Vajdaság
Magyarkanizsa: Bemutatták az öt új diákbuszt
Betűméret:             

A magyarkanizsai önkormányzat hónapok óta azon fáradozik, hogy a maholnap kezdődő iskolaévre megoldja a diákok utaztatásában felmerült gondokat. A Magyarkanizsára, Horgosra és Martonosra érkező hatalmas migránsáradat miatt ugyanis a szülők abbéli aggodalmuknak adtak hangot, hogy a bizonytalan egészségi állapotú migránsok miatt gyermekeik is megfertőződhetnek, mivel ugyanazokon a buszokon szállítják majd a diákokat is, amelyekkel az illegális bevándorlókat. A szülők aláírásgyűjtésbe kezdtek és követelték a szerbiai illetékesektől, hogy biztosítsanak a gyerekek számára külön buszokat, amelyeket csakis és kizárólag a diákok utaztatására használnak.

Ennek a követelésnek tett most eleget a magyarkanizsai ENKA Putnički szállítóvállalat, amely a magyarkanizsai önkormányzat résztámogatásával Németországból öt új Mercedes gyártmányú autóbuszt vásárolt. A magyarkanizsai városháza előtt ma délelőtt megtartott buszbemutatón Bimbó Mihály, Magyarkanizsa polgármestere elégedettségének adott hangot, hogy sikerült időben teljesíteni a szülők követeléseit, amelyek mögé egyébként maga az önkormányzat is felsorakozott.

A szép és modern járművekkel a diákutaztatást az önkormányzattal megkötött szerződés alapján végző cég minden általa tartott diákvonalat le tud fedni. Miroslav Zelen, az utasforgalmi vállalat igazgatója elmondta, hogy ha a mostaninál lassúbb ütemben is, de vállalata további új buszokat vásárol majd, hogy minden tekintetben eleget tudjon tenni szerződésben vállalt kötelezettségeinek, nem csak a diákok, hanem a község polgárainak utaztatása terén is.

Lackó Róbert, a községi képviselő testület elnöke arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy ma délelőtt Huzsvár Ervin polgármester-helyettes társaságában tárgyalásokat folytatott a Suboticatrans vezetőivel is, hiszen a szabadkai utasforgalmi vállalat is jelen van a magyarkanizsai diákok utaztatásában. Szabadkán ugyan nem ígértek új buszokat, mert arra nincs lehetőségük, arra viszont határozott ígéretet kaptak, hogy a diákokat kizárólag biztonságos, higiénia és egészségügyi szempontból is kifogástalan buszokkal szállítják majd. Az esetleges visszásságok elkerülése érdekében a magyarkanizsai önkormányzat egy ellenőrző szervet hoz létre, amely figyelemmel fogja kísérni a diákutaztatás alakulását. A testületi elnök még egy fontos hírrel szolgált: szeptember elsejétől a község minden iskolája és óvodája rendőri biztonsági őrizetet kap, ami tovább fokozza az iskolában tanuló gyerekek biztonságát, hiszen nem egy oktatási intézmény azoknak a területeknek a közelében van, ahol a migránsok tartózkodnak vagy ahol elvonulnak a szerb-magyar határ felé vezető útjukon.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Békésen ért véget az a tiltakozás, amelyet egyetemisták és civilek szerveztek csütörtökön a vajdasági képviselőház épülete előtt, az ülés ideje alatt. A résztvevők a megmozdulás végén néma főhajtással emlékeztek meg az újvidéki vasútállomáson történt tragédia áldozatairól, majd szétszéledtek. A...
2025. ÁPRILIS 17.
[ 15:46 ]
Az újvidéki blokádot tartó egyetemisták ma a vajdasági képviselőház épülete előtt gyűltek össze, nem sokkal a tartományi parlament ülésének kezdete előtt. Az épületnél teljes rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök kordona állt. A diákok és az őket támogató polgárok egy része eljutott az épület hátsó...
2025. ÁPRILIS 17.
[ 10:41 ]
A Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) épülete előtti 24 órás tiltakozás befejeződött. Az RTV blokádjára Újvidék lakossági gyűlései szólítottak fel. A beszámolók szerint hétfő este először az újvidéki egyetemeket blokkoló diákok zárták le az RTV épületét, akiket ezt követően a csendőrség kiszorított,...
2025. ÁPRILIS 16.
[ 23:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó