Vajon kik azok, akik a kisebbségben is a kisebbséget képviselik? Mivel néz szembe az, aki tudatosan vállalja a nehezebb utat? Milyen módon lehet egy kiveszőben lévő közösséget támogatni? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresték a választ a péntek este a zentai Zen Klubban megtartott VIII. Nyitott fórum vendégei.

A Nyitott fórum nyolcadik összejövetelén Dulka Andor ürményházi történelemtanár és művelődésszervező, valamint Halász Dániel maradéki lelkész Laskovity Ervin kérdéseire válaszolva beszéltek a kisebbségi léttel kapcsolatos meglátásaikról.

– A kisebbségi sorsnak a mi vidékünkön vannak fokozatai, fázisai, ugyanakkor a trianoni fordulópontot nem tudjuk megkerülni, ha szórványról beszélünk. Ha megnézzük a történelmi Magyarország térképét, akkor látjuk azt, hogy a történelmi Magyarországon is volt olyan terület, ahol kisebbségben, szórványban élt a magyarság. Viszont egy anyaországban, egy saját miliőjében, saját hazájában élő kisebbségnek nem kell szembesülnie azokkal a gondokkal, problémákkal, amelyek egy teljesen új mentális állapotba hozzák, ugyanis a mindennapi élete, az ünnepei magától értetődőek. Trianon után viszont volt egy komoly törés, gondoljunk csak arra, milyen tömegek jöttek vissza a szülőföldjükre, de nem ugyanabba az országba, amelyikből elmentek, amelyikért harcoltak. Visszajöttek megjárva a háborút, a hadifogságot, és elveszítették a hazájukat. A nehezebbje ezután jött – fogalmazott Dulka Andor.

– Nagyon nehéz ennek a közösségnek a tagjain most már, ennyi év után számon kérni azt, hogy hogyan viszonyulnak egyes dolgokhoz, mert átmentünk a királyi Jugoszlávia oktatási rendszerén, átmentünk a második világháború utáni helyzeten, amelyek egészen más értékrendet állítottak az emberek elé. Kényszerből is kellett követni bizonyos irányvonalakat, megfélemlítve, megritkítva, tömeggyilkosságok árnyékában. Eljutottunk egy olyan helyzetbe, amelyben az, ami egy adott időben normális volt, nevezetesen az, hogy önmagunk vállalását egyenes gerinccel tudjuk megélni, már nem volt az – tette hozzá Dulka Andor, aki szerint – ahogyan fogalmazott – egy ilyen lelkületű közösségnek nagyon sok esetben a meghasonlottság képezi a gátja annak, hogy visszataláljon a saját értékeihez.

Halász Dániel kifejtette, református lelkipásztorként, keresztény emberként nagy hangsúlyt fektet magára a közösségre, hiszen a közösség az, ami megtartó erőt jelenthet.

– Az, hogy az őseink is megmaradtak, és az, hogy még mindig vagyunk, ha kevesebben is, mint egykor, annak köszönhető, hogy közösségben maradtunk. A szórványban biztos, hogy még nagyobb figyelmet kellene fektetni a közösségre, hiszen például Maradékon, ami Szerémség szíve, ahol sem magyar oktatási intézmény, sem egyéb magyar intézmény nem működik, csupán a magyar kulturális egyesület, amely az egyház udvarában található, valamint az egyház maradt meg magyarnak, azok az emberek, akik ott még megmaradtak, akarva-akaratlanul is csak ezen az egyetlen helyen tudják megélni a magyarságukat – magyarázta Halász Dániel. – Nyilvánvaló, hogy minderre nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni, arra azonban talán még nagyobbat kellene, hogy tegyünk valamit azért, hogy a szórványban élő magyarok ne tűnjenek el, hiszen ha a szórvány közösségek eltűnnek, azután következik a tömb is. Ezért azt az elvet vallom, hogy egy nemzetet mindig a határainál kell a leginkább védeni, nem a fővárosban, illetve nem ott, ahol a tömb van. Félreértés ne essék, nem akarok a tömb ellen szólni, hiszen szabadkai születésű lévén a tömbben is éltem, sőt, Magyarkanizsán jártam középiskolába, Sárospatakon tanultam teológiát, majd az egész Kárpát-medencét körbejártam, és nagyon sokat láttam belőle, de kiállok amellett, és azért is vállaltam fel a maradéki missziót, ha szabad ezt a kifejezést használnom, mert tudom azt, hogy egy nemzetet a határain kell védeni, ahogyan egy közösséget is – szögezte le Halász Dániel.

A vendégek beszéltek a tanítói és a lelkészi hivatás jelentőségéről, amelynek a szórványban még hatványozottabban fontos szerep jut, mint a tömbben, személyes motivációikról, a szórványbeli szerepvállalásukra vonatkozó döntésük hátteréről, a szórványbeli lét nehézségeiről és az esetleges kiugrási lehetőségekről, a többségnek és a politikumnak a szórványhoz való viszonyulásának sajátosságairól, illetve egyéb kérdésekről is.

A Nyitott fórum elnevezésű rendezvénysorozat idei évadbeli utolsó estje kapcsán annak koordinátora, Mezei Zsófia elmondta, úgy vélik, az eddigi estek során a rendezvénysorozatnak kialakult egy olyan törzsközönsége, amelynek tagjai már nemcsak közönséggé, hanem közösséggé is kovácsolódtak, olyan közösséggé, amelynek tagjai fontosnak tartják az együttgondolkodás és az előremutató eszmecserék megvalósulását.

H. G.