Vajdaság
Topolya: Megtartották a kalászosok idei fajtabemutatóját
Jó termés ígérkezik
Betűméret:             

Közép-Bácskában viszonylag jó állapotban vannak az őszi és a tavaszi vetésű kalászosok is. A napokban hullott csapadék még optimális időben érkezett, így a szakemberek hektáronként átlagban öt tonna feletti hozamokra számítanak. Az aratás kezdete majd csak körülbelül egy hónap múlva esedékes.

Idén már 49. alkalommal szervezte meg a topolyai Mezőgazdasági Szaktanácsadói Szolgálat a kalászosok fajtabemutatóját. A mintaparcellákon 41 búzafajta, három fajta ősziárpa, két fajta őszi vetésű tritikálé, két őszi zabfajta, valamint három tavaszi vetésű zabfajta, három fajta tavasszal vethető takarmányborsó, két ősszel vetett takarmányborsófajta, valamint egy őszi és egy tavaszi bükköny volt megtekinthető az egyenként 11 ár terültet elfoglaló mintaparcellákon. Radomir Šuša, a szolgálat igazgatója üdvözlő beszédében kiemelte, hogy ahogyan mindegyik, úgy ez az év is specifikus, de általánosságban elmondható, hogy a kalászosok viszonylag jó állapotban vannak, a napokban hullott nagyobb mennyiségű csapadék még jelentősen javítja a hozamokra vonatkozó kilátásokat. Šuša hangsúlyozta, hogy a rendezvény célja kezdetektől fogva a termelők és a szakemberek tapasztalatcseréje, valamint, hogy lehetőséget adjanak az új fajták bemutatására is.

Nemes Róbert, az Újvidéki Növénynemesítő Intézet szakembere, hangsúlyozta, hogy mindig hálátlan dolog jóslatokba bocsátkozni, de az utóbbi napok esőzései előtt 5 tonna hektáronkénti átlagot emlegettek a búza és az árpa esetében. Ezeket a kilátásokat valamelyest mindenképpen javítja a csapadék, ami még optimális időben érte a növényeket. A Telecskai dombok környékén az elmúlt napokban 100-120 liternyi csapadék hullott négyzetméterenként. Nemes azt is elmondta, hogy idén a termelőknek nem kellett olyan szokatlan növényvédelmi kihívásokkal szembe nézni, mint pl. tavaly a vörösrozsda és más gombabetegségek megjelenése. Egyrészt az időjárási körülmények nem kedveztek a gombás fertőzések terjedésének, másrészt a gazdák is sok esetben már megelőzésképen vegyszeresen védekeztek.

A fél évszázados múltra visszatekintő rendezvényen, ahogyan helyben hívják, a „búzanapon” ezúttal is több száz termelő jelent meg, hogy új tapasztalatokkal gazdagodva térhessen haza. Radomir Šuša máris meginvitálta a jövő évi bemutatóra a gazdákat, amikor a fél évszázados jubileumot is megünneplik majd.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke, valamint Ótott Róbert, a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárságot vezető kormányalelnök ma szerződéseket adott át Vajdaság Autonóm Tartomány 17 nemzeti kisebbségi tanácsa képviselőinek, a 2025-ös évre szóló...
2025. MÁRCIUS 26.
[ 13:03 ]
Tüntetések helyett párbeszédet sürgetett a felek között a VMSZ elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című reggeli műsora vendégeként. A vajdasági magyar közösségnek az felelne meg, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba - nyilatkozta dr. Pásztor Bálint. A demonstrációk már ötödik hónapja...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 12:17 ]
A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulói hétfőn bejelentették, hogy március 24. és 26. között 48 órás "fizikai" blokádot tartanak az iskola épületében, ezzel tiltakozva a jelenlegi oktatási helyzet ellen. A közösségi médiában közzétett közleményük szerint a tanórákon rendkívül kevés diák vesz...
2025. MÁRCIUS 24.
[ 18:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó