Vajdaság
Alkotmánybíróság: Újvidék nem Vajdaság fővárosa
Betűméret:             
A szerbiai alkotmánybíróság megállapította, a Vajdaság Autonóm Tartomány illekétességét megállapító törvény 22 rendelkezése nem áll összhangban az alkotmánnyal.
A Novostiban megjelentek szerint a 85 oldalt kitevő megindoklásban egyebek között az áll, hogy Újvidék “fővárosként” való meghatározása alkotmányellenes. A Duna menti város marad tehát adminisztratív központ és a tartományi szervek központja.
A tartomány brüsszeli irodája nélkül marad, pontosabban az arra való jog nélkül, hogy “illetékességének hatáskörén belül alakíthat képviseleteket az európai régiókban”.
Vajdaságtól elvitatták azt a jogot is, hogy a mezőgazdaság és vidékfejlesztés terén “az agrárpolitikát és a vidékfejlesztést érintő intézkedéseket hozzon, végrehajtson és felügyeljen”. Az alkotmánnyal ellentétben állnak azok a szakaszok is, amelyek Vajdaság AT számára lehetővé teszik, hogy “rendezze, fejlessze és biztosítsa a környezet védelmét”, akárcsak a vadászathoz és halászathoz köthető részek.
Az autonóm tartomány az bíróság véleménye alapján nem hozhat a technológiai fejlődésre vonatkozó stratégiát, nem létesíthet alapokat a csúcstechnológiai üzemek társfinanszírozására, s nem járulhat hozzá a fiatal kutatók lakásgondjainak megoldásához sem.
Hasonlóképpen, amennyiben új önkormányzati egységek jönnek létre, vagy a meglévők megszűnnek, esetleg kettő egyesül, a Vajdaság AT szervei nem formálhatnak róla véleményt. Vajdaság az energetika területén is veszített lehetőségeiből: nem hozhat például programot az energetikai ág fejlesztéséről a saját területén, nem állapíthatja meg az energetikai szükségleteit és nem biztosíthatja az ahhoz szükséges kapacitást sem.
A Szerb Köztársaság illetékessége marad a továbbiakban is a nemek közötti egyenjogúság politikájának fejlesztése a tartomány területén, továbbá a bírósági hálózat kialakítása, s a tartomány a továbbiakban a kultúrára, oktatásra és tájékoztatásra vonatkozó ügyeket nem bízhatja a nemzeti tanácsokra.
Ennek ellenére, 14 vitásnak ítélt rendelet átment az alkotmánybírók rostáján. Így Vajdaság AT továbbra is az általa alakított szolgálatok és szervek illetékességét, megválasztását és munkáját meghatározhatja, s együttműködhet “más államok megfelelő területi közösségeivel, a szerbiai külpolitika keretében”. (021)
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Pontosan két hónappal ezelőtt történt az újvidéki tragédia, amikor a vasútállomás leszakadó előtetője 17 embert temetett maga alá. Tizennégyen azonnal meghaltak, egy személy később halt bele sérüléseibe, kettőt pedig a mai napig a Vajdasági Klinikai Központ intenzív osztályán ápolnak. Az újvidékiek ma 11 óra 52...
2025. JANUÁR 1.
[ 19:11 ]
Egy alig egyhónapos ikerpár, két kislány, akik tegnap súlyosan megsérültek a két személyautó ütközésével járó közlekedési balesetben az Újvidék–Nagybecskerek úton, a zsablyai lehajtónál, belehaltak sérüléseikbe, tájékoztatta az RTS-t Aleksandar Radenković, a közlekedési rendőrség igazgatóságának...
2025. JANUÁR 1.
[ 9:46 ]
Az óbecsei Galgó Ferenci Andrea családja tegnap arról tájékoztatott a közösségi oldalon, hogy szerettük minden bizonnyal a Tiszába veszett. Ma ez bizonyosságot is nyert, miután a rendőrség búvárok bevonásával, több napig tartó intenzív kieresés után ma az óbecsei turbinánál egy női holttestre bukkant. Az azonosítást...
2024. DECEMBER 31.
[ 18:26 ]
Beolvasás folyamatban