Vajdaság
Topolya: Épül a művésztelephez vezető út
2014-ben répaszállító kamionok tették teljesen tönkre a viszonylag frekventált útszakaszt
Betűméret:             

A 2014-ben felújított Topolyai Művésztelep épülete és a mezőgazdasági középiskola közötti útszakasz kiépítése néhány nappal ezelőtt vette kezdetét. A kivitelező komoly erőgépeket felvonultatva végzi az alapozást, a munkálatok kedvező időjárás esetén az év végéig be is fejeződhetnek. Az útszakasz a mezőgazdasági termelők és a művésztelepre látogatók számára is fontos, de idegenforgalmi jelentőséggel is bír.

Nagy ütemben folyik a Topolyai Művésztelep és a Mezőgazdasági Iskola közötti útszakasz kiépítése. A kivitelező temerini cég komoly munkagépeket felvonultatva kezdte meg az alapozást. Az 1800 méteres útszakasz kiépítésére 45 nap áll a rendelkezésére a szerződés alapján. Kislinder Gábor polgármester munkatársai kíséretében megtekintette az építkezést és ez alkalommal elmondta, hogy az önkormányzat a megrendelője a 31 millió dinár értékű beruházásnak.

2014 őszén, a felújított Topolyai Művésztelep átadása után néhány hónappal, az akkor még meglévő utat teljesen tönkretették azok a teherszállító járművek, amelyek esős, csapadékos időben a környező répaföldekről hordták el a termést. Azóta a művésztelep rossz időjárás esetén csak terepjáróval közelíthető meg. Az önkormányzat beperelte az út megrongálóit, az ügyben azonban máig sem született ítélet, a per azonban folytatódik. Kislinder elmondta, hogy a mezőgazdasági termelők és a művésztelepre igyekvők szempontjából is fontos ez az szakasz, de emellett idegenforgalmi vetülete is van a dolognak, hiszen az út a tó nyugati partjához közel húzódik, segítségével lehet megközelíteni azokat a természetvédelmi szempontból értékes völgyeket, amelyek védetté nyilvánítása folyamatban van. Az út szélessége az útpadkával együtt 4,2 méter, ennek az alapozása folyik most az első 500-600 méteres szakaszon. A tervek szerint a komoly teherbírásúra tervezett utat később több rétegű aszfaltborítással látják el, mintegy 3 méteres szélességben. Az útszakaszon összesen hat kitérő megépítése is a tervben szerepel.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Titkárság pályázatot írt ki ösztönző támogatások odaítélésére az illegális hulladéklerakók eltávolítására mezőgazdasági területekről a 2025-ös évre. A pályázat keretösszege 400 millió dinár vissza nem térítendő támogatás. A...
2025. MÁJUS 5.
[ 13:44 ]
Az újvidéki vasútállomáson 2024. november 1-jén történt előtetőomlásban súlyosan megsérült fiatal nő állapota stabil – közölte Vesna Turkulov, a Vajdasági Klinikai Központ igazgatója. Elmondása szerint Teodora, hat hónapnyi küzdelem után jó úton halad a rehabilitáció felé. Ő a tragédia egyetlen...
2025. MÁJUS 5.
[ 10:07 ]
Đuro Macut miniszterelnök elítélte azt a vandalizmust, amely során egy mindeddig ismeretlen elkövető meggyalázta az újvidéki vasútállomásnál történt tragédia áldozatai emlékére elhelyezett virágokat, plüssjátékokat, levizelve azokat. „Azokban a napokban, amikor a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában,...
2025. MÁJUS 5.
[ 8:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó