A Szent Anna templomban celebrált szentmisét követően a Hegyesi csata emlékművénél emlékeztek a kishegyesiek az aradi vértanúk kivégzésének 167. évfordulója alkalmából. A Határtalanul program támogatásával szervezett utazás keretében kaposvári diákok is Kishegyesen emlékeztek és megkoszorúzták az emlékművet. A fáklyás menet ezt követően megkoszorúzta a katonasírokat és a katonai emlékműveket.
Kishegyesen kegyeletadó szentmisét celebráltak a helyi Szent Anna templomban a nemzeti gyásznap alkalmából. A misét követően, már hagyományosan, fáklyás megemlékezéssel, majd koszorúzással rótták le a kegyeletüket az aradi vértanúkra emlékezete előtt. A Nyugati temetőben, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utolsó győztes csatája, a Hegyesi csata emlékművénél Mohácsi Zoltán, a helyi közösség tanácselnöke szólt az egybegyűltekhez. Alkalmi beszédében hangsúlyozta, hogy 167 évvel ezelőtt talán úgy tűnhetett elődeinknek, hogy nincs tovább, de a magyarság ezt követően Trianont, a II. világháborút és 56-ot elszenvedve is megőrizte szabadságvágyát. Dr. Virág Gábor helytörténész tartott ezt követően történelmi emlékeztetőt.
A kaposvári diákok testvériskolájuk, a topolyi mezőgazdasági iskola vendégszeretetét élvezik. Tanáraik, a mezőgazdasági iskola tanárainak és Kislinder Gábor, Topolya polgármestere kísértében érkeztek a kishegyesi megemlékezésre.
A szavalatokat és énekprodukciókat követően elsőként Andrékó Gábor, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja koszorúzta meg az emlékművet. A VMSZ nevében Erdélyi Lenke elnökségi tag, Juhász Bálint, a VMSZ községi elnöke és Kerekes Zoltán, a VMSZ bácsfeketehegyi szervezetének elnöke helyezte el a kegyelet virágait. A Magyar Nemzeti Tanács koszorúját Linka B. Gabriella tanácstag helyezte el. A kishegyesi önkormányzat nevében Szügyi István, a képviselő-testület elnöke és Lukács Klára tanácstag koszorúzott. A kaposvári diákok is megkoszorúzták az emlékművet. A helyi közösség nevében Mohácsi Zoltán tanácselnök, Csóré Róbert elnökhelyettes és Sándor István tanácstag koszorúzott. A megemlékezők fáklyás menete ezután megkoszorúzta a katonasírokat és a katonai emlékműveket, a falu központjában pedig megkoszorúzták az elesett harcosok emlékművét. A megemlékezésen közreműködött a kishegyesi Petőfi Sándor ME Szajkó énekcsoportja, valamint Szőke Rebeka szavaló.
Tóth Péter
![Magyarkanizsán tervben van az MI bekapcsolása a közigazgatás munkájába - illusztráció](https://www.vajma.info/cikkkepek/2024/08/09/vajdasag_Magyarkanizsan-tervben-van-az-MI-0_cikkmore.jpg#!#kepek/2024/08/09/vajdasag_Magyarkanizsan-tervben-van-az-MI-1_cikkmore.jpg#!#kepek/2024/08/09/vajdasag_Magyarkanizsan-tervben-van-az-MI-2_cikkmore.jpg#!#kepek/2024/08/09/vajdasag_Magyarkanizsan-tervben-van-az-MI-3_cikkmore.jpg)
![Vučić: Az a terv, hogy egész Vajdaságot vasúthálózat szője át - illusztráció](https://www.vajma.info/cikkkepek/2024/08/08/vajdasag_Vucic-Az-a-terv-hogy-egesz-0_cikkmore.jpg#!#kepek/2024/08/08/vajdasag_Vucic-Az-a-terv-hogy-egesz-1_cikkmore.jpg#!#kepek/2024/08/08/vajdasag_Vucic-Az-a-terv-hogy-egesz-2_cikkmore.jpg#!#kepek/2024/08/08/vajdasag_Vucic-Az-a-terv-hogy-egesz-3_cikkmore.jpg)
![Beolvasás folyamatban](https://www.vajma.info/images/beolvasas.gif)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!