Jól megkapták a magukét a VMSZ bírálói Tusnádfürdőn! A pártvezetéssel elégedetlen, a belső demokráciát hiányoló zendülők és úgy általában mindazok, akik valamilyen okból nem lelkesednek legbefolyásosabb pártunk politikájáért. Lehet, hogy eddig maguk sem voltak tisztában vele, de most Pásztor Istvánnak a bálványosi nemzetpolitikai kerekasztalon elhangzott felszólalásából megtudhatták, hogy mekkora hibát követnek el, amikor a VMSZ-t bírálják. Azért követnek el hibát, mert így tulajdonképpen – és ezt illene jól az eszükbe vésniük!- arra a balliberális tam-tam zenére táncolnak, ami odaátról fertőzi újabban ezt a mi kis derék, szorgalmas és szófogadó vajdmagyar közösségünket.

Márpedig nemzetpolitikai szempontból, sugallta felszólalásával pártvezetőnk, jelenleg nincs nagyobb veszély, mint a balliberális tam-tam zene. Talán még a népességfogyásnál is nagyobb veszélyt jelent számunkra. Nyilván arra gondolt, hogy az ilyen balos ideológiával átszőtt barbár tam-tam képes teljesen megmérgezni a magyar nótákon nevelkedett embereink ártatlan lelkét. És elidegeníteni őket az ősmagyar nyenyeremuzsikától, ami újabban vezető politikusaink kedvenc zenéje.

Ám nemcsak a zenei ízlésükkel van baj eme nemzetidegen kritizálóknak, hanem azzal is, hogy miközben kerülik a felelősségvállalást, ők akarják megmondani, hogy a VMSZ mit hogyan csináljon. Vagyis folyton belekotyognának a magas politikába, amihez egyáltalán nem értenek. Mi több, arra is hajlamosak, hogy saját véleményt formáljanak. Még mit nem! Odáig merészkednek, hogy az „egy a zászló, egy a tábor” elvet is megkérdőjelezik, azt az elvet - hallottuk a pártvezetőtől -, aminek minden eddigi sikerünket köszönhetjük.

És nem holmiféle pluralizmusoknak és belekotyogásoknak.

Szóval okulhattunk Tusnádfürdőből, most már tudjuk, hogy kikkel is van dolgunk az akadékoskodó bírálók esetében: balliberális tam-tam fertőzöttekkel. Remélhetőleg még nem fertőződtek meg annyira, hogy ne tudnák levonni a tanulságot, és ezért a jövőben óvakodnak majd az odaátról érkező, ilyen veszélyes eszmékkel átszőtt szirénhangoktól, és visszatérnek a sikereket szavatoló táborba.

Talán még közvéleményünk is megnyugszik, nem kell tovább álmatlan éjszakákon át aggódnia legnagyobb pártunk egysége miatt. Nyugodtan visszatérhet mindennapi gondjaihoz, a krumplibeszerzéshez és a számlatörlesztéshez.

Vagy mondjuk a menekültkérdéshez, ami elsősorban az észak-bácskaiakat izgatja. Lassan ugyanis rá kellett jönniük, hogy a tereket, parkokat elárasztó szír, afgán és afrikai migránsok problémájára szemmel láthatólag nincs megnyugtató válasza sem Brüsszelnek, sem a magyar, sem a szerb kormánynak, a helyi politikai tényezőknek pedig még kevésbé. Mindenki tanácstalanul áll a jelenség előtt, és fogalma sincs, hogy miként állhatnák útját az embertömegnek. Mint ahogy a tekintetben is teljes a tanácstalanság, hogy kik a tényleges menekültek közöttük, akik a háború miatt hagyták el otthonukat, és ezért kötelesek vagyunk nekik segíteni, és kik a „megélhetési” bevándorlók, akik csak a jobb élet reményében vágtak neki az útnak.

A hónap elején még az volt a hír, hogy Szerbia déli, Macedónia felé eső határánál úgy állítják meg az illegális beáramlást, hogy magyar és osztrák rendőrökkel erősítik a határőrizetet: speciális éjjel látó kamerákkal fedik fel az embercsempészek által irányított menetoszlopokat, és visszafordítják őket. Nos, a nagy reményekkel beharangozott művelet sikeréről azóta sem hallottunk, azt viszont tapasztaljuk, hogy a menekültek egyre nagyobb tömegben érkeznek Belgrádba, onnan pedig Magyarkanizsára és Szabadkára. Vagy az éjjel látó kamerákkal van baj, vagy már akkora tömegben érkeznek a déli határra, hogy semmilyen technikai eszközzel nem lehet feltartóztatni őket.

A szerb kormány kénytelen volt menekülttábort létesíteni számukra Preševónál, amivel rögtön el is dicsekedtek a híradó nézőinek, megszólaltatva a szerencsétlen érintetteket is, akik az ügyes rákérdezésre természetesen agyba-főbe dicsérték a szerb vendéglátást. Ehhez foghatót nem tapasztaltak hosszú vándorútjuk során! Próbálták is volna szóvá tenni a kellemetlenségeket…Belgrád különben is olyan színben szeretné feltüntetni magát Európa előtt, hogy a lehető legemberségesebb feltételeket biztosítják e sorsverte földönfutók számára, arról pedig nem tehetnek, hogy ők nem akarnak itt maradni. Furcsa módon nem vonzza őket a kies szerbiai táj, amit oly lelkesen ajánlgat a honi turistáknak vakációjuk színhelyéül a szerb miniszterelnök. A kormány által hangoztatott biztató távlatok sem hatják meg őket, hanem makacsul folytatnák útjukat a gazdagabb uniós vidékek felé.

Ám nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy csak azért veszik őket nyilvántartásba és látják el szabad mozgást biztosító papírokkal Preševóban, hogy minél előbb elhagyják az országot. Vagyis hogy szabadon utazhassanak Észak-Bácskába, és onnan rövid pihenő után indulhassanak a zöldhatár felé. Hadd bíbelődjön velük valaki más. Mert annyira azért nem rajonganak értük, hogy letelepedésre buzdítsák őket.

Az utóbbi hetekben szemmel láthatólag fel is gyorsult a migráció, a busás haszonnal dolgozó embercsempészek nyilvánvalóan igyekeznek minél több „ügyfelet” átdobni Magyarországra még a kerítés megépítése előtt. Hogy a határzár elkészülte után csillapodik-e a hozzánk érkező áradat, azt most még senki sem tudja megjósolni. Lehet, hogy a háttérben meghúzódó szervezők módosítják az útvonalat, és más uniós határszakaszok felé irányítják őket, de valószínűbbnek tűnik, hogy nagyon sokan továbbra is ugyanitt fognak próbálkozni, huzamosabb időt töltve az itteni alkalmi táborhelyeken.

Vagyis a kerítés nem hogy csökkentené, hanem akár tetézhetné is átmenetileg gondjainkat.

Hogy miként kezelné ezt a problémát a szerb kormány? A Beograd news c. szatirikus portál szerint oly módon, hogy drótvágó ollókat árusító üzleteket nyit a zöldhatáron. Két legyet ütve le egy csapásra: fellendítené a hazai ipart és meggyorsítaná a migránsok távozását.

J. Garai Béla