Vajdaság
A tekiai Havas Boldogasszony köszöntése
Betűméret:             

A tekiai búcsú háromszáz éves évfordulóját ünnepeljük az idén. Az 1716-os péterváradi csata emlékére minden év augusztus 5-én tartják, Havas Boldogasszony napján. A szájhagyomány szerint 1716-ban megismétlődött az V. századbeli csoda, hogy nyáron, augusztus 5-én havazott.

A kerek évforduló kapcsán a Kiss Lajos Néprajzi Társaság szervezésében háromnapos konferencia zajlik. A szakmai tanácskozás első állomása ma a temerini Tájház udvarában lévő alkotóház volt. A vendégeket Szőke Anna, a társaság elnöke, valamint Csorba Béla néprajzkutató köszöntötte, majd levetítették Ádám István Tekiai impressziók című kisfilmjét.

"Zarándokhelyeink nagyon sok olyan hagyományt őriznek, amiből táplálkozni tudunk. Nem csak mi néprajzkutatók, hanem a jövő generációja is. A legendákat nem olyan megközelítésből kell kutatnunk, hogy léteztek-e vagy sem, hiszen ezek nélkül nagyon szomorú lenne az élet. Megőrizte a népünk ezt a gyönyörű hagyományt, legendát. A néprajzban a zarándoklatot úgy értelmezzük, hogy valamitől megtisztulunk, elbúcsúzunk bűneinktől, újjászületünk. Nagyon szeretem azokat az embereket, akik ebben még őszintén hisznek" - mondta el Szőke Anna.

Barna Gábor szegedi néprajzkutató a tanácskozás egyik előadója leszögezte, "minden egyes kegyhely esetében elmondható, hogy három évszázados múltja ugyan van, de van jelene is". "Ezek mögött bizony nagyon sok történeti összefüggés van, ami ezt a búcsút tágabb összefüggésbe helyezi be. Azt hiszem, hogy ezeknek a tágabb összefüggéseknek és a konkrét, helyi, mai nap is élő adatoknak az összefüggésrendszeréből bontakozik ki a minél teljesebb kép egy-egy kegyhely életéről" - tette hozzá.

Ádám István egy kisfilmet állított össze a búcsúról. "Csorba Béla foglalkozott ezzel a témával az elmúlt években, és tavaly úgy döntöttünk, hogy elmegyünk tekiai a búcsúba, hogy egy kicsit felkészüljünk a most zajló eseményre. Elég gazdag hang és képanyaggal tértünk haza, innen jött az ötlet, hogy ebből egy kisfilm készüljön. Nem csak a Tekián forgatott anyag került az összeállításba, hiszen évekkel ezelőtt Temerinben főleg idősebb asszonyoktól népi imádságokat, énekeket gyűjtöttünk, ezek egyike is belekerült a filmbe" - magyarázta.

A tudományos ülésen kilenc előadás hangzott el, szlovéniai, magyarországi, felvidéki, romániai, csángóföldi és vajdasági kutatók részvételével a program holnap folytatódik. Részt vesznek a kilenc órakor kezdődő magyar nyelvű szentmisén, megtekintik Karlóca nevezetességeit. Este az Európa Kollégiumban bemutatásra kerül Csorba Béla Tekiának tündöklő virága című füzete, amely a búcsúra járó, temerini katolikusok vallásos életébe ad betekintést, és Silling István Vallásos népélet Kupuszinán című munkája. A tanácskozás szombaton zárul.

Ádám Csilla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az újvidéki egyetemi karokat blokád alatt tartó diákok ma felhívták társaikat és az újvidéki polgárokat, hogy gyűljenek össze a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) épülete előtt, ahol élő közvetítésben sugározzák majd a strasbourgi kerékpárosok fogadását, írja a FoNet A gyülekező 18 órakor lesz az RTV...
2025. ÁPRILIS 15.
[ 17:19 ]
A rohamrendőrség nagyszámú, tüntetések feloszlatására felszerelt tagja érkezett meg ma reggel 5.30 körül az RTV mišeluki épületéhez, amelyet hétfő este a tiltakozó diákok váratlanul blokád alá vontak. A rohamrendőrök kiszorították a diákokat az épület bejáratától, és kordont vontak az épület köré, írja a...
2025. ÁPRILIS 15.
[ 7:45 ]
A diákok váratlan felhívására hétfőn este ezrek gyűltek össze az újvidéki egyetemi kampuszban, és együtt indultak el velük a város Szerémség felőli oldalára, ahol az RTV épülete is található. Egyelőre nem ismert, milyen akcióról van szó. Újvidéki diákok hétfőn este blokád alá vették az RTV épületét....
2025. ÁPRILIS 14.
[ 22:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó