat emelnek a migránsok miatt” (Večernje novosti)… Előszeretettel idézik nyugati politikusok elmarasztaló véleményét a „négy méteres NATO-falról, amelynek tetején szögesdrót feszül”, közlik a nyugati kormányok és a nemzetközi szervezetek elutasító álláspontját a „botrányos magyar megoldásról”, olyan hangulatot keltve ezzel a közvéleményben, ami nehezen egyeztethető össze azzal a jószomszédi viszonnyal, amire oly gyakran történt utalás a közelmúltban a két ország vezetői részéről.

De miért is utasítják el ilyen vehemensen ezt a megoldást Belgrádban még akkor is, ha a menekültáradat nem hogy csökkenne, hanem a legutóbbi beszámolók szerint még fokozódik is, s ez akár igazolhatná is a magyar intézkedést?

A legfőbb ok feltehetően az, hogy a budapesti kormány elmulasztotta a konzultálást déli szomszédjával a közös határon építendő létesítményről, amit elvártak volna szerb részről. Belgrádban úgy vélik, hogy Szerbiát ezzel jelképesen kirekesztik az unióból, még mielőtt a csatlakozási tárgyalások igazi lendületet kaptak volna. Emellett a fal olyan értelmezést kap, hogy kimondva, kimondatlanul Szerbia ellen irányul, amolyan büntetésként, amiért a szerb hatóságok nem képesek megállítani a példátlan méretű népvándorlást. Vagy egyszerűen csak azt akarják elérni, hogy a menekültek Szerbiában maradjanak, ahogyan Rade Drobac budapesti szerb nagykövet fogalmazott az Index hírportál megkeresésére. A diplomata azt fejtegette, hogy a magyar határzár nemcsak azért elfogadhatatlan, mert ellentétes az emberek, a tőke és a javak szabad áramlásáról szóló uniós alapelvekkel, hanem azért is, mert a migránsok legtöbbje két uniós tagállamon, Görögországon és Bulgárián át érkezik Szerbiába. Az ország tehát úgyszólván önhibáján kívül került a tranzit ország szerepébe.

A szerb részről hangoztatott nézetektől teljesen eltér Pásztor István VMSZ-vezető véleménye (erről úgy látszik, nem egyeztettek a belgrádi koalíciós partnerekkel), aki szerint „Szerbia számára is könnyebbséget jelenthet, ha Magyarország fizikailag lezárja a magyar-szerb zöldhatárt, mert ha a migránsok ezen az útvonalon nem tudnak bejutni az Európai Unióba, akkor nagy valószínűséggel meg fogják kerülni ezt a területet".

Hasonlóan vélekedik Csorba Béla VMDP-vezető, aki a kerítés megépítését tartja az egyetlen jó megoldásnak jelenleg a migrációs hullám meggátlására, mivel – mint portálunkon megjelent állásfoglalásában hangoztatja – „Szerbia egyelőre nem mutat semmilyen hajlandóságot a betelepülni szándékozók fenntartóztatására déli határainál”.

Ezt a véleményt nem osztja Maglai Jenő szabadkai polgármester, aki – az RTS híradása szerint – úgy látja, hogy a határ lezárása komoly problémát okozhat Szabadka és Magyarkanizsa számára, mivel nagyszámú migráns gyűlhet össze, akár több ezren is Szabadkán rekedhetnek, „akikkel nem tudnak majd mit kezdeni”.

Az elkövetkező hónapok mutatják majd meg, hogy kinek is van igaza: mennyire lesz hatásos a határzár Magyarország szempontjából, kifizetődik-e az Orbán kormány számára a 22 milliárd forintos „beruházás” a 175 kilométeres kerítésbe (miközben az országban egyre nő a szegények száma, ahogyan az ellenzék állítja), és milyen következményei lesznek az észak-bácskaiak, valamint Szerbia számára? És nem utolsó sorban: mennyire hat ki a szerb-magyar jószomszédi kapcsolatokra?

Azt azonban már most leszögezhetjük, hogy a menekültáradattal a jövőben is számolnunk kell nemcsak nekünk, hanem egész Európának. Több ismert társadalomkutató is azt jósolja – köztük Glatz Ferenc akadémikus -, hogy a következő évtizedekben Európát és Amerikát óriási népvándorlási hullám fogja elárasztani, amit semmilyen fallal nem lehet megállítani, s ennek következtében teljesen megváltozik a két kontinens lakosságának összetétele. A mostani menekültek csak előfutárai az utánuk érkező tömegeknek. 2050-ig ugyanis akár 20 milliárdra is gyarapodhat az emberiség…

J. Garai Béla