Oromhegyes közelében letartóztatták a 41 éves Bálint Frigyest, akit azzal gyanúsítanak, hogy tegnapelőtt Horgoson, brutális módon meggyilkolta 66 éves édesanyját, Máriát, majd a bűncselekmény elkövetése után gépkocsiba ült, és elmenekült, írja a Blic napilap.
A nő holttestét férje találta meg családik házukban csütörtök délután, miután hazaérkezett Szabadkáról. Azonnal értesítették a rendőrséget, amely keresni kezdte a gyilkossággal gyanúsított fiukat. A férfiról azt feltételezték, hogy gépkocsiba ült, és Magyarországra, Szegedre távozott, ahol a családnak van egy lakása, de a rendőrség az öngyilkosság lehetőségét sem vetette el. Ma azonban Észak-Bácskában találtak rá, ahol a bűncselekményt követően elrejtőzött.
A Blic forrása szerint az indíték még nem ismert, de azt feltételezik, hogy az egyébként pszichikai gondokkal küszködő férfi összeveszett anyjával, majd ezt követően halálos sérüléseket okozott neki egy kalapáccsal. A szomszédok elmondása szerint Mária már hosszú évek óta nyugdíjas volt, férje pedig nagyjából két éve, a gyanúsított apja egykori munkahelyén dolgozott, nem volt házas, a szüleivel élt, akik vásároltak neki egy másik házat is, s évek óta depresszió miatt kezelték.
A gyanúsítottat a magyarkanizsai rendőrállomáson kihallgatták, illetve 48 órás vizsgálati fogságot rendeltek el az ügyében.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!