A szerbiai gazdasági versenyhivatal tanácsa feltételesen jóváhagyta, hogy a Miodrag Kostić tulajdonában lévő Sunoko vállalat átvegye a zentai Star Šećer vállalatot, és ezzel a TE-TO Cukorgyárat is, jelenti a Tanjug.
A tegnapi ülésen elfogadott végzés értelmében megállapítást nyer, hogy növekedni fog a Sunoko piaci dominanciája, különösen a cukortermelés és -eladás tekintetében, éppen ezért a folyamat csak a szerződésben foglalt feltételek mellett vált engedélyezhetővé.
A szerződésben ugyanis meghatározzák az eljárások feltételeit, illetve azt, hogy a vállalat köteles rendszeresen értesíteni a versenyhivatalt, mindezt a piaci struktúra megőrzése érdekében, hogy minden gyártási kapacitás fennmaradhasson, beleértve a zentai cukorgyárat is, illetve transzparens legyen a cukor piaca meg a zentai cukorgyárban tervezett, hatékonyságot növelő befektetés is.
A jóváhagyáskor, mint kifejtik, szem előtt tartották a hatásokat és következményeket, amelyre a többi piaci szereplő, elsősorban az ipari felvásárlók hívták fel a figyelmet. Továbbá szempont volt a TE-TO Cukorgyár Rt. pénzügyi helyzete is, szögezik le.
Emlékeztetőül: ellenzéki kezdeményezésre a zentai községi képviselő-testület július 22-én rendkívüli ülésen foglalkozott a TE-TO Cukorgyár Rt. ügyével. Határozatot ugyan nem fogadtak el, de az ülésen a képviselők mellett jelen volt Deák Teodóra, a TE-TO Cukorgyár Rt. vezérigazgatója és Ljubiša Radenković, a cukorgyár új tulajdonosa, a Sunoko vállalat képviselője is.
Deák Teodóra akkor elmondta: a vállalat körül kialakult helyzet oka az, hogy a cukorgyár márciusi tulajdonosváltása miatt addig, ameddig az új tulajdonos, a Sunoko vállalat nem kapta meg a gazdasági versenyhivatal engedélyét, semmiféle beruházást nem eszközölhetett a gyárban, ráadásul a számlájukat is blokkolták. Hangsúlyozta, a vállalat bizonytalan helyzete miatt az összesen 140 állandó munkaviszonyban lévő dolgozó közül 10-en önként más munkahelyre távoztak; a 25 meghatározott idejű szerződéssel rendelkező dolgozó közül mindössze 6-an maradtak, a többieknek lejárt a szerződése; a kampány ideje alatt foglalkoztatott összesen mintegy 250 idénymunkást egyáltalán nem tudták foglalkoztatni.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!