A közlekedésbiztonságot és a közlekedési kultúrát fejlesztő eszközökből álló ajándékcsomagot adott át pénteken Ceglédi Rudolf polgármester a községben működő általános iskoláknak.
Az ajándékok beszerzéséhez szükséges anyagi fedezetet – képletesen szólva – mindazok a polgárok biztosították, akik a 2015-ös év folyamán Zenta község területén valamilyen közlekedési szabálysértést követtek el, és ezért megbírságolták őket. A törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy az így befolyt költségvetési összegek egy részét visszaigényelje az önkormányzat, amit Zentán meg is tettek.
Ebből a 200.000 dinárból vásároltak most különböző, a közlekedéssel kapcsolatos könyveket, tájékoztató füzeteket, oktatási segédeszközöket, valamint laptopot, táblagépet, digitális fényképezőgépet, vetítővásznat és mennyezeti vetítőt a község területén működő öt általános iskola számára.
Annak a listának az összeállításában, hogy melyik iskolának mire lenne a legnagyobb szüksége, a műszaki oktatást végző tanárok segítettek, ők tanítják egyébként a biztonságos közlekedés alapvető tudnivalóit is az iskolákban. Elsősorban az ő munkájukhoz kívánt sok sikert a polgármester a November 11. Általános Iskolában megtartott sajtótájékoztatón, ahol a gyerekek már birtokba is vehették a nekik szánt didaktikai oktatóeszközöket.
pék
![A tartományi kormány több mint 30 millió dinárral támogatja az energiatakarékos világítást a közintézményekben - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_A-tartomanyi-kormany-tobb-mint-30-0_cikkmore.jpg)
![Mitrovica az első szerbiai város, ahol a szülő-gondozónak fizetés és biztosítás jár - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_Mitrovica-az-elso-szerbiai-varos-0_cikkmore.jpg)
![Beolvasás folyamatban](https://www.vajma.info/images/beolvasas.gif)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!