Vajdaság
Zenta: Községfejlesztés tartományi támogatással
Betűméret:             

Ma délután Zentán tett látogatást ifj. Juhász Bálint, a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság titkárhelyettese, aki munkatársaival, valamint a zentai önkormányzat illetékeseivel, Ceglédi Rudolffal, a község polgármesterével és Širková Anikóval, a községi képviselő-testület elnökével együtt megtekintette azokat a projektumokat, amelyek a titkárság támogatásával valósultak meg.

A küldöttség először a Tornyosi úton kiépített kerékpárutat tekintette meg. A közel 600 méteres szakasz összesen 4 millió dinárba került, amelyből 1,6 milliót pedig a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság, 2,4 milliót pedig dinárt a zentai önkormányzat finanszírozott. A titkárhelyettes és a község polgármestere egyetértettek abban, hogy a projektumot mindenképpen folytatni kell, és még az idén legalább egy ugyanilyen hosszúságú szakasszal kell bővíteni a kerékpárutat.

Az illetékesek ezt követően megtekintették az Emlékiskola térfigyelő-rendszerét is, amit szintén a titkárság támogatásával alakítottak ki a gyermekek biztonságának növelése érdekében. Ifj. Juhász Bálint hangsúlyozta, az Emlékiskola, a November 11. általános iskola és a Zentai Gimnázium térfigyelőrendszerének kialakítását mintegy egymillió dinárral támogatta a titkárság, majd hozzátette, emellett az elmúlt időszakban egyéb már befejezett és még folyamatban lévő projektumok révén is igyekeztek hozzájárulni a község fejlesztéséhez, végül abbéli reményének adott hangot, hogy minderre a jövőben is lehetőségük nyílik majd.

H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az újvidéki rendőrség felderített két, általános veszélyeztetés bűncselekménye miatt indított ügyet, és letartóztatta M. A.-t (43) és D. S.-t (37), mindkettőjüket Vranjéból. A gyanú szerint ők 2025. március 24-én a Heréskert városrészben, a Cankar utcában felgyújtották egy cég járművét, amely teljesen...
2025. MÁRCIUS 27.
[ 15:19 ]
Szabadkán, a város főterén, kora délután váratlan feszültség alakult ki, miután a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistái 10 standot állítottak fel, hogy reklámanyagokat osztogassanak. A politikai akció gyorsan felkeltette a hónapok óta sztrájkoló polgárok figyelmét, és hamarosan egyre több demonstráló gyűlt össze a...
2025. MÁRCIUS 26.
[ 16:19 ]
Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke, valamint Ótott Róbert, a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárságot vezető kormányalelnök ma szerződéseket adott át Vajdaság Autonóm Tartomány 17 nemzeti kisebbségi tanácsa képviselőinek, a 2025-ös évre szóló...
2025. MÁRCIUS 26.
[ 13:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó