Vajdaság
Pásztor: A vajdasági szavazók több mint fele részt vesz a népszavazáson
Betűméret:             

Becslések szerint a vajdasági magyar szavazópolgárok több mint 50 százaléka szavazni fog a kvótareferendumon - közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, és meggyőződését fejezte ki, hogy a voksolók majdnem száz százaléka nemmel fog szavazni.

A VMSZ elnöke a szabadkai Pannon RTV-nek adott, péntek este sugárzott interjújában emlékeztetett arra, hogy a legnagyobb délvidéki magyar párt lakossági fórumokat tartott, amelyek célja a szavazati joggal rendelkezők mozgósítása volt. Mint mondta: nem kellett arról győzködni embereket, hogyan szavazzanak, inkább a kölcsönös megerősítés volt a cél.

Pásztor István szerint a kvótareferendum attól válik nemzeti üggyé, hogy nemcsak az anyaországot, hanem a nemzet egészét érinti. ”Az ügy végkifejlete meghatározza azt, hogy milyen mozgásterei lesznek a magyar nemzetnek. Az az érdekünk, hogy a magyar nemzetnek erős, erőteljes, gazdaságilag prosperáló és nemzetközileg tekintélyes anyaországa legyen” – fogalmazott a pártelnök.

Pásztor István hozzátette, hogy amennyiben a mindenkori magyar kormánynak az a feladata, hogy gondját viselje a határon túli magyar közösségeknek, akkor ezeknek a közösségeknek az a feladata, hogy gondját viseljék az anyaországnak és az ott élő magyarságnak.

A VMSZ elnökének megfogalmazása szerint Szerbia is érintett a kérdésben, hiszen itt halad át a legtöbb migráns, így a probléma kezelésének minden pontja lecsapódik a nyugat-balkáni országon. Ugyanakkor a kvóták uniós elosztásával kapcsolatban egyelőre nem lehet tudni, hogy a jövőben milyen döntések születnek Brüsszelben.

Pásztor István nem tartja kizártnak, hogy ha a kvóták elosztására kerül sor, akkor akár a csatlakozás előtt álló országokat, így Szerbiát is beleveszik az elosztásba, és abba a helyzetbe kerülhet Belgrád, hogy csatlakozási feltételként szabják meg a migránsok befogadását. Éppen ezért – folytatta a vajdasági magyar politikus – az államok döntéshozatali kompetenciájának a megtartása egy adott pillanatban szerbiai szempontból is nagyon fontos ügy lehet. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Titkárság pályázatot írt ki ösztönző támogatások odaítélésére az illegális hulladéklerakók eltávolítására mezőgazdasági területekről a 2025-ös évre. A pályázat keretösszege 400 millió dinár vissza nem térítendő támogatás. A...
2025. MÁJUS 5.
[ 13:44 ]
Az újvidéki vasútállomáson 2024. november 1-jén történt előtetőomlásban súlyosan megsérült fiatal nő állapota stabil – közölte Vesna Turkulov, a Vajdasági Klinikai Központ igazgatója. Elmondása szerint Teodora, hat hónapnyi küzdelem után jó úton halad a rehabilitáció felé. Ő a tragédia egyetlen...
2025. MÁJUS 5.
[ 10:07 ]
Đuro Macut miniszterelnök elítélte azt a vandalizmust, amely során egy mindeddig ismeretlen elkövető meggyalázta az újvidéki vasútállomásnál történt tragédia áldozatai emlékére elhelyezett virágokat, plüssjátékokat, levizelve azokat. „Azokban a napokban, amikor a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában,...
2025. MÁJUS 5.
[ 8:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó