Vajdaság
A nagybecskereki, az aradi és a békéscsabai Vöröskereszt együttműködése
Betűméret:             

Együttműködési megállapodást írt alá ma Nagybecskereken a Vöröskereszt városi szervezete az Arad megyei, illetve a Békés megyei szervezettel. Nagybecskerek önkormányzata kezdeményezte a hármas együttműködés lehetőségét, és mindegyik fél örömmel fogadta ezt az elképzelést.

A nagybecskereki szervezetet dr. Sonja Puškarić Kapeler elnök, a magyarországit, a békéscsabait, Tóth Zoltánné, a Vöröskereszt Békés megyei szervezetének igazgatója, a romániai szervezetet pedig Paicu Dan, az Arad megyei Vöröskereszt szervezetének igazgatója képviselte, ők látták el kézjegyükkel az okmányokat. Az elképzelés szerint az együttműködés a tapasztalatok átadásán alapulna, mindegyik szervezet képviselője azt nyilatkozta, bízik abban, hogy újat tanulhat a másik szervezet munkájának megismeréséből.

A dokumentum szerint az együttműködésben kitérnének az önkéntes véradásra, az egészségügyi oktatással kapcsolatos programokra, az elsősegélynyújtás magasabb szintre emelésére, de mindenképpen a legnagyobb hangsúlyt a fiatalokkal való foglalkozásokra fektetnének, hiszen az ilyen segélyszervezetekben nagyon fontos az ifjúság bevonása.

A mai nap egyébként a nagybecskereki Vöröskereszt szervezetében éppen a fiatalság megmozgatásának jegyében zajlott, ugyanis október 18-a, az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapja kapcsán tartottak előadást a középiskolás diákok részére.

A megállapodás aláírásakor egyébként még az is elhangzott, hogy Nagybecskerek Békéscsabával 50 éve vált testvérvárossá, Araddal 49 éve ápolják a testvérvárosi kapcsolatot, ennek vetületében még nagyobb hangsúlyt kapott a most kialakított együttműködési szándék.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Njegoš Petrović civil aktivistát előállították a kevevári (kovini) rendőrkapitányságra, a vád ellene: pánikkeltés és zavarkeltés, valamint állami tisztségviselők biztonságának veszélyeztetése. A kovinskeinfo portál szerint Petrovićot kedden, 14 óra körül vették őrizetbe Belgrádban, abban a lakásban, ahol él....
2025. MÁJUS 8.
[ 11:40 ]
Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó