A január végi nyolc napos kiesést követően most már talán tartósan rendeződött a távfűtés a Topolya központjában található tömbházakban. A szolgáltató a januári számlákat már kiküldte, ezeken pedig a kiesés miatt az eredeti havidíjnál 30 százalékkal kisebb összegek szerepelnek.
Egyelőre ismét zavartalanul működik a távfűtés Topolyán, a központban található tömbházakban. Közel négyszáz lakást érintett a probléma, amikor január végén leállt a távhőszolgáltatás. Már az ősszel is jóval a fűtési idény kezdete után rendeződött a helyzet, amikor november végén a batočinai TMG Toplota vállalta el a kazánok működtetését. A TMG Toplota indoklása szerint a kiküldött számláknak a felét sem fizették ki, de nem ez volt az egyedüli oka a hőszolgáltatás szüneteltetésének. Az energiaárak esése miatt megnehezült a pakura beszerzése, mivel a termelőnek nem kifizetődő nagyobb mennyiségeket raktáron tartani, hiszen a folyamatos áresés miatt mind olcsóbban juthatnak a nyersanyaghoz. Emellett a rendelkezésre álló mennyiségeket is leginkább bitumen gyártására használják, mert annak forgalmazása kifizetődőbb. A TMG Toplota képviselői január végén az önkormányzattól is segítséget kértek ahhoz, hogy az Árutartalékok Igazgatóságától igényeljenek pakurát a helyzet megoldására, ami meg is történt. A batočinai cég egyben felszólította az érintett polgárokat, hogy mielőbb rendezzék esetleges tartozásaikat. A januári számlákat is megkapták már az érintett háztartások, melyeken a kiesés miatt az eredeti díjnál 30 százalékkal kisebb összegek szerepelnek. A távfűtő közleményében azt írja, hogy ezzel is a tisztességes és becsületes hozzáállásukról szeretnének tanúbizonyságot tenni. Egyben arról is értesítették az érintetteket, hogy az AIK Bankban térítésmentesen elvégezhetik a számlák befizetését, tehát nem számolnak el külön províziót az összeg után. A korábbi számlák megfizettetése még csak most érte el az 50 százalékot, ami még nem biztosíthatja a szolgáltatás zavartalan működtetését. Aki továbbra sem fizet, annak a közlemény szerint február 17-e után egy figyelmeztető felszólítást küldenek, majd pedig kénytelenek lesznek megtenni a törvényes lépéseket is a megfizettetéssel kapcsolatban. Szép számban vannak ugyanis olyan felhasználók is, akik még egyetlen számlát sem fizettek ki, áll a TMG Toplota közleményében.
Tóth Péter
![A tartományi kormány több mint 30 millió dinárral támogatja az energiatakarékos világítást a közintézményekben - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_A-tartomanyi-kormany-tobb-mint-30-0_cikkmore.jpg)
![Mitrovica az első szerbiai város, ahol a szülő-gondozónak fizetés és biztosítás jár - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_Mitrovica-az-elso-szerbiai-varos-0_cikkmore.jpg)
![Beolvasás folyamatban](https://www.vajma.info/images/beolvasas.gif)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!