A Magyar Polgári Szövetség alkotmányellenesnek tartja a tévéelőfizetés megfizettetésének módját, hangsúlyozta mai zentai sajtótájékoztatóján Rácz Szabó László, a párt elnöke, aki nehezményezte a zentai községi képviselő-testület legutóbbi ülésén történteket is.
Rácz Szabó László kifejtette, a zentai községi képviselő-testület legutóbbi ülésének befejező részében, amikor a képviselői kérdések kerültek sorra, az ügyrenddel összhangban szóvá tette, hogy ügyrendsértést tapasztalt, ugyanis két kérdésére nem kapott választ a község polgármesterétől, amelyek közül az egyik – ahogyan fogalmazott – arra vonatkozott, igaz-e az, hogy amióta polgármester, egy olyan intézményben, nevezetesen a Zentai Magyar Kamaraszínházban helyezte el a feleségét, amely intézmény az adófizetők pénzéből él.
– Erre a kérdésre hosszú időn keresztül nem kaptam választ, ugyanúgy, ahogyan most sem, és volt sok egyéb olyan kérdés is, amelyekre nem adott választ a polgármester, ami ügyrendsértésnek számít. Az ügyrendsértést szóvá tettem, a képviselő-testület elnöke meg is állapította azt, amin a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőinek a fele úgy felháborodott, hogy elhagyták a képviselő-testület ülését, amely akkor még nem volt lezárva. Most ott tartunk, hogy az ülés megszakított állapotban van, és azt a szabályzat értelmében folytatni kell. Ezt úgy hívják, hogy obstrukció, ugyanis rosszindulatúan kivonultak a képviselő-testület üléséről, és nem hagyták, hogy az megfelelőképpen befejeződhessen – fogalmazott Rácz Szabó László. – A négy évvel ezelőtti választásokkal a zentai képviselő-testületben gyakorlatilag megszűnt a demokrácia. Zentán önkényuralom van, látjuk, hogy most kezd összedőlni az a kártyavár, amelyet négy éven keresztül építgettek a Vajdasági Magyar Szövetség óriási fölényben lévő képviselő-testületi tagjai vagy kvázi szakemberei – szögezte le az MPSZ elnöke, aki ezt követően a tévéelőfizetéssel kapcsolatos véleményét is ismertette a sajtó képviselőivel, hangsúlyozva, alkotmányellenesnek tekinti a tévéelőfizetés megfizettetésének módját. – A haladók vezetője, Vučić úr azt ígérte, hogy ilyen nem lesz. Láthatjuk, hogy a többi között ebben sem mondott igazat, becsapta az embereket – hangsúlyozta Rácz Szabó László, aki elmondta, levéllel fordult az illetékes szervekhez, amelyben felhívta a figyelmüket a megfizettetéssel kapcsolatos jogi problémákra, valamint a nyelvtörvényre hivatkozva kérte a szolgáltatót, hogy fordítsa le magyar nyelvre a számlán szereplő adatokat. Emlékeztetett arra, hogy pártja már korábban is síkra szállt a tévéelőfizetés megfizettetésének eltörléséért, sőt, az Alkotmánybírósághoz is fordultak a tévéelőfizetéssel kapcsolatban, ám – mint mondta – beadványukra azóta sem érkezett válasz.
H. A.
![A tartományi kormány több mint 30 millió dinárral támogatja az energiatakarékos világítást a közintézményekben - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_A-tartomanyi-kormany-tobb-mint-30-0_cikkmore.jpg)
![Mitrovica az első szerbiai város, ahol a szülő-gondozónak fizetés és biztosítás jár - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_Mitrovica-az-elso-szerbiai-varos-0_cikkmore.jpg)
![Beolvasás folyamatban](https://www.vajma.info/images/beolvasas.gif)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!