Ma este tartották meg Zentán, a Művelődési Házban a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségét, amelynek keretében átadták a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díját, Aranyplakettjét és Plakettjét, valamint kihirdették a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2015 című pályázat eredményét is.
A rendezvény kezdetén, a himnuszok elhangzását követően, Dudás Károly Magyar Örökség díjas író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Jasmina Mitrović Marić, Szerbia köztársasági elnökének tanácsadója és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára köszöntötte az egybegyűlteket, Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere levelét pedig Raffai T. Ágnes olvasta fel.
A köszöntők után került sor a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség legrangosabb elismeréseinek, a Magyar Életfa díjnak, az Aranyplakettnek és a Plakettnek az átadására. Magyar Életfa díjban részesült Albert János szabadkai nyugalmazott színművész; Balogh Pál bácskertesi művelődésszervező; Krizbai Hajnalka verseci pedagógus, anyanyelvápoló és dr. Szőke Anna kishegyesi nyugalmazott óvodapedagógus, népművelő, néprajzkutató; Aranyplakettet kapott a hetvenéves nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület; Plakettet pedig a topolyai Cirkalom táncegyüttes; a szabadkai Juhász zenekar; Szabó Magda tornyosi óvónő, kézműves és gyűjtő; Széchenyi Jolán torontálvásárhelyi tanárnő; valamint Takács József horgosi művelődésszervező.
A rendezvény keretében hirdették ki a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2015 című pályázat eredményét is. Az idei pályázatra kilenc kiadó összesen harminckét könyvvel nevezett be, amelyek közül az ifj. Szilágyi Gábor reklámgrafikus, Szalma Viktória képzőművész és Kanyó Ervin grafikusművész összetételű bírálóbizottság a zEtna Kiadó Celler Kiss Tamás Anyaméh című kötetét találta a legszebbnek, de emellett kategóriánként is díjazta a legimpozánsabb kiadványokat.
Az ünnepi műsorban fellépett a Cirkalom táncegyüttes és a Juhász zenekar, valamint az egybegyűltek megtekinthették az Imádkozzál és dolgozzál! című előadást is, amely idősb Bálint József önéletírásának, valamint Beszédes István, Bogdán József, Celler Kis Tamás, Lennert Móger Tímea és Terék Anna versrészleteinek a felhasználásával, Táborosi Margaréta rendezésében külön erre az alkalomra készült.
H. A.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!