Vajdaság
Magyarkanizsára látogattak a tanítóképzősök
Betűméret:             

Szakmai kirándulásra érkeztek ma Magyarkanizsára a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

A negyedéves tanító- és óvóképzős valamint a harmadéves óvóképzős egyetemisták egy korábbi projekt alapján kidolgozott általános iskolai és óvodai matematikai fejlesztő és népszerűsítő-tehetséggondozó foglalkozásokat tartottak a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézményben valamint a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában.

A látogatást azonban más jellegű szakmai tapasztalatszerzésre is kihasználták. Ellátogattak a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központba, ahol - mint a jövő pedagógusai - az akkreditált pontszerző képzések lehetőségeivel ismerkedtek meg, de betekintést nyertek a vajdasági pedagógusképzés terén igen eredményesen működő oktatóközpont munkájába is.

A tanulmányi kirándulás utolsó állomása a magyarkanizsai Községi Szociális Központ által működtetett Fészek napközi volt, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak a pedagógusok. Az MTTK már korábban együttműködési megállapodást kötött a szociális intézménnyel, melynek értelmében a kar egyetemistái besegítenek a napközi munkájába, ezzel párhuzamosan pedig gyakorlatot is szereznek a marginalizált gyerekekkel való foglalkozás terén.

A magyarkanizsai tanulmányi kirándulás ötletgazdája dr. Pintér Krekity Valéria tanárnő, megvalósítója, magyarkanizsai lévén házigazdája pedig a kar tanársegéde, Bagány Ágnes volt.

- A negyedévesek már részt vesznek a gyakorlati oktatásban, van némi tapasztalatuk is, így meg tudták szervezni a gyerekeknek a matematikai foglalkozásokat, az óvodásoknak ráadásként a környezeti foglalkozásokat is. Szakmai tapasztalatszerzés szempontjából hallgatóinknak külön jelentőséggel bír a Fészek napközi működésének megismerése, mivel egy IPA-projekt keretében a tavalyi évben öt új tantárgyat vezettünk be, amelyek közelebb viszik a hallgatókat a hátrányos helyzet definiálásához, megértéséhez és kezeléséhez, a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozások elsajátításához. Tulajdonképpen erre épült, ehhez kapcsolódott a mai kirándulásunk második fele is, hiszen nem is találhattunk volna jobb alkalmat ahhoz, hogy hallgatóink közvetlen kapcsolatba kerüljenek a Fészek napköziben lévő gyerekekkel, közelebbről is megismerjék őket és lássák, hogy az általuk tanultak hogyan is néznek ki a gyakorlatban. Mai magyarkanizsai látogatásunkat mindenképpen eredményesnek ítélem meg, hiszen ritka az olyan település, ahol egy helyen, ugyanazon alkalommal, a szakmai tapasztalatszerzés ennyi válfajával tudnak megismerkedni hallgatóink. Azt külön nagy eredménynek tartom, hogy a szociális központtal való kiváló kapcsolatunk hozadékaként egyetemistáink közül többen is már egy ideje segítik a Fészekben folyó munkát és részt vesznek a közelmúltban beindított Okos tanoda működésében és fejlesztő munkájában - nyilatkozta Bagány Ágnes.

A tanársegédtől megtudtuk még, hogy a Fészek napköziben szerzett szakmai gyakorlatról a hallgatók igazolást kapnak, ami akár előnyükre is válhat munkába állásuk során.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma zajlik a második általános sztrájk, melyet az Újvidéki Egyetemet blokád alatt tartó hallgatók hirdettek meg, és amelyhez belgrádi társaik is csatlakoztak. A bejelentésben a hallgatók jelezték, hogy mindenki egyénileg is hozzájárulhat az általános sztrájkhoz, ha március 7-én szabadságot vagy betegszabadságot vesz ki,...
2025. MÁRCIUS 7.
[ 7:59 ]
A szabadkai egyetemisták bejelentették, hogy március 8-án tiltakozó sétára indulnak Újvidékre. Szombaton Topolyán, vasárnap Szenttamáson éjszakáznak, és a tervek szerint hétfőn érkeznek meg Újvidékre, ahonnan folytatják útjukat Belgrádba a március 15-ei megmozdulásra. Szabadkán tegnap és ma is megmozdulást tartottak a...
2025. MÁRCIUS 6.
[ 19:20 ]
Magyarkanizsa községben évek óta hagyomány, hogy március 15-e, nemzeti ünnepünk kapcsán több településen is tartanak megemlékezéseket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek a tiszteletére. Igy lesz ez az idén is, amikor négy helyi közösségben is zajlanak majd programok. Az első rendezvényt már vasárnap,...
2025. MÁRCIUS 5.
[ 13:20 ]
Beolvasás folyamatban