Az 1970-es évek elején épült fel Zomborban a Proteinka Állategészségügyi Intézet, amelynek kezdetektől elsődleges tevékenysége a fehérjeégetés, vagyis az állati tetemek megsemmisítése. Üzembe helyezésének első napjától mostanáig sok bosszúságot okozott a polgároknak. Amíg nem ért odáig az Újszelencse városnegyedben létesült lakótelep, és amíg a jelenleginél jóval kisebb kapacitással működött, szinte kizárólag a nevezett városrészben élők kényszerültek nagy melegben elviselni a kellemetlen szagokat.

Az elmúlt évtizedben abba az irányba terjeszkedő város új épületeinek felsőbb emeleteiről cseppet sem irigylésre méltó kilátás nyílik a Proteinka mögötti gödrökre, ahová a közelmúltig a fehérjeégetés során keletkező, úgymond beazonosítatlan csontlisztet szórták, de az utóbbi időben már nem volt ritka látvány a hatalmas alvadt vértócsa és az állati maradványok sem. Mindezt ott be is temették, amíg néhány nappal ezelőtt az illetékes tartományi felügyelőség nem lépett közbe.

Arra, hogy végre konkrét lépésre kerüljön sor, igencsak sokat kellett várni. A környéken élők az elmúlt 2-3 évben nem egyszer gázálarcokkal, transzparensekkel tüntettek a gyár bejárata előtt, polgári szervezetek a főutcán szerveztek tüntetést, de hozzátartozik, hogy időközben az ország egyik legnagyobb kapacitású fehérjeégetőjévé vált a gyár, anélkül, hogy néhány szűrő felszerelése mellett egyéb korszerűsítésre került volna sor. A bűzt már nemcsak nyáron, hanem egész éven át érezni lehet, kedvezőtlen széljárás esetén a város több kilométerre fekvő másik végében, sőt, a legszűkebb belvárosban is. Az új szűrők nem bizonyultak hatásosnak, ráadásul rossz nyelvek (vagy jártasak) szerint csak akkor kapcsolták be őket, ha eminensnek ítélt vendég érkezett Zomborba.

A város lakosságának mintegy harmada él ezen a lakótelepen, ami azt jelenti, hogy tizenpár ezer polgár kénytelen elviselni a gyomorforgató, förtelmes bűzt. A megkérdezettek mindegyike azt panaszolta, hogy évek óta nem szellőztethet, a ruhaszárítás is gyötrelmes, mire megszárad a kiterített holmi, teleszívja magát a rettenetes szaggal. Ennél is sokkal nagyobb gond a betegségektől való félelem, és érthető, hogy elsősorban a gyerekeket féltik. A közegészségügyi intézet megállapítása szerint nem kell fertőzéstől tartani, a levegő nem terjeszt betegségeket, „csak” büdös.

Naponta 50-60 tonna állati tetemet semmisítenek meg itt. Mintegy kétszáz méternyire a lakóteleptől. A Proteinka egyébként köztársasági illetékességbe tartozik, ahonnan minap le is váltották az eddigi igazgatót, viszont nagy kérdés, mit tehet az utódja? Ahhoz, hogy a meglévő üzemet kellőképp korszerűsítsék, mintegy 5 millió euróra lenne szükség, ahhoz pedig, hogy kihelyezzék távolabbra, esetleg a rančevói szeméttelephez, ami régóta terv, ennek az ötszörösére volna szükség.

Az ott dolgozó munkásokat sem kell irigyelni, de hallgatnak, sőt, dühösek minden lázongás miatt, mert attól félnek, hogy a fehérjeégető becsukásával megszűnik a munkahelyük, vagyis kenyér nélkül maradnak.

Hihetetlen, hogy a több, mint négy évtizede fennálló problémára máig nem született megnyugtató megoldás!

Ha ehhez még azt is hozzáfűzzük, hogy közvetlenül a fehérjeégető mellett van a város állatmenhelye, a kép még tragikusabb. Másfél éve elkészült a város másik végében az új befogadóhely, amely a legkorszerűbb európai elvárások szerint épült, azonban formai és egyéb okokból máig nem lehetett üzembe helyezni, ez idő alatt pedig lelopkodták a kenelekről, amit csak lehetett. Több tíz szerencsétlen sorsú eb vonyít a fehérjeégető tövében. Döbbenetes!

Az illetékes tartományi felügyelőség minap betiltotta a csontliszt olyan módon történő tárolását, ahogyan eddig tették, továbbá elrendelte a talajszennyezettség szintjének megállapítását, minthogy létkörnyezeti esettanulmány máig nem készült. Ennek ellenére az est leszálltával továbbra is ránehezedik a bűz a városra.

Az újonnan kinevezett igazgató, Đorđe Zorić még nem nyilatkozik a sajtónak, tévés kollégánkat arra hivatkozva utasította el, hogy még túl rövid ideje tölti be a posztot ahhoz, hogy nyilatkozhatna, pedig lenne mit kérdeznünk tőle.

F. Cirkl Zsuzsa