Vajdaság
Megalakult a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság
A tizenhat tagú bizottság elnöke Varga Tamás, a VMMI ügyvezetője
Betűméret:             

Tegnap alakult meg Zentán a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság (VMÉB), amelynek feladata, hogy a létrehozandó szakbizottságokkal együtt dolgozva szakmailag segítse és ösztönözze a helyi értéktárak munkáját, továbbá szervezze a fellelhető nemzeti értékek azonosítását és döntsön a külhoni nemzetrész értéktárba bekerülő nemzeti értékeiről, tájékoztatta szerkesztőségünket a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI).

Beszámolójukban kifejtik: a VMÉB létrehozása egy következő lépése annak az értékgyűjtő mozgalomnak, amely 2015 óta szerveződik a Magyarország Kormányának Földművelésügyi Minisztériuma és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatása és koordinálása mellett, így bekapcsolva a határon túli értékgyűjtést a magyarországi folyamatokba. Az ülésen részt vett Antal Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztályának főosztályvezetője, teszik hozzá.

Az alakuló ülésen a Bizottság tagjai megvitatták és elfogadták a Vajdasági Magyar Értéktár és a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság létrehozásáról és működéséről szóló szabályzatot, Varga Tamás, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet ügyvezetője személyében megválasztották a Bizottság elnökét, felállítottak két szakbizottságot, valamint döntöttek arról is, hogy a Külhoni Értéktárban szereplő 64 érték közül melyeket jelölik a nemzeti értékpiramis magasabb szintjeire. „Így idővel kiemelkedő nemzeti érték vagy hungarikum lehet például a bácsi királyi és érseki lovagvár, az aracsi templomrom és az aracsi kő vagy a nándorfehérvári diadal és a déli harangszó" – jegyzik meg a közleményben.

Kifejtik továbbá, hogy a VMÉB – a magyarországi folyamatokkal összhangban – hat területet képviselő szakemberekből áll. Az agrár-és élelmiszergazdaság terület képviselője Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke és Paskó Csaba plébános. Az épített környezet terület képviselője Szilágyi Mária, az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának Építészeti és Várostervezési Tanszékén az építészettörténet és a műemlékvédelem tantárgyak demonstrátora. A kulturális örökség terület képviselői Juhász Gyula, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet népzenei szakmunkatársa, Lovas Ildikó író, dr. Raffai Judit néprajzkutató, Silling Léda néprajzkutató, Szekeres Ágnes régész, a szabadkai Városi Múzeum muzeológusa és Tomik Nimród helytörténész, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnöke. A sport képviselője Szegedinszki Igor, a Zentai Sportklub elnöke, a természeti környezet terület képviselői Grabovác Dávid, a Ripária Természetbarátok Egyesületének alelnöke és Hulló István, a szabadkai Városi Múzeum igazgatója. A turizmus és vendéglátás terület képviselői pedig Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója, Sagmaister Ernő borász és Varbai András, a Chef Vajdasági Hagyományőrző, Idegenforgalmi és Gasztronómiai Szövetség elnöke. A VMÉB 16. tagja a VMMI törvényes képviselője, Varga Tamás, ügyvezető.

A VMÉB szakbizottságokkal fog bővülni – ez további szakemberek bevonását jelenti –, amelyek előkészítik és véleményezik azokat a javaslatokat, amelyeket a Bizottság továbbküldhet a Hungarikum Bizottságnak és vajdasági magyar értékeket jelölhet a Magyar Értékek Tárába, majd a Hungarikumok Gyűjteményébe, fejtik ki a közleményben.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
A Magyar Nemzeti Tanács bűnvádi feljelentést tett a magyar nemzeti kisebbség elleni gyűlöletkeltés bűncselekményének gyanújával a belgrádi várban történt minapi incidens miatt. A belgrádi várban álló ún. nándorfehérvári emlékkőről néhány napja egy román férfi eltávolította a magyar nemzeti színű szalagot, és...
2025. MÁJUS 6.
[ 13:43 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) sürgős figyelmeztetést adott ki intenzív záporokra Észak-Bánát térségében, a következő néhány órára. Az RHMZ szerint Zenta és Magyarkanizsa környékén erőteljes konvektív felhőképződés alakul ki, amely intenzív záporokat, zivatarokat, rövid idő alatt nagy...
2025. MÁJUS 5.
[ 16:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó