Ötven liter frissen fejt tejet osztottak szét ma délelőtt Zenta központjában annak a tiltakozási akciónak a keretében, amelyet a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, valamint a Zentai Gazdakör keretein belül működő Gazdálkodj Okosan! Szakág közösen szervezett meg, ezzel kísérelve meg felhívni a figyelmet a tejtermelők tarthatatlan helyzetére.
– A mai tüntetésnek a fő célja az volt, hogy felhívjuk a közvélemény és a politikum figyelmét arra, hogy Szerbiában léteznek olyan kistermelők, olyan mezőgazdasággal foglalkozó személyek, akiknek az egzisztenciája került veszélybe azzal, hogy korlátlanul érkezik be az országba a tej, a tejtermék, és nincs semmilyen lehetőségük, hogy az általuk megtermelt jó minőségű tejet értékesítsék, mert a tejgyárak olyan minőségi követelményeket szabtak meg, és annyira lecsökkentették az árakat, hogy az már tarthatatlan – hangsúlyozta Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége elnöke, majd hozzátette: – Igaz, hogy az Európai Unióból vagy a külföldről behozott tejnek alacsonyabb az ára, de azok a termelők sokkal magasabb támogatást kapnak, mint a mi termelőink.
A zentai demonstráción több tíz községbeli tejtermelő is képviseltette magát. Burány Krisztián, a Zentai Gazdakör alelnöke, a Gazdálkodj Okosan! Szakág elnöke elmondta, a polgárok visszajelzései szerint a szétosztott frissen fejt nyers tej sokkal jobban ízlett nekik, mint a boltokban árusított feldolgozott tej.
– Sajnos azt kell mondanom, hogy a tejtermelők nagyon rossz helyzetben vannak, főleg a kistermelők, mert a külföldi tejtermelők jóval olcsóbban elő tudják állítani a tejet. Én kétségesnek tartom annak a minőségét is, mert annak sincs extra minősége – szögezte le Burány Krisztián, a Zentai Gazdakör alelnöke, a Gazdálkodj Okosan! Szakág elnöke. – Száz darab fél literes üvegbe töltött tejet osztottunk szét a polgárok között, akik öt perc alatt szétkapkodták, majd véleményezték azt. A véleményeket visszahallva úgy értékeltem, hogy nagyon tetszett nekik, és azt mondták, hogy százszor jobb a bolti tejnél.
A tejtermelők követelik a tejbehozatallal kapcsolatos védővámok bevezetését, a nemzetközi laboratórium keretein belüli tejvizsgálatot, ugyanis ilyen módon szeretnék kiküszöbölni a tejgyárakkal szembeni kiszolgáltatottságot, emellett kérik a kormányt, hogy vizsgálja ki azt, hogy a tejtermelők visszaélnek-e a kialakult monopolhelyzettel, valamint a tejtermelők érdekvédelme céljából hozza meg azokat a törvényeket, rendelkezéseket, amelyek az agrárkamarák és szövetkezetek megalakítására vonatkoznak.
H. G.


Nincs hozzászólás. Legyen az első!